Alkotmányos hangsúlyváltások

A rendszerváltás alkotmányos következményei

Az 1989–90. évi rendszerváltás témánk szempontjából kétféle módon írható le. Egyrészt az átmenet során meglehetősen precízen sikerült megoldani a nyugati típusú demokratikus intézmények "honosítását", másfelől sem akkor, sem azóta nem sikerült az egész rendszerváltást új alkotmányos alapra fektetni, azaz nem sikerült új alkotmányt elfogadni. Ami az intézményeket illeti, Magyarországon szinte zökkenők nélkül jöttek létre az új jogintézmények, s ezen intézmények működését azóta is viszonylag széleskör? konszenzus övezi. Egyetlen nagyobb politikai tábor sem kérdőjelezte meg az intézmények legitimitását, és a magyar demokrácia újonnan létrejött kormányzati rendszerét.

Ez a kormányzati rendszer a parlamentáris köztársaság. Ennek a kormányzati formának a jellemzője a parlament és a kormány erős politikai hatalma, illetve a köztársasági elnök viszonylagos gyengesége. Számos rendszerváltó országban nem ez a modell honosodott meg, és tudvalévő, hogy számos bejáratott demokráciában sem a parlamentáris, hanem inkább az elnöki vagy a félelnöki rendszernek vannak nagyobb hagyományai.

Ami számunkra most a lényeg, hogy egy olyan rendszerváltás zajlott le Magyarországon, amelynek eredményeként úgy véltük: a politikai riválisok hosszú távon elfogadják, sőt mi több, megközelítőleg azonos módon is értelmezik a kialakult demokratikus intézményrendszert. Ha pedig ez így van, akkor ez az intézményrendszer stabil és konszolidált demokráciát és pártversenyt eredményez.

De mint a bevezetőben már utaltam rá: a pártrendszer ma egészen másképpen néz ki, mint az 1990-es évek elején, lecsökkent a parlamenti pártok száma, és alapjaiban módosultak a közöttük lévő erőviszonyok. Az egész hátterében pedig az áll, hogy az a bizonyos alkotmányos változás nem eredményezett új, a túlnyomó többség számára elfogadható alkotmányt. Az intézményes rend szilárdsága mögött nem áll ott az alkotmányos gondolkodás szilárdsága, s ennek a "hiánynak" komoly szerepe van abban, hogy napjainkra nem pusztán kétpártrendszer közeli állapot alakult ki, de nagyban módosult az egész politikai szerkezet is.

Természetesen a dolog önmagában még egyáltalán nem aggasztó. Hiszen felfoghatjuk a folyamatot úgy is, hogy a demokrácia kialakulása nem egyetlen ugrás – amikor létrejönnek és egyszersmind véglegessé is válnak az intézmények –, hanem változások sorozata. Vagy másképpen fogalmazva: a demokratizálódásnak vannak szakaszai, és egészen másfajta képet mutat a korai, mint a konszolidált demokrácia. Ha azonban ezúttal nem elégszünk meg a politikatudományilag egyébként nagyon is méltányolható megkülönböztetéssel (korai és konszolidált demokrácia között), akkor fel kell tennünk a kérdést: mi ennek a folyamatnak a lényege és iránya? És egyedülálló folyamatról van-e szó?

Egy példa: a francia modell