Fülöp herceg és Letizia a madridi katedrálisban Fotó: Reuters
Fülöp herceg és Letizia menyegzője több szempontból is fordulópontot jelent Spanyolország számára. Amellett, hogy az elmúlt hétvégén érkeztek haza az utolsó spanyol katonák is Irakból azt követően, hogy – a terror hatására – Spanyolország visszalépett korábbi elhatározásától, és megvonva támogatását az Egyesült Államoktól annak iraki fellépésével kapcsolatban, hazarendelte mintegy 1400 katonáját a közel-keleti országból. A márciusi terrorcselekményekből még nem teljesen helyreállt Spanyolország számára az esküvő alkalmat adott arra, hogy a gyász időszakát lezárja, és megmutassa, hogy újra tud álmodozni. A nagy esemény alkalmából a város virágba borult, több mint egymillió szál rózsát és petúniát ültettek el a parkokban, a házakat vörösbe és aranyba borították a drapériák és a festékek, az üzleteket elárasztották a királyi pár fotóját viselő bögrék, pólók, kulcstartók, és bármi, ami egyáltalán eladható. Az esküvői lázban égő több tízezres kíváncsi tömeget a zuhogó eső sem tudta távol tartani attól, hogy megszemlélje a hercegi párt, amint az esküvő után egy olyan 1948-as Rolls Royce Phantom IV-gyel utaztak körbe, amelyet korábban Franco tábornok használt, vagy hogy – közelebb nem jutván – a madridi Operaház tetejére felállított hatalmas kivetítőn nyomon követhesse az eseményeket.
Az újra mosolyogni próbáló városban azonban még érezni lehetett a márciusi események miatt kiváltott feszültséget, hiszen több mint 23 ezer rendőr és katona őrizte a biztonságot, a város légterében csak F–18-as vadászgépek cikáztak, és a NATO által rendelkezésre bocsátott Awacs felderítőgépek pásztázták az eget. A jelentős biztonsági intézkedésekre nemcsak a miatt volt szükség, mert a világ felső "tízezre" mintegy 1500 fővel képviseltette magát az eseményen, hanem a történelmi tapasztalatok is az elővigyázatosságra sarkallták a biztonság őreit. A 20. század egyetlen Spanyolhonban tartott királyi esküvőjét, Fülöp dédszüleinek, XIII. Alfonz király és Viktória hercegnő 1906-ban megtartott esküvőjét egy anarchista bombája zavarta meg, amely, bár a királyi párt sértetlenül hagyta, de megölt több mint húsz vendéget, a menyasszonyi ruhát pedig vérrel borította be.
Az ifjú pár sem feledkezett meg az áldozatokról, és esküvőjüket azok tiszteletének szentelte, kérve a népet, hogy az esküvő előestéjén tartandó mulatozástól tekintsenek el, és annak költségeit az áldozatok családtagjait segítő jótékony célokra ajánlják fel. Ők maguk az esküvői szertartást követően ellátogattak az Atocha pályaudvar közelében található kápolnába, ahol virágot helyeztek el az áldozatok emlékére. Az esküvőt követő showműsort pedig törölték.
A várva várt napot azonban egy nem hétköznapi életút előzte meg. A királyi "hivatásra" szülei által tudatosan felkészített, és maga is tudatosan készülő Fülöp tisztában van a rá váró feladattal: "Gyakran gondolok arra, hogy egy napon király leszek. Azt hiszem, nagyon hasznos felkészülni erre a feladatra" – jegyezte meg egyszer a trónörökös. Egész eddigi életútja ennek fényében telt el, a kiváló tehetség? fiatalember elvégezte először a katonai akadémiát, majd jogot tanult az Egyesült Államokban, aztán az Európai Unió intézményeinek működését tanulmányozta Brüsszelben és Strasbourgban.
(Hetek, 2002. január
11.) Azonban még a harminchat éves, 197 centi magas, vitorlázóbajnok herceg számára is volt egy terület, ahol nem mentek zökkenőmentesen a dolgok, ugyanis – Fülöp szavaival szólva – "az európai hercegnőpiac" meglehetősen szűkösnek bizonyult.
Európa egyik legpartiképesebb királyi sarja sem volt tehát könny? helyzetben. Első szerelmétől, egy spanyol kisnemes lányától saját anyja tiltotta el, mivel azt arisztokrata vére ellenére sem tartotta megfelelő partinak. A lány apja ugyanis elváltként együtt élt egy nővel, és ugye, egy leendő, "nagyon katolikus király" ilyen arát nem választhat. A herceg bánatát több, polgári származású hölgy társaságában igyekezett enyhíteni, többek között egy amerikai milliomos lányának, majd egy norvég fehérnem?modellnek a karjaiban – mely románc miatt igencsak sok kritika érte a herceget. Majd egy többéves csend után teljesen váratlanul érkezett a hír: a herceg eljegyezte szíve választottját, az elvált, harmincegy éves
Letizia Ortiz televíziós műsorvezetőt. A bejelentés nemcsak a herceg szerelmi életére oly kíváncsi közvéleményt lepte meg, hanem a királyi párt is kész helyzet elé állította. Fülöp ugyanis megmondta szüleinek, hogy megtalálta az igazit, vagy Letizia, vagy senki más. Ha kell, a trónról is kész lemondani azért, hogy a szeretett nőt feleségül vehesse. Apja, János Károly elfogadta fia döntését, mivel tisztában volt vele, hogy ennek ellenkezője olyan válságot idézhet elő, amely a monarchia létét veszélyeztetheti. Ez a magyarázata annak, hogy bár a herceg szüleinek már tavaly júniusban bemutatta Letiziát, az eljegyzés tényét csak novemberben hozták nyilvánosságra. A közben eltelt idő elég volt ahhoz, hogy a leendő ara múltjának nemkívánatos részét eltusolják, a sebtiben megszervezett esküvővel pedig János Károly elkerülte, hogy politikai témává váljon az utódlás kérdése. Hogy a királyné hogyan fogadta leendő menyét, arról nem szól a fáma, egyes hírek szerint személyes bájával és eleganciájával sikerült megnyernie leendő anyósa kegyeit, és meggyőzni őt arról, hogy "alkalmas a királynői tisztségre". (A katolikus egyház arra való hivatkozással hagyta jóvá a nászt, hogy Letizia korábbi házassága "csak" polgári szinten köttettet, egyházi esküvő azonban akkor nem volt.)
A spanyolok többsége hamar elfogadta a modern és független, társadalmi kapcsolataiban jól forgolódó, ugyanakkor szociálisan érzékeny Letiziát, mint leendő királynőjüket. Azonban a nászt kifogásolók szerint ez a házasság tovább fogja demokratizálni az amúgy is törékeny királyságot. Mivel a királyság legitimitása ma sokkal inkább János király személyéhez, mint magának az intézménynek a történelmi múltjához kötődik, Letizia – minden érdeme ellenére – nem rendelkezik azokkal a dinasztikus jegyekkel, amelyek szükségesek lehetnek a monarchia megszilárdításához. Ráadásul elvált múltja foltot jelent egy olyan intézményen, melynek egyik fő erénye éppen a szigorú erkölcsösség – állítja Jaime Penafiel, a spanyol monarchia egyik legnevesebb szakértője.
Így lett a középosztálybeli Letizia (apja újságíró, nagyapja taxisofőr) immár Asztúria hercegnője, a spanyol királynői korona nemcsak hogy nem külföldi, de első polgári származású várományosa. Diana tragikus sorsa után csak kívánni lehet, hogy ennek a tündérmesének "happy end" legyen a vége.
2004. 05. 27. (VIII/22)
