Bob Dylan pályafutása több mint negyven évet fog át. Amikor a hatvanas évek hajnalán a nyilvánosság elé lépett, az amerikai elnök éppen John Fitzgerald Kennedy volt, a moziban John Wayne-ért és Doris Dayért rajongtak, és egy egyszer? számítógép akkora helyet foglalt el, mint egy kisebb háztömb. Ma, negyvenkét évvel később
George W. Bush az elnök, Russel Crowe és Julia Roberts uralják a filmvásznat, és a legtöbb otthonban található személyi számítógép. Dylan azonban változatlanul meghatározó személyisége a könnyűzenének.
Robert Zimmerman tinédzserként érkezett New Yorkba 1961 januárjában. A város, különösen annak értelmiségi és művésznegyede, a Greenwich Village lázban égett a hidegháború felmelegedésének és a harmadik világháború kitörésének árnyékában. A Huckleberry Finnre emlékeztető, sapkás fiú olyan dalokat írt és adott elő, amelyek tökéletesen tükrözték azt az idealizmust és azokat a politikai változásokat, amelyek Kennedy elnökségét jellemezték. A folkklubokban gitárral és szájharmonikával saját dalait előadó Dylan rövid időn belül a közönség kedvencévé vált. Ebben az időszakban születtek azok a dalai, amelyek generációjának jelszavaivá váltak. Ekkor születtek a "Blowin in the Wind" (Elfújta a szél), a "Masters of War" (A háború mesterei), a "The Time They Are A-Changin\'" (Változnak az idők). Ezek a forradalmi hangvétel? dalok felébresztették az emberek igényét a társadalmi igazságosság iránt. Az amerikai társadalomban régi hagyományai voltak a politikai tartalmú tiltakozó daloknak (protest song), amelyek a szélesebb közönség figyelmét hívták fel az aktuális társadalmi problémákra. A m?faj domináns képviselője Woody Guthrie volt, akinek leghíresebb dala a "We Shall Overcome" (Győzni fogunk) címet viselte, és a baloldali rendszerkritika himnusza lett. Bob Dylant rövid időn belül az új Guthrie-nek nevezték. 1965-re Dylan a formálódó ellenkultúra emblematikus személyiségévé vált.
Karrierje ekkor vett új fordulatot. Newportban évente megrendezték az – akusztikus hangszerekkel előadott – folkzene fesztiválját, amelyen évek óta Bob Dylan volt a legfontosabb vendég. 1965-ben azzal sokkolta a hallgatóságot, hogy fekete bőrruhában, egy igazi rock and roll zenekar élén lépett színpadra, és elektromos hangosítással adta elő dalait. Állítólag a közönség kifütyülte, de ezzel már nem tudták eltéríteni a stílusváltástól. Dylan felrúgta önnön mítoszát, és továbbra is írta dalait, amelyek közül most már több slágerlistás lett. "Like a Rolling Stone" (Mint egy gördülő kő) cím? dala egyszerre szerepelt a Top 5 élén Amerikában és Angliában. Ezzel Bob Dylan végképp beírta a nevét a rock and roll hírességei közé.
1966-ban elkészítette a rocktörténelem első dupla lemezét, Blonde on Blonde címmel. Úgy tűnt, hogy csillaga most már megállíthatatlanul emelkedik, amikor az év nyarán motorbalesetet szenvedett. Dylan nem halt meg, de súlyos sérüléseket szerzett, amelyek miatt két éven keresztül nem adott ki új zenei anyagot. A visszatéréssel ismét meglepte rajongóit, mert egy hamisítatlan countrylemezt jelentetett meg. A hetvenes évek elején, amikor a Beatles már felbomlott, a Rolling Stonest kitiltották az Egyesült Államokból, Elvis Presley pedig bezárkózott Las
Vegasba, mindenki Dylanre figyelt. Ő azonban nem engedett a nyomásnak, és csak akkor hozott ki új lemezt, amikor úgy gondolta, hogy minőségi munkát tud bemutatni. Ennek az időszaknak a leghíresebb terméke egy film zenei anyaga, a "Pat Garret and Billy the Kid". Az album legnagyobb slágere a "Knockin\' on Heaven\'s Door" (A Menny kapuján kopogva) volt. A hetvenes évek közepén több hatalmas koncertkörútra indult, amelyek közül az egyiken a hatszázötvenezer igényelhető jegyre hatmillió előjegyzés érkezett. Az amerikai turnékat követően a Távol-Keleten is fellépett, mindezt egy koncertlemezen is megörökítették.
1978-ban a média is hírül adta, hogy Bob Dylan egy Vineyard gyülekezetben megtért és bemerítkezett. Ennek a fordulatnak a gyümölcse három, erősen bibliai töltet? szövegeket hordozó lemez lett: a "Slow Train Coming" (Lassú vonat közeleg), a "Saved" (Megmentve) és a "Shot of Love" (Szeretetlövés). Sajnálatos és nem egyedülálló módon a folyamatos szerepeltetés, reflektorfénybe állítás Dylan esetében is a hitbéli elkötelezettség rovására ment.
A nyolcvanas években közösen dolgozott több világsztárral, köztük Mark Knopflerrel a Dire Straits zenekarból, illetve a Travelling Wilburys nev? zenekarban, ahol George Harrisonnal és Roy Orbisonnal, a rock világának két karakterisztikus személyiségével muzsikált együtt. Ebben az évtizedben képes volt akár évi kétszáz koncertet is adni, keresztül-kasul bejárta Amerikát, Európát és a Távol-Keletet. Ezeknek a koncerteknek a felvételei csemegének számítanak a kalózlemezek kiadóinak. 1991-ben fellépett Budapesten is. Ezzel párhuzamosan arra is volt energiája, hogy zsidó gyökerei után kutatva rabbiképző iskolába járjon Jeruzsálemben. A kilencvenes évek végén újabb sikereket ért el, Grammy-díjakat kapott, majd 2000-ben a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscart is neki ítélték, az egyik Michael Douglas filmhez készült betétdaláért, a Things Have Changed (Megváltoztak a dolgok) cím?ért.
Negyvenéves pályafutást maga mögött tudva, Bob Dylan fellépései ma is élményszámba mennek. Olyan személy ő, aki ért a zene nyelvén, akár rock \'n\' rollról, bluesról, folkról, countryról, akár gospelről legyen szó. Erről a magyar közönség is meggyőződhet október 24-én a Budapest Arénában.
2003. 10. 23. (VII/43)
