hetilap

"A lényeg az amerikai lélek töretlen optimizmusa: csak semmi pánik, ki fogunk mászni a bajból" Fotó: Reuters

Van pedig olyan, aki irigysége tárgyát nem utánozni akarja, nem akarja ellesni tőle erényeit, eltanulni a képességeit, hanem ki akarja irtani. Ez nem csak a németekre és a kelet-európaiakra érvényes. A törökök is megpróbálták kiirtani a kulturálisan magasan fölöttük álló örményeket. Fekete Afrika és az iszlám világ több országában így akartak eljárni a magas kultúrájú hindukkal, Délkelet-Ázsiában a kínaiakkal szemben.

Az Európai Unió mint politika projekt lassan kezd már létezni. Hogy európai szellem, európai kultúra, ami az unió eszmei alapja, összekötő habarcsa kellene hogy legyen, valóságosan létezik-e vagy csak mi, Európa különböző országaiban élő értelmiségiek álmodjuk, nem tudom. Én úgy látom, sajnos, hogy az egyiptomi, a zsidó, a hellén, az etruszk-római, a kelta, a szász, a szláv és a germán kultúrából kialakult magasrend? európai szellem identitását nem ősi és összetett kultúrája alapján érzett büszkesége adja, hanem az a kisebbrendűségi komplexus, amit mindaz okoz, amiben a fiatal Amerikával szemben alulmarad. 

Itt volt a minap ez az áramszünet, amelyben az USA és Kanada körülbelül ötvenmillió polgárára szakadt rá a bibliai sötétség. Egy pillanatra elakadt a lélegzetük; amíg ki nem derült, hogy műszaki hiba és nem újabb terrortámadás. Aztán egyszerre kiengedték a levegőt. Nemcsak fegyelmezetten, de szinte kedélyesen fogadták. Akadt, aki azt mondta – vidéki pasas –, tiszta szerencse, hogy New Yorkban érte az áramszünet, lesz mit mesélnie az unokáinak. Bűncselekmény kevesebb volt, mint normál hétköznapokon. A liftekben és a metróban rekedt embereket gyorsan kimentették. 

A politikusok mondogatták, hogy az esetnek politikai következménye lehet – Amerikában a politika azt jelenti: üzlet. Az egész áramszolgáltató rendszert nemrég privatizálták – valószínű, hogy az állam ismét beszáll a boltba. Ilyen, az egész közösséget és az állambiztonságot érintő szolgáltatást nem lehet teljes egészében a profitéhes harácsoló tőkére bízni… – mert a kutya itt van elásva. Karbantartás és alapfejlesztések megspórolása, az egész rendszer túlterheltsége. Olcsóbban irányítható a hálózat, ha minden erőm?: nukleáris, fosszilis tüzelés? és vízturbinás sorba van kötve és nem párhuzamosan, de ez könnyen a dominóeffektushoz vezet. 

A lényeg az amerikai lélek töretlen optimizmusa: csak semmi pánik, ki fogunk mászni a bajból. Eddig is kimásztunk. Mindig kimásztunk. Mert erősek vagyunk, bátrak, bizakodók, mert győzelemre születtünk! Mert amerikaiak vagyunk. 

(Hát, mit mondjak, ezt lehet irigyelni. Ezeket lehet utálni, főleg Európából. Szerencse, hogy Európa nincs abban a helyzetben, hogy kiirthassa az amerikaiakat, mert, tartok tőle, megkísérelné…) 

Európában az első világháborúban az antant nem győzi le Amerika nélkül a tengelyhatalmakat. Továbbá a nagy gazdasági válság idején, amikor egy népszerű elnök, Franklin D. Roosevelt azt mondta, hogy ki lehet mászni a bajból, Amerika népe hitt neki. Mert ezek hinni akartak. Ezek olyanok. Roosevelt azt mondta, el kell felejteni a konzervatív-liberális gazdasági elveket, kell egy új gazdasági koncepció (New Deal), az állam kicsit belenyúl a gazdasági életbe, a tőke orrára koppint, és sikerülni fog. Sikerült. Az emberek hajtottak, melóztak (eleinte ingyen is, mert hittek a kibontakozásban) és győztek. És a tőkések sem jártak rosszul – végsősoron. 

Európában is akadt egy vezér, Adolf Hitler, és a német nép hitt neki. Az eredmény ismeretes. Amerika győzött, Németország mindent elveszített. Nem a hatmillió zsidóról, nem a szétlőtt Európáról beszélek: magáról a tökéletesen elpusztult Németországról. És ki injekciózta életre azt a Németországot, amely saját faji gőgje, öntelt agressziója következtében teljes joggal döglődött? Amerika. 

Európát Hitler reggelire fölzabálta volna, ha Churchill és az angolok nem olyan makacsok, ha Amerika nem siet a segítségükre. Európát a fényes győzelem után megették volna a tetvek, a patkányok, a járványok, a nyomor, és a maradékot megette volna Sztálin, ha Amerika nem siet újra Európa segítségére, ezúttal a Marshall- tervvel. Marshall-terv nélkül nincs gazdasági csoda, és nincs Közös Piac. Ha nincs Közös Piac, nincs Egyesült Európa sem. 

A hidegháborút Amerika nemcsak végigcsinálta, de le is győzte a bolsevizmust. A nukleáris fegyverkezési versennyel megroppantotta a szovjet gazdaságot, miközben könyörgött Európának, hogy szíveskedjék egy kicsit részt venni a fegyverkezési versenyben. Európa kihúzta magát a "közteherviselésből", viszont gyarapodott, és tüntetett az Európát védő amerikai rakéták ellen. 

Aztán kitört a rendszerváltás és kitört a Balkánon a szabadság véres gyalázata. Az európaiak (ezúttal a holland békefönntartók) lábhoz tett fegyverrel nézték végig, hogy Srebrenicánál a szerbek kiirtottak nyolcezer bosnyákot, a holland parancsnok közben együtt piált a szerb tábornokkal. Aztán jött az amerikai légierő és megmentette, ami Boszniából, Hercegovinából, Koszovóból még menthető volt, és az egész "haladó" európai értelmiség mélységesen meg volt sértve. 

Évtizede folyik az iszlám szent háború, a fundamentalista terrorizmus Amerika ellen, gyökerei a hidegháborúig nyúlnak (sőt tovább, de csak cikket írok, nem könyvet). Európát a terroristák bölcs taktikával megkímélték. A WTC elleni, háromezer halottat követelő terrortámadástól ugyan a művelt világ fölhördült, és irigy csodálattal figyelte az erőt és a fegyelmet, amivel New York és egész Amerika felülkerekedett a terroron. De közben Európa (Anglia kivételével) finoman éreztette, hogy a muzulmán szent háború Amerika baja. Az afgán akcióra még fogcsikorgatva áldását adta, de az iraki tömeggyilkos diktátor eltávolítására már nem. Amerikát azzal vádolta, hogy vért áldoz olajért, aztán kiderült, hogy az iraki olaj legnagyobb beruházói a franciák és az oroszok.

Európa túl sokat köszönhet Amerikának. Túl jó volt a nagybácsi, Uncle Sam, és túl sok lett az adósság. Az ilyen nagybácsit csak gyűlölni lehet, főleg, ha nem is a nagybácsink, hanem a nagyra nőtt öcsénk. Ugyanis Amerikát Európa fölöslege teremtette meg. De melyik fölöslege? Amelyikben volt kurázsi, hogy ne tűrje a rabigát, és inkább nekivágott a habzó tengernek, az ismeretlen Újvilágnak, de a szabadságát vissza akarta szerezni – és visszaszerezte. Ezt néhányszor már megírtam, néhányszor már fejbe vertek érte, de nem győzöm ismételni. Ismétlés a tudás anyja. 

Az európai Amerika-gyűlöletnek minimum három jól elkülöníthető oka van. Először is mindig utáljuk a jótevőnket, akinek hálásnak kellene legyünk; minden adós utálja, akinek sokkal tartozik. Másodszor utáljuk a bátor és sikeres rokont. Aki mert kockáztatni, és jobbra fordította a sorsát, aki pimaszul meggazdagodott. Harmadszor utáljuk a fiatalt, aki másképpen mer élni, mint mi, és fölénk nő. Ezek okok. Vannak aztán ürügyek. Hogy ők kultúrálatlanok, hogy ők buta cowboyok, hogy naivak, hogy semmit sem akarnak tudni a létezés tragikumáról, hogy az életformájuk lehetetlen, a településeik rondák, kietlenek, lakhatatlanok. 

A baloldali európai értelmiség utálja bennük azt is, hogy a jóléti társadalmat nem ismerik. Igen, a szocializmus annak minden származékával európai találmány, az Újvilágban idegen. Amerikát merész telepesek, pionírok, vagányok, szélhámosok, elszánt puritán farmerek, innovatív gondolkodású iparosok, később gyárosok, nagytőkések csinálták meg a semmiből, és a saját szájuk íze szerint formálták meg az országot önmaguknak. A demokrácia, a jogegyenlőség számukra evidens volt, de az is, hogy egy hatalmas, gazdag és üres országban, a lehetőségek (ma úgy mondjuk: esélyek) országában mindenki úgy boldogul, ahogy tud, és a saját sorsáért mindenki maga a felelős. 

Ezért idegen tőlük minden szociális vívmány, állami segítség gondolata. De a civil kurázsi becsülete sokszorosa az európaiénak, helyi ügyeiket helyben oldják meg, és ha nagy a szociális feszültség, azon karitásszal segítenek. Jótékonykodni illendő. Az újraelosztás gondolata abszolút idegen tőlük, mert az újraelosztás törvény, korlátozza az individuális jogokat, de a jótékonysági akciókban mindenki a saját lelkiismerete alapján, szabadon vesz részt. 

A vallásosság olyan evidencia, olyan személyes jog számukra, hogy az államot beavatni soha eszükbe sem jutott. Sokan éppen a lelkiismereti- és vallásszabadságot várták Amerikától, azért menekültek oda. Európából nézve Amerikában nem lehet élni, és ha az európai mégis rákényszerül, szenved. A második generációs gyerekek megtagadják a szülőket, mert szégyellik, hogy nem "igazi" amerikaiak. A harmadik generáció kezdi újra keresni a gyökereit, és már büszke az óhazára, melynek a nyelvét sikerült elfelejtenie. 

Akkor igazi amerikai az ember, ha helyi akcentussal beszéli a US Englisht, ha már tudatosan kettős gyökerű, ha már olasz, francia, zsidó, holland, német, spanyol, magyar, lengyel, cseh és afrikai is. És persze legelsősorban büszke USA polgár; ezt a börtöntöltelék sem hagyná magától elperelni. Ezt a fajta nemzeti tudatot a nemzeti gyűlölködésben, elkülönülésben és soknyelvűségben szocializálódott európai elképzelni sem tudja, ezért ösztönösen gyűlöli. 

Az amerikai megteremtette a maga nemzetét, Európában egy nemzethez tartozni sorstragédia, amit csak sovén gyűlölködéssel lehet kompenzálni. Gondoljuk meg: az unióban, a Párizs-Berlin tengely politikai hegemóniára törekvésével egy időben, nem szólalhat meg az ember Franciaországban németül, mert szembeköpik, és ehhez tegyük hozzá, hogy a második világháború idején (Magyarországon kívül) sehol nem volt
annyi náci kollaboráns, mint Franciaországban. 

Európa a huszadik században három szörnyeteget termelt ki magából: a bolsevizmust, a fasizmust, a nácizmust – mindhármat csak Amerika segítségével bírta legyőzni. Amerika a maga szörnyeivel: az indián genocídiummal, a rabszolgasággal és a fölszabadítást követő faji diszkriminációval, a vietnami háborúval maga vette föl a harcot. Igaz, az indiánok esetében már későn, és a faji béke még akkor sem tekinthető megoldottnak, ha Josephine Bakertől Colin Powellig, a fekete külügyminiszterig a polgárjogi menetelés hosszú utat tett meg. De az biztos, hogy eljutnak az út végére is, mert ez a nép maga szokta megoldani a problémáit – más ugyanis nem oldja meg helyette. 

Az iszlám terror ellen sem fordulhat sehová. Katonai segítséget nem kérhet senkitől. Ezért a mostani egypólusú világnak egyelőre Amerika az egyetlen pólusa, és övé a legerősebb hadsereg is. 

Hogy mit hoz a jövő? Változást. Az egypólusú világ Amerika hegemóniájával sem örök. Ez az, amiben biztosak lehetünk.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek