Műsorvezető: Beszéljünk a jövő évi költségvetésről. Úgy tűnik, hogy nagy a kormányellenzék szembenállása, de a két kormányzó párt között is komoly véleménykülönbségek látszanak, sőt a kormány és az MSZP között is.
Bozóki András: A tavalyi választási kampány annyira túlfűtött volt és annyira az ígérgetéseken alapult, hogy ez alól egyik politikai erő sem vonhatta ki magát, bármelyik győzött volna, valószínűleg foglya lett volna saját ígéreteinek. A kormány arra épített, hogy a nemzetközi környezet, a világgazdasági változások egyre kedvezőbbek lesznek. Nem számolt a hosszan elhúzódó recesszióval. Az első száznapos programot még muszáj volt, a másodikat már nem kellett volna vállalniuk. Megborult a költségvetés egyensúlya, és az MSZP így már nem tartja vállalhatónak az adócsökkentést. Az SZDSZ pedig, mivel látja, hogy népszerűsége már-már a 2 százalékra süllyedt, most úgy érzi, itt az alkalom, hogy definiálja magát az MSZP-vel szemben, ezért mondták azt, hogy na, az adócsökkentésből nem engedünk. Aztán van még egy törésvonal, a Pénzügyminisztérium és az MSZP bázisa között is. Az MSZP egyes miniszterei, illetve egyes parlamenti politikusai is szembekerültek László Csabával, illetve a Pénzügyminisztériummal.
Balázsi Tibor: Ha ilyen horderej? kérdésekben széteső és zavart a kommunikáció, ha egymással is ennyire rosszul kommunikálnak és beszélnek a kormánypárti politikusok, akkor vajon mit várnak, hogy akkor a népek mit fognak gondolni róluk, az ő koncepciózus politikájukról?
Lakner Zoltán: Szerintem vállalják, hogy nincsen egy egységes álláspont, és megragadják az ebből adódó lehetőséget az érdekütköztetésre. Ez így egy igazi demokratikus eljárás, ez lehet népszerű. Ha pozitív programokat, pozitív diszkriminációs programokat akarnak indítani, az pénzbe fog kerülni, ahhoz adókat kell beszedni, tehát ez problémát jelent. Közben persze az MSZP a nyilvános érdekütköztetés révén megpróbál a pártbéli érdekeinek vagy a szakpolitikai döntéseinek bázist teremteni a közvéleményben. Az nagy kérdés, hogy ebből ki tud kijönni győztesen.
B. A.: Az MSZP-nél valóban nem úgy megy a dolog, mint a Fidesznél, ahol a vezetés megmondja, hogy ez az irányvonal, erre kell menni, és akkor mindenki egy irányba húz. Hanem úgy, hogy akkor valaki bedob valamit a tóba és nézi, hogy merre fodrozódnak a dolgok. Annyiból talán taktikusak, hogy júliusban dobta be ezt a pénzügyminiszter, amikor a parlament nem ülésezik, amikor még nem gondolnak arra, hogy mi lesz majd decemberben. A kormánypártok most, úgy tűnik, egymás között, meg az érdekcsoportjaik között lefolytatnak egy ilyen "edzőmeccset", szeptember-októberre a parlamenti vitákra már föl lesznek készülve.
Mv.: Váltsunk témát. Rég nem beszéltünk a magyar külpolitikáról, pontosabban a kisebbségekkel kapcsolatos, közelmúltban történt eseményekről. A státustörvény kapcsán, amit Orbán Viktor a választások előtti évben indított el, s amellyel a nemzet mintegy jelképes és bizonyos gyakorlati dolgokban is megvalósuló újraegyesítését kívánta nyélbe ütni, mindenféle bonyodalmak támadtak a szomszédos országokkal, az Európai Unióval. Aztán úgy tűnt, hogy a kedvezménytörvénnyel az elmúlt hetekben nyugvópontra jutott a dolog. A magyar külügyminiszter találkozott a román, illetve a szlovák külügyminiszterrel, és megegyezések születtek. Az ellenzék viszont azt mondja, hogy sorsára hagyta a magyar külpolitika a nemzeti kisebbségeket. A külügyminiszteri találkozók eredményeiről még nem jutott időnk sosem szólni.
B. A.: A kormány most megpróbálja az alapszerződésekkel összhangba hozni a kedvezménytörvényt. Az alapszerződésekkel kapcsolatban az volt a kifogás annak idején, hogy a kormányok megkötötték a népek feje fölött, és nem kérdezték meg igazán a helyi magyarság képviselőit, szervezeteit, hogy ők mit látnak jónak, ami ellen egyébként az RMDSZ tiltakozott is. A kedvezménytörvénnyel vagy a státustörvénnyel szemben meg az volt a kifogás, hogy Budapestről eldöntik, hogy a már önálló szuverenitású országok kisebbségeit hogyan részesítsék kedvezményekben, és ez sértette az ottani politikai elitnek az érdekeit. Bár a kisebbségi kérdés napirenden lévő probléma az Európai Unióban, de az EU-s szabályozás inkább az egyéni emberi jogok, egyéni szabadságjogok alapján áll. És nagyon nehéz ilyen csoportjogokat vagy etnikai alapon definiált csoportjogokat érvényesíteni a brüsszeli szabályozás szerint. Ezért most próbál a kormány
visszatáncolni ebből, például úgy, hogy leveszi az igazolványról a koronát, ami esetleg olyan reminiszcenciákat kelthetett, hogy itt a magyar hegemóniának a visszaállításáról lenne szó Az Orbán-kormány kevésbé hajlott a kompromisszumra, a mostani kormány talán túlságosan is hajlik. De mindenképpen a kompromisszum, a kommunikáció az egy olyan dolog, amit nem lehet kihagyni az Európai Unión belül sem.
Mv.: Egy kompromisszum született, az Orbán–Nastase megállapodás.
B. A.: Igen, ami aztán kampánytémává vált. Most van ennek egy alternatívája, a kettős állampolgárság, amely összhangban áll a nyugati jogelvekkel is, nem értem, hogy miért nem törekedett erre a magyar kormány?
L. Z.: Én azt hiszem, hogy van némi koncepcióhiány a mostani külpolitikában, de talán az előző kormánynak a koncepciójával is voltak problémák. Miért nem vizsgálták meg korábban a kettős állampolgárságnak a kérdését? Miért a csatlakozás előtt háromnegyed évvel kell azzal foglalkozni, hogy milyen konstrukciót fognak azokkal a határon túli magyarokkal kapcsolatosan alkalmazni, akik olyan országban élnek, amelyek nem lesznek tagjai az Európai Uniónak? Nagyon jó lenne, ha erről folyna egy politikai vita, csakhogy a belpolitikai vitákat erőteljesen kivitték a határon túli magyarság körébe is, a magyar politikai pártok ott kampányolnak, mintha kvázi szavazatszerzésre használnák ezeket az embereket, és ez különösen a Fideszre jellemző az elmúlt időszakban. Én ezt nagyon felelőtlen politikának gondolom. A magyar belpolitikai vitáknak a stílusa, hangneme, az egymás legitimitásának a megkérdőjelezése nem is nagyon teszi lehetővé azt, hogy ezekről a "nemzetstratégiai" kérdésekről valódi és komoly viták folyjanak. Felvetődött a kettős állampolgárság gondolata, és az egyik fél ezt mint valami nacionalista elhajlást rögtön visszautasította, a másik pedig kvázi vagy nem kvázi, de lehazaárulózta a másikat, miközben itt vannak variációk, amiket valószínűleg végig kellene zongorázni és végig kellene gondolni.
B. T.: Konkrétan itt van például a Chirac-féle támogatás. Valami olyasmit mondott Jacques Chirac, hogy ő támogatja azt, hogy az Európai Unió alkotmánytervezetébe bizonyos kisebbségi jogok kerülhessenek be. Erdélyben sokan mondják azt, hogy román értelmiségi körökben kezdenek megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy autonómia nélkül, akár még közigazgatási autonómia nélkül Románia nagyon nehezen tud ebből a mostani helyzetéből kitörni, már csak azért is, mert a központosított állam az rendkívül drága. Egyszerűen nem tudják eltartani azt az iszonyú bürokráciát, ami ott működik.
B. A.: Hát igen, ez a régiók Európája, ezt be kellett volna tenni az Európai Alkotmányba, ez lehetne a magyar nemzetstratégia része. A központi hatalmat csökkenteni és a régióknak nagyobb súlyt adni.
Mv.: Sajnos ehelyett vádaskodás és merev szembenállás van, és végül megint a kisebbség húzza a rövidebbet.
2003. 08. 08. (VII/32)
