Légi felvétel a Kelet-Jeruzsálemet átszelő biztonsági fal egy szakaszáról. Csúnya, de hatékony Fotó: Reuters
Ehhez képest, ha Izrael bármit tesz ezen, a nemzetközi közösség adta jogának érvényesítésére, rácsapnak a kezére. Ha külön-külön utánamegy a merényletek felelőseinek, likvidálja Jaszin sejket és a terrorista főkolomposokat, azt szörny? bűnként ítéli el a felvilágosult nemzetközi közösség. Ha felrobbantja a fegyvercsempész-alagutakat és a bombagyárakat, megsérti az emberi jogokat. Most a védelmi kerítés vált az emberi jogok megsértésének non plus ultrájává. A szigorú kritikusok csak azt nem árulják el, hogy vajon mit áll jogában megtennie Izraelnek, ami hatékony a terroristák ellen, és összhangban áll finnyás lelkükkel, amely láthatólag kényesebb az "életminőség sérelmére", mint az emberi élet szentségére.
Mert a bölcs plénum döntésének egyik indoka az volt, hogy a "fal" sérti a palesztinok életminőségét. Ez újabb vadhajtása annak a szemléletnek, amely magát emberi joginak hívja, holott túl sok köze nincs hozzá, mert már olyannyira finomodott, hogy a jogot fontosabbnak tartja az életnél és az embernél. Hovatovább az ember van a törvényért, és nem a törvény az emberért. Mert ellenkező esetben a bíróság aligha hozta volna meg ezt a döntést, és különösen nem úgy, ahogy tette – arcpirulás nélkül az életminőségre hivatkozva, miközben a mérleg másik serpenyőjében a védelmi kerítés által megmentett emberi életek vannak. Vagy tényleg nincsenek tudatában annak a döntéshozók, hogy bármilyen életminőség megéléséhez élő emberekre van szükség? Mert arra gondolni sem merek, hogy a hágai bírák az izraeli életeket alacsonyabb rendűnek tartják mások életénél, vagy néhány méternyi földterületnél. Igaz, a bírák nem voltak arra kényszerítve, hogy mindezt a problémát mélységében megértsék, hiszen sem ők, sem hozzátartozóik nem szembesültek azzal, hogy milyen érzés felszállni egy Tel Aviv-i buszra annak tudatában, hogy az fel is robbanhat alattuk.
Amennyiben a bíróságot valóban – és nem csak a szép szavak szintjén – egy igazságos döntés meghozatala sarkallta volna, tehát mind a palesztinok érdekeinek, mind Izrael szó szerint létfontosságú érdekeinek számbavétele, akkor a verdiktben nem a kerítés lebontására, hanem például nyomvonalának megváltoztatására, korrigálására szólítottak volna fel. Ahogy azt az izraeli Legfelsőbb Bíróság is többször megtette, legutoljára alig egy hete, amikor helyet adott a palesztinok beadványainak. Eddig minden ilyen esetben a kívánalmaknak megfelelően áttették a kerítést. Egy ilyen ítélet nyilván továbbra is vitákat eredményezhet, de mindenképpen azt sugallta volna, hogy a bíróságot komolyan érdeklik mindkét érintett szempontjai. Míg a teljes elutasítás azt jelenti: Izrael így sem védekezhet.
Az izraeli Legfelsőbb Bíróság döntései éppúgy nem érdekelték a bíróságot, mint az a tény, hogy drasztikusan csökkent a terrorista merényletek száma, mióta rohammunkában építik a kerítést. Éppen ellenkezőleg, a bíróság tagjai kínosan kerültek minden, a terrorizmusra utaló szempontot, ugyanis akkor el kellett volna ismerni, hogy a kerítés felhúzását éppen a terrorizmus indokolja, amit a palesztin hatóságok nemcsak hogy nem igyekszenek tiltani, de a tűréssel sem elégednek meg, hanem egyenesen támogatják. A testület a kerítést, azaz a védekezést tartja olyan tettnek, ami támogatja az "erőszak" spirálját – amire az ENSZ is (amelyhez a bíróság tartozik) oly szívesen hivatkozik – pedig sokkal inkább állásfoglalásuk bátorítja, és erősíti a terroristákban a "mindent szabad" érzetét.
Az izraeliek által Hágába szállított felrobbantott busz roncsai a bíróságot és a performanszokra oly érzékeny békeaktivistákat és emberi jogi tüntetőket sem izgatták, a sokkoló látvány hatására nem gyűltek össze, hogy a terroristákat népirtással vádolják és tiltakozzanak fasiszta módszereik ellen. Az ő logikájuk szerint a kerítés és a védekezés a fasizmus és a népirtás, nem a merénylet. Már a szóhasználat – "fal"– is ezt bizonyítja. Nem, a kifejezés nem ama másik Falra, az Óvárosban álló Nyugati Falra próbál utalni, nem is a közelmúltban elhunyt énekesnő, Naomi Semer világhír? dalának, az Arany Jeruzsálemnek a sorára, amelyben erről a Falról megemlékezik: "...s szívében ott a Fal". De nem is a kínai nagy falra, ez ugyanis esetleg az emberek eszébe juttathatná a védelmi funkciót. Nem, az izraeli védelmi kerítés démoni előképet kapott: a rosszemlék? berlini falat. Nem számít, hogy ez csúsztatás, hiszen annak funkciója az volt, hogy az NDK polgárait megakadályozza abban, hogy az NSZK-ba szökjenek, és nem azért építették, hogy megvédje az embereket egy külső ellenségtől. De az sem releváns, hogy a "fal" nem fal, csak a 780 km hosszú kerítés 3 százaléka az, míg többi része érzékelőkkel ellátott, kamerákkal figyelt kerítés. A média tudósításainak zöme ezt a három százaléknyi, falból álló szakaszt mutatja, s minél erősebb, borzongatóbb asszociációkat kelt, annál könnyebb vele kampányolni.
Nem elég, hogy "fal" – a konstrukció egyik fő vétke, hogy nem az 1967-es határok mentén húzódik. Hogy egy átlagember nincs tisztában azzal, hogy a forró áhítattal emlegetett határ csak egy tűzszüneti vonal, nem legitim határ, rendben van. Hogy az újságírók, Izraellel kapcsolatban kinyilatkoztató értelmiségiek zöme sem, az már gond, de az viszont igazi tragédia, hogy az ENSZ bírósága sincs tisztában saját felső szervének ajánlásaival és döntéseivel, ahogy azzal sem, hogy a
mantraszerűen emlegetett 242-es határozat nem legitimálta ezeket a vonalakat, hanem tárgyalást írt elő meghúzásukról. Mivel a palesztin tárgyalási hajlandóság finoman szólva is kérdéses, ezért Izrael rákényszerült, hogy felépítse a kerítést, amelyről többször kijelentette, hogy nem határként szolgál és bármikor áthelyezhető, sőt, ha a közel-keleti helyzet úgy alakul, le is bontható.
Az izraeli kormány természetesen úgy döntött, nem bontja le a falat. Kivételesen az európai országok többsége is ellenezte a procedúrát, mondván: politikai ügyről van szó. De függetlenül az európai véleményektől, Izraelnek már rég meg kellett tanulnia, hogy elsődleges feladata saját polgárainak védelme, és csak azért, hogy mások elvárásainak megfeleljen, ezt az alapvető feladatát nem adhatja fel. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Izraelnek nem mániája az elszigetelődés, de ugyanakkor az átszivárgó terroristák merényleteiből is elege lett, és ezt talán még a száraz jogi paragrafusok mögé bújó jogászok is megérthetnék. Izrael azt tapasztalja, hogy az ENSZ, a hágai bíróság a terroristákat és támogatóikat sokkal nagyobb bűnökért sem ítéli el vagy citálja a plénum elé. Így Izrael aligha kötelezhető, hogy egyoldalú lépéseitől – jelen estben a kerítés felépítésétől – elálljon, mert saját biztonsági érdekeit kell szem előtt tartania. A palesztinok érdekeiért pedig elsősorban maguk a palesztinok a felelősek. Sorsukat főleg saját vezetőiknek, az arab vezetőknek, sokuk vallási fanatizmusának "köszönhetik" – és a hágai bírákhoz hasonló nyugati barátaiknak, akik az ilyen megnyilvánulásokkal a terroristákat bátorítják, nem azokat, akik tényleg megegyezésre, a békés együttélésre törekszenek.
Ez az ítélet ismét a terroristákat erősíti, ezáltal a közvetett hatása az igazán veszélyes, és a hágai bíróság is beállt azok sorába, akik felelőtlenségükkel további merényleteket idéznek elő, újabb izraeli és palesztin áldozatok haláláért lesznek felelősek. A következmények túlmutatnak Izraelen, a világ többi részén is hozzájárulnak további terrorcselekményekhez, hiszen innentől kezdve bármilyen védekezést a bíróság elé lehet idézni. A repülőtéri beléptető rendszer éppúgy sért bizonyos jogokat, ahogy a táskák átkutatása, védőkordonok állítása, szúrószerszámok elkobzása. Jogokat sért, hogy bizonyos objektumokat nem lehet megközelíteni, hogy a terroristagyanús személyeket lehallgatják, és a lista hosszan folytatható, számtalan cselekményt, mint például a védelmi kerítés építését is felírhatjuk rá.
Kivéve egy dolgot. Merénylet áldozatává válni tökéletesen kompatibilis az emberi jogokkal, és nem sérti az életminőséget sem. Csak örökre megakadályozza, hogy az áldozat rendelkezzen vele.
2004. 07. 16. (VIII/29)
