A cikk megjelenése után Pajor Tamás, Kántor Mihály, Sípos Tibor és Tóth Zoltán jelentkeztek a szerkesztőségben azzal, hogy olvasták a Hetek Made in Italy cím? cikkét, és pénzzel is segítenének Józsin. Kántor Mihály, aki évek óta mindig ugyanazon a napon és időben oszt ételt és jó szót a budapesti hajléktalanoknak, kimondta: hajléktalanná lenni egyenlő a halállal.
Mindenkinek nagyon megköszöntem és köszönöm. Azt mondtam, várjunk még a befizetéssel. Hátha sikerül a bírósági út. Úgy éreztem ugyanis, hogy az összeget teljesen alaptalanul követeli Józsi volt munkahelyének jogutódja. Józsinál az adománypénzt nem éreztem volna biztonságban. Nálam pedig mit keresne Józsi pénze? Ezért csak a telefonszámokat tettem el, szükség esetére.
A panasznap reggelén, egy nappal az árverés előtt, a kettes sorszámot kaptuk. Beszólítottak bennünket. Elmondtam, hogy egy holnapi árverezésről van szó és egyszerűen a mellettem ülő életéről. Javasolták, hogy írjunk meghatalmazást arról, hogy a bíróságon induló perben teljes jogkörrel képviselem Józsit. Egy önkormányzati adóigazolás beszerzése után költségmentességet is kértünk. A bíróságon hivatalnokok melegszívűségével szembesültem. Az első perctől éreztem, hogy segíteni akarnak. Megtekintették azt az iratot, amit Józsival bevittünk, amiről a korábbi cikkben is írtam. Eszerint Józsit a cégétől a rendszerváltás után úgy küldték el, hogy nem tartozott nekik. A bíróságon ennek alapján nem is a végrehajtási kifogást, hanem a perújítást kérhettük. A kettő között óriási különbség van. A kifogással maximum egy hónapot nyertünk volna. A perújítással viszont a per végéig nyertünk időt, és benne van az a lehetőség is, hogy a bíróság kimondja: Józsi nem tartozik. Kijöttünk a bíróságról, és Józsi azt mondta: győztünk. Nekem is nagy kő esett le a szívemről, frászban voltam.
A panasznap után, az árverezés napjának reggelén a bíró távmásolatban elküldött határozatban kérte az önálló bírósági végrehajtót az árverezés felfüggesztésére. Este vonattal utaztam hazafelé, amikor telefonon megtudtam, hogy a végrehajtó úgy reagált a határozatra, hogy a végrehajtási eljárást felesleges volt felfüggeszteni, mert Józsi egy pécsi rokona, egy fiatal nő, befizette a tartozás teljes összegét. Nem hittem a fülemnek, többször is visszakérdeztem, de bizony így történt. Kimentem a Szőlőhegyre.
– Józsi, van neked rokonod Pécsett?
– Nincs. Nincs rokonom Pécsen. Szegeden van.
– Nem Szegeden, Pécsett. Biztos?
– Biztos, hogy nincs.
– Nincs?
– Nincs, ha mondom, de miért, mi baj van?
– Nincs baj. Azért kérdezem, mert egy fiatal nő, aki a te rokonodnak mondta magát a végrehajtónál, befizette a tartozásodat.
Józsi nem tért magához. Motyogott mindenfélét, hogy csoda történt, hogy ő ezt már el sem akarja hinni, hogy ő ezt nem tudja megemészteni, és mindenképpen meg kell tudnia, ki volt ez az ember, mert meg akarja köszönni neki. Józsi akkor még semmit sem tudott a cikkről. Leültünk tehát egymással szemben, elmondtam neki, mi történt a háttérben, és felolvastam neki a cikket. Elmondtam, hogy többen is a segítségére siettek. Elmondtam, hogy az ismeretlen jótevő minden valószínűség szerint egy Hetek-olvasó, aki nem a szerkesztőséget vagy engem hívott, hanem egyenesen felkutatta a végrehajtót, és átadta neki a pénzt. Elmondtam Józsinak, hogy a Hetek egy ötvenezres keresztény gyülekezetnek, a Hit Gyülekezetének az újságja. Elmondtam, hogy a mi kisvárosunkban is élnek a gyülekezethez tartozók, istentiszteleteket tartanak, és egymást segítő, nagyszerű, kedves, szerény emberek, akik közül én is sokat ismerek. Közöltem Józsival, hogy szerintem itt az idő, hogy rendet tegyen maga körül a présházban és odabenn a fejében. Itt a nagy alkalom arra, hogy a közelgő telet ne delíriumban és teljes sötétségben töltse a tétlenség párnájára dőlve, mindent feladva, hanem ezt az időt a talpra állásra használja. Itt a nagy alkalom, hiszen kiderült: nincs egyedül. Minden haja szála számon van tartva. Közöltem vele, hogy megmenekülését egyedül a Gondviselésnek köszönheti. Azt is elárultam, hogy két-három téli hónapra sikerült állandó munkát szereznem számára, mégpedig nem valami fagyos, cúgos építkezésen, hanem egy műhelyben. Ketten dolgozgatnak majd, a tulajdonos iparművész ebéd után lepihen, és ő maga mondta, hogy Józsi is kaphat egy matracot a műhelyben, hogy ne kelljen visszagyalogolnia a Szőlőhegyre. Fő a testi-lelki egészség. Cél a felépülés. Egy megviselt testnek pedig szüksége van egy kis szanatóriumra. Hogy barátságunkat valami teljes egyenrangúságot egyértelműen kifejező jellel lássam el, javasoltam Józsinak, hogy vegyünk tíz kiló karajt felesbe. Daraboljuk félkilós részekre, vegyünk pác-sót, szintén felesbe, tegyük bele egy tiszta hordóba, ami Józsinak egyébként van, sózzuk le a húst két hétre, azután tegyük át páclécbe egy hétre, majd vigyük el az egészet Kicsihez, aki nagy, és a barátunk, akinek kolbászfüstölője is van. Mert így készül a füstölt szalonna, aminek mindketten nagy tisztelői vagyunk.
Boldog vagyok, hogy tudtunk Józsin segíteni. A Szőlőhegyen alig hitték el. Volt olyan megdöbbent vélekedő, aki szerint egy árverezést olyannyira nem lehet megakadályozni, hogy mese volt az egész, tehát nem is akarták Józsi házát árverezni. Apámmal és Józsival abban maradtunk, hogy senkinek nem mondunk semmit, csak annyit, hogy minden rendben. Kész. Aki nagyon akarja tudni, mi volt, hogy volt, annak egyszer majd elmeséljük.
Józsi arra kért, hogy tudjam meg a pécsi vagy pécsiként bemutatkozó jótevője nevét. Addig is, nagyon-nagyon köszöni. Ajándékba szeretné adni neki a tulajdonát képező, romániai autodafékról vendégmunkás korában hazamenekített Nyugat cím? folyóirat több évfolyamát, emlékbe. Józsi nemsokára kap tőlünk egy használt telefont. Ha meglesz a telefonszám, a Hetek közli majd, így a két ember felveheti egymással a kapcsolatot.
Dr. Magyar Elemér ügyvéd szerint a befizetett összeg adott esetben visszakövetelhető, hiszen a panasznapon benyújtott okmánnyal éppen a követelés jogosságát támadtuk. Magyar Elemérnek megígértem, hogy a teljes aktáról fénymásolatot kérek a bíróságon, ő átnézi, aztán mindenben a tanácsai szerint fogok eljárni. Józsi azt mondta:
– A pénzt vissza kell szerezni, és vissza kell adni az adományozónak.
– Én is így gondolom.
Jelentem, egy reggel, még mielőtt ez az egész történet kibontakozott volna, ajándékot hozott Józsi. Egy régi képkeretben színes, virágkoszorút és angyalkákat ábrázoló nyomat világoskék alapon. A címe: Házi áldás. Gót betűtípussal íródott. A szöveg: "Ahol hit, ott szeretet. Ahol szeretet, ott béke. Ahol béke, ott áldás. Ahol áldás, ott Isten. Ahol Isten, ott szükség nincsen." Józsi meg én köszönjük mindenkinek.
2003. 10. 17. (VII/42)
