Október 23-a: Ma is keveset tudunk róla Fotó: Hetek archív
Ötvenhat addig volt népszerű, amíg lehetett ünnepelni. Minden közösségnek kell valamilyen közös titok, melyre hivatkozik, melynek puszta említése mindenkiből elővarázsolja a legjobbat. Amelynek tudása a bennfentesség érzetét adja. Ötvenhat ilyen titok volt. Szüleink nem meséltek róla, mert az volt a nemzeti konszenzus, hogy a Trabantért cserébe ötvenhat nem is volt. Jó ötlete volt a hatalomnak, hiszen fizetett alkalmazottait leszámítva arra nemigen tudta rábeszélni a többséget, hogy szidja ötvenhatot, viszont ha ötvenöt után egyből ötvenhét következik, akkor a dolog rendben van, folytatódhat a szocializmus építése, haladunk annak útján a kimondó nagy ember össze nem téveszthető hanghordozásában.
Ennek is köszönhető, hogy ma is vajmi keveset tudunk ötvenhatról. A semmit ugyanis a dömping követte. Nyolcvankilencben az utcasarkon többen árultak ropogós WC-papírra nyomott ötvenhatos könyvet, mint manapság a Fedél nélkül hevenyészett kiadványt. Hevenyészni akkor is lehetett, hiszen a kritikátlan elutasítást a kritikátlan elfogadás követte. Az volt a szocialista hatalom utolsó, lelkiismeret-furdalástól űzött korszaka.
Akkoriban lehetett kétmillió forinthoz, autóhoz és irodához jutni legálisan rövid idő alatt. Ehhez annyi kellett, hogy az illető tizedmagával bejelentett egy pártot. Írt három oldal programot, hogy kisember meg demokrácia, jólét meg többpártrendszer, melynek egy szeletkéjét maga tette a nagy közöshöz. Ebben a miliőben minden ötvenhatosnak azért lett igaza, mert addig nem volt. Ilyen könnyen lehetett igazsághoz jutni. Valaki azt mondta, hogy ő bizony harcolt, és akkor harcolva volt. Ezt természetesen igazolnia kellett néhány esztendő szabadságvesztéssel.
Emlékszem a napra, amikor a Ferihegy valahány betonjára lépett Pongrácz Gergely, a legendás Bajusz, aki elhozta nekünk legendás bajuszát, valamint emlékeit és megkopott, de soha nem múló hősiességét.
Magam is ott álltam a várakozók között, írtam róla, hogy hová, arra már nem emlékszem, de rengeteg lap volt, és a felét mi írtuk, a másik felét a titkosszolgálat. Néhány hónap múlva e vitathatatlanul becsülendő ember emléktáblát avatott a Corvin közben, melynek a szovjet filmekből kiábrándulva legendás parancsnoka volt. A legendás parancsnok legendás emléktábláján az áll a ma amerikai filmeket nézőknek: itt győzték le először a történelemben a szovjet hadsereget. Ekkor jöttem rá, hogy engem becsaptak a szüleim. Én ötvenhétben születtem, és azt hazudták nekem a szüleim, hogy Magyarországon. De akkor valahol másutt lehetett mindez, hiszen abban az országban, ahol én felnőttem, ott nem a legendás Bajusz győzött, hanem a gonosz bolsevisták, ami persze semmit nem von le a néhány tucat Corvin közi harcos bátorságából, de azért egy embertől elvárható, hogy igazat mondjon, egy hőstől meg különösen elvárható, mert ha ő sem mond igazat, akkor ki? Így zuhant egymásra ilyen meg olyan ferdület, és lett a titokból nemzeti ünnep. Ennek legfőbb következménye, hogy jelenleg két héttel korábban jár hétvégi házat vízteleníteni az egykori Trabant-tulajdonos. Most Suzukija van, előnyös részletre, és a november hetediki szezonzáró nyárlátogatás helyett október huszonharmadika lett a "Vizek Napja". Ezzel nagyjából egy időben megtelik minden vidéki szálloda, mert a forradalom legfőbb vívmánya a termálvizes élményfürdő, amit ezen a napon illik kipróbálni, és ha valaki reklamál, mert a gyerek a fejére ugrik, akkor az bizonyosan pufajkás volt, csak a zuhanyzóban levetette, mert a pufajka nehezen szárad, ha átvizesedik.
Egyvalami nem érdekel senkit, maga ötvenhat, a történelem, meg a tanulságok. Évről évre enyhülő tónusú beszédek hangzanak el, évről évre jobban láthatóan kötelességszerűen.
Akkor mi is történt?
2003. 10. 17. (VII/42)
