Lenin már az 1890-es évek elején gyakorlatba ültette ezt a szörny? logikát. Mindössze húszéves volt; még nem vezette a pártot, csak az első lépéseket tette az oroszországi forradalmi mozgalomban. Povolzsjében, ahol lakott, a rossz termés miatt éhínség kezdődött. A bajra válaszképpen összefogott a társadalom egy része – többnyire szegény emberek –, olyanok, akiknek boldogulásáért, jobb életéért küzdött úgymond Lenin is. Az ifjú Lenin volt az egyetlen értelmiségi Povolzsjéban, aki erősen ellenezte a szó szerint haldokló parasztok megmentésére irányuló akciót, és rendszeres ellenpropagandát folytatott.
Ennek magyarázatát A. Beljakov-nak "A vezér ifjúkora" cím? könyvéből kaphatjuk meg. Szemtanúk számolnak be arról, hogy "a fiatal Uljanovnak volt bátorsága kijelenteni: az éhség eredményeképpen növekedni fog az ipari proletariátus, a burzsujréteg sírásója, így a jelenség progresszív – hiszen az ipar fejlődését szolgálja, és egyre közelebb visz a végső célhoz
a szocializmushoz. Az éhínség, miközben tönkreteszi a mezőgazdaságot, egy-úttal lerombolja a cárba, sőt az Istenbe vetett hitet, ami idővel kétségkívül a forradalom útjára tereli a parasztot
"
Lenin értelmezésében tehát az éhség, az orosz földművelők szenvedése, sőt halála progresszív jelenség, mivel ez kényszeríti a parasztot a városba, ahol automatikusan proletár lesz belőle. A proletárok pedig később pártokat alakíthatnak, és hozzáláthatnak a szocializmus építéséhez. Ennélfogva akik támogatni kívánják az éhezőket, azok a szociális fejlődés kerékkötői! Így született – a kortársak szerint – az a lenini mondás, amelyet a segíteni igyekvőkkel való bánásmódra értett: "Kéz a torokra, térd a mellre." Mellesleg a segélyezési akcióban aktívan részt vett a nagy orosz író, Lev Tolsztoj is; ha Leninnek lett volna elegendő hatalma, bizonyára őt is "torkon ragadta" volna
1917-ben, a bolsevikok győzelmének évében meglett ez a hatalom – és Lenin akkor elhatározta, hogy az egész országot torkon ragadja. Ennek következménye az előzőt is meghaladó mérték? éhínség lett – annak ellenére, hogy még Lenin is elismerte: az 1918. évi termés hatalmas volt. Kevesen tudják, hogy az első világháborúban részt vevő államok közül egyedül Oroszország nem vezette be a jegyrendszert – ugyanis a nagyobbrészt parasztokból álló lakosságnak volt elegendő élelme. Legalábbis Lenin hatalomra jutásáig.
Az 1918-ban – Lenin országlásával gyakorlatilag egy időben – beköszönő éhínség mesterséges volt. Kezdete az első nagy kommunista kísérlet bevezetésére datálható, melynek során beszüntették az országon belüli pénzforgalmat és szabad kereskedelmet, helyére az élelem központi elosztása lépett: a bolsevikok gyakorlatilag élelmiszer-diktatúrát hoztak létre. Később a szovjet történészek azt hazudják majd, hogy erre a kényszerintézkedésre a kezdődő polgárháború miatt volt szükség, a tények azonban mást mondanak: ez a diktatúra a kommunizmus építésének egyenes következménye volt, amit Lenin hatalomra kerülésének első percétől tudatosan elkezdett.
A földbirtokosokon és tőkéseken kívül a gazdag parasztok is Lenin fő ellenségeivé váltak: elsősorban tőlük vették el a kenyeret, és elsősorban őket akasztották fel és lőtték agyon – a vezér utasítása szerint; de hasonló sorsra jutottak az értelmiségiek is, mivel nekik is megvolt a véleményük a lenini módszerekről. Mindazok, akik nem értettek egyet a vezérrel, rögtön ellenségekké váltak, méghozzá a "nép ellenségeivé", akiknek a számára "nincs kegyelem", és "bármiféle ezzel kapcsolatos gyengeség, bármiféle ingadozás és bármiféle érzelgősség a szocializmus elleni hatalmas bűntettet jelentene". Lenin kiváltképpen az emberi együttérzésben és sajnálatban, keresztényi jó
cselekedetekben megnyilvánuló érzelmeket gyűlölte; ebben a vonatkozásban nem volt különb Sztálinnál – sőt talán inkább rosszabb.
A "népellenség" iránti keménységet illetően Sztálin kétségkívül sokat tanult elődjétől. Igaz, pártjának magas beosztású tisztviselőivel szemben Lenin elnézőbb volt, rendszerint csupán lehülyézte és más beosztásba helyezte őket; Sztálin az 1930-as években ennél tovább ment, és a vele egyet nem értő "hülyéket" kivégeztette – de ez már a párton belüli harcok eredménye volt.
Az 1980-as évek végén, amikor megkérdezték Vjacseszlav Molotovot, aki mindkét vezér idején felelősségteljes tisztséget töltött be, hogy ki volt keményebb – Lenin vagy Sztálin –, ő a következőt felelte: "Természetesen Lenin. Nagyon szigorú volt. Némely dologban szigorúbb, mint Sztálin. Olvassák csak el Dzserzsinszkijhez [a KGB akkori vezetőjéhez – V. A.] írt leveleit. Nemegyszer nyúlt a legszélsőségesebb módszerekhez... A tambovi felkelés hírére parancsba adta annak leverését, és hogy mindent égessenek fel. Éppen ott voltam azon az ülésen, amikor ezt tárgyalták. Semmiféle ellenkezést nem tűrt volna el, ha egyáltalán lett volna ilyesmire lehetőség. Emlékszem, ahogy
puhánysággal és liberalizmussal vádolta Sztálint. "Miféle diktatúra a miénk? Lekvár-hatalom ez, nem diktatúra."
Hogy ne tartsák a kormányt – de főleg őt magát – puhánynak, Lenin még a hatalom képviselőinek is kilátásba helyezte a kivégzést. Íme egy részlet a szülővárosa,
Szimbirszk komisszárjának küldött táviratából: "Éjjel és nappal kötelesek vagytok átvenni a parasztoktól a kenyeret. Ha bizonyítást nyer, hogy négy óra után bezártatok és a parasztoknak reggelig várniuk kellett, ki lesztek végezve."
Maguk a parasztok is az azonnali kivégzés és teljes vagyonelkobzás terhe mellett szolgáltatták be a kenyeret. A legjobb esetben korbácsolással megúszhatták – annak ellenére, hogy ezt a büntetésmódot még a cár idejében betiltották.
Amikor a tambovi körzet parasztjai nem bírták tovább, és kirobbantották a bolsevikok elleni legnagyobb felkelést, Lenin különösen kemény leszámolást rendelt el. A felkelők családtagjait lelőtték vagy koncentrációs táborokba küldték. Házaikat felégették – teljes falvak tűntek így el. Lenin egész hadtesteket küldött ki, amelyeknek bármiféle fegyver bevetését engedélyezte – még az első világháború idején betiltott mérges gázokat is!
Lenin a parasztság legesküdtebb ellenségeként legközelebb 1921-ben lépett fel, amikor Povolzsjében újra éhínség tört ki – méghozzá minden eddiginél nagyobb mértékű. Ekkor már a szovjet kormány fejeként megtiltotta, hogy nemzetközi segélyeket fogadjanak el a "kapitalistáktól", aminek eredményeként százezrek, de lehet, hogy milliók haltak éhen (a pontos adatok máig ismeretlenek). (folytatjuk)
2004. 04. 02. (VIII/14)
