"A rendszerváltás óta mint-
egy kettőszázmilliárd forint
tűnt el a televízióból, azaz
ennyibe került az államnak
a semmi fenntartása"
Mint hallottuk, nem közpénzből épül az objektum, hanem magántőkéből. Ettől is lehet majd pazar, csak néhány szerény aggályomat megosztanám a nagyobb nyilvánossággal. Addig rendben van, hogy magántőke. Az is elképzelhető, hogy előnyös. Azonban tudnunk illene, vajon miféle tőke ez, honnan érkezik? Igen, tudom, ma olyan világban élünk, amelyben Tököli Attila mandzsettagombjának eredete is üzleti titok, de van egy ok, ami talán közebbi érdek a titoknál. Éspedig az, hogy aki épít, annak van-e pénze. Talán belátható, cseppet sem mellékes körülmény, hogy aki fizet, az a magáéból fizet-e vagy máséból?
Képzeljük el, hogy a befektetőnek nincs erre harmincmilliárd forintja. Nem nehéz a képzelgés, nálunk többnyire olyanok fektetnek, akiknek nincs. Ekkor viszont jön minden befektetések velejárója, a hitel. Ez is rendben van, a bankokat nem arra találták ki, hogy elutasítsák a hitelkérelmeket, még ha ez nálunk így is tűnt évtizedeken át. A bank épp azért van, hogy hitelezzen. Ami viszont nem mindegy, hogy vajon mi a fedezet?
Röviden összefoglalva a sejtetést: ha ez a valami így épül fel, hogy valakik hitelt vesznek fel állami garanciával, akkor nem történik egyéb, mint egy újabb kedves önzsebtömő akció. Nem mindegy, hogy az állam valódi tőkét von-e be vagy néhány strómant, hogy még világosabban fogalmazzam meg szerény aggályaimat.
Ennyit az épületről. Gárdonyi Géza szerint egy vár ereje nem a falakban vagyon, hanem a védők lelkében. Ezt állítólag Dobó István mondta, de az Egervéd Kft. sajtószóvivője útján megüzente, hogy ilyet soha nem mondott, s ha igen, akkor is szövegösszefüggéseiből ragadták ki, a neves várvédőnek nincs baja az építőipari lobbival.
Tisztázandó, vajon kell-e egyáltalán állami televízió egy ekkora országban? Mert vannak, akik úgy gondolják, hogy nem kell. Magam hadd nyilvánítsak szerény véleményt, kell. Még nagyon sokáig kell, de az is lehet, hogy mindig is kell. Ennek több oka van. Például kiváló kereskedelmi televízióink. Amikor kilencvenhétben megkezdődött a szórás, még nem volt világos előttünk, új korszak indult cammogva felénk melankolikus földünkön, a műröhej korszaka. Az első időszakban még vártuk, hogy "majd kialakul", de azóta megtudtuk, ki van ez alakulva. Ilyen.
Mindezt kiválóan megkötött koncessziós szerződések teszik lehetővé. Nem mindenki tudja, de annak idején szempont volt a választásnál a szokott párttelefonokon kívül, hogy az adott csatorna mennyi közszolgálati funkciót vállal. Csak egyvalamit nem kötöttek ki, mi az, ami nem számít annak. Azóta nagyon érdekesen alakul az elszámoltatás. Nincs. Ma közszolgálatnak számít az RTL bulvármagazinja, a Fókusz, benne a fülén púpot növesztő szingapúri lombikbébivel. Népnevelésnek számítanak olyan vetélkedők, melyeknek emelt szint? kérdése, hogy ha a lónak négy lába van, akkor mi az, ami a nyakán van? Magyar filmalkotás az idegen licenszből gyártott, ausztrál gigasztárok irányításával írt Barátok közt. A kulturális tevékenység rendre abból áll, hogy két ember ostobaságokról beszélget. Érdekes lenne egyszer elővenni a régi szerződéseket és megnézni, mi van bennük?
Aztán illene végre elővenni a médiatörvényt, mint a közszolgálat alfáját és ómegáját. Elővenni és odaadni Fazekas Róbert diszkoszvetőnek, hogy olimpiai felkészülés ürügyén dobja el minél messzebbre, hogy meg ne találjuk. Amikor a törvényt hozták, azt képzelték, hogy a médiát megmentik a politikától, ezzel szemben az sikerült, hogy még a diktatúra késői korszakában sem volt ennyire direkt pártfüggő. Amikor Szinetár döntött, tudta hol a határ, de az is érdekelte, vajon jó vagy rossz egy filmterv. Ma ez mellékes.
A törvény segedelmével elértük, hogy a szakmának semmi köze a szakmához. Csak és kizárólag a politikához van. Talán ez is az oka, hogy sokan úgy gondolják, hogy ezt a szörnyet, mely többet zabál, mint a mondabeli Minotaurusz, érdemes lenne elsüllyeszteni. Csakhogy ha elsüllyed, nincs másik. A magyar állami televíziózás gondjai nem azért vannak, mert az állam részvétele nem kívánatos. Épp ezért nagyok a gondok, mert tisztázatlan.
Egy televízió drága. Pontosítva, nagyon drága. Viszont sok minden van, ami nagyon drága, mégsem szüntetjük meg. Jaksity György számomra elhihető gazdász, ha leváltották, akkor is. Számításai szerint az állam belső vesztesége évente ezermilliárd forint. Ennyi tűnik el belőle haszontalanul, illetve magánhaszonná válva, felesleges megbízások, végkielégítésre szánt szerződések, visszaadott megbízói százalékok formájában. Ezermilliárd! Ezzel szemben egy televíziót húszból szakszerűen fenntarthatna a nagytisztelet? állam, tiszta viszonyok között. Vannak feladatok, amiket nem várhatunk az RTL Klubtól. Az teszi a dolgát, népszórakoztat, sztárokat sztárol. Célja nem több, és ha betartja a jogszabályokat, teheti. Azt hiszem, nem az a feladatunk, hogy azon nyavalyogjunk, milyen is a Való Világ. Olyan, van róla véleményünk, nincs nyomasztóbb annál, mint amikor mérsékelt IQ-jú emberek félrészeg beszélyeit nézhetjük, meg azt, hogyan fogadja őket hősökként a megrendezett külvilág odakint. Azon is lehet vitatkozni, fénylő szellemek humorizálnak-e a Heti Hetesben, vagy nagyképű, buta emberek hintik arcunkba a színházi büfédumát? De nem az a feladat. Nem
könnyeket kell hullajtania a közszolgának, hanem alternatívát kínálni.
A jelen köztelevíziójának legnagyobb baja, hogy nem tudja, mit akar.
Amit rendre hangoztat, hogy versenyt. Ehhez képest egyetlen m?fajban ért el kiemelkedő sikereket. Ez az elnökválasztás m?faja. Volt itt már mindenféle ember a rendszerváltás óta. Ludovikás történettudós. Liberális társadalomtudós. A Televízió történetének legfelkészültebb és legtapasztaltabb rendezője. Szolgáltató műsorok méla tekintet? feje. Megbízott elnöki jogkör? gyártásvezető. Korábban revizor, de nem Gogoltól. Utána Orbán Viktor kispályás társa, középső védő. Régi szakember, akinek viszont nem voltak szakmai teljesítményei. Megbízott közgazdász. Hírmunkás. Itt tartunk most. Közben volt itt minden, de főként a pénz eltüntetése. Publikus adat, de gyönyörködjünk benne még egy kicsit: a rendszerváltásnak is nevezett tulajdonilap-átjegyzés óta mintegy kettőszázmilliárd forint tűnt el a televízióból, azaz ennyibe került az államnak a semmi fenntartása. Közben elveszítette székházát, és oly mértékben amortizálódott műszakilag, hogy például ma egy tévé játékot, (ha épp van egy) csak bérelt eszközökkel lehet forgatni. Kettőszázmilliárd forint épp annyi pénz, amennyiből Aligától Letenyéig megépíthette volna a Magyarország nev? kátyú az adriai autópálya magyar szakaszát, megmentve a hazát attól a blamától, hogy a félekkora, polgárháborúját épp kihevert, síkságnak nem mondható Horvátország előbb készült el az övével.
Az olyan ügyekről már szót ejteni sem érdemes, hogy a Kulcsár néven futó ügyben a taxisofőr az első zacskót az MTV székházába vitte. Valakinek, aki vélhetően nem felvételvezető volt (műsorvezető talán?). A köztelevízió groteszk komédiájának állandó szlogenje, hogy nincs pénz. Nincs, produkcióra. Ehhez képest elképesztő tömeg? fő, még főbb, legfőbb, vezető, félvezető, mindenkitől fél vezetőszerkesztő, igazgató, s mindenfajta haszontalan személy vesz fel jeles összegeket azért, hogy elmondhassa, pénz az nincs. Értéktelen dumaműsorokért veszik fel emberek egy tévé-játék munkadíját.
A pénz addig is megvolt, és ma is rengeteg fogy belőle, csak nem a műsorokra. Szíves figyelmébe ajánlanám az olvasónak, hogy volt év, hogy a köztelevízió annyit költött, mint a TV 2 és az RTL Klub összesen. Igaz, ott nem volt a főnek még főbbe, és ha valakit kirúgtak, az ki is lett rúgva.
A mások által tisztelt politikus urak mellesleg azt képzelik, hogy az a fontos, minél többet ülhessenek a Napkeltében. Ha kellő időt kapnak, hogy elmondják az egyformát, akkor nekik mindegy, mi történik amúgy. Ez is baj. Aczél még szerette Örkényt. Kovács Lászlót, tartok tőle, nem érdekli Bereményi Géza.
A közszolgálat minden páratlan választási ciklusban valláspromócióval is kiemelten foglalkozik. Szép, valaha tehetséges asszony égre emelt szemmel mesél arról, hogy újra felavattak egy kilincset a baglyasalji plédábián. Pléhkilincset, hiszen úgy rímel. Nem nézi senki. Unalmas. A stáb Kolumbusz óta helyén. Tanúja voltam, amikor id. Hegedüs szidta őket. Szerinte is unalmas és hatástalan. A közszolgálat ma Vágót klónoztatja Rózsa Gyurival. Brazil vacakot ad, mert "kell". Kinek? Közben Rudi elnök úr négy tematikus csatornáról legendál. Szép lenne, de hol az az egy? A Névshowr nev? szervezett szervilizmus önmaga diadalát üli. Itt kellene szépen megállni. Új épület, új emberek, új célok. A cél nem lehet kevesebb, mint egy ország szellemi arculatának formálása. Legyen magyar sorozat, mert a magyar nézőt jobban érdekli Salvador Pinedánál (ő volt Lucio Malaver) Kulka János. Ha nyolcszázezer nézője van a Mindenttudás Egyetemének, akkor talán erre lehetne építeni hasonló szériákat. Ha a taxistól a butikosnőig mindenki azt mondja, hogy szeretne tévé-játékot nézni, akkor talán kíséreljük meg elnyerni kegyeiket, mert hátha ők is nézők és nem csak Ugráló Norbi hasfogyasztói.
Erre a lehetőségre nem lehet sokáig várni, mert most még megvan az a televíziós szakmai háttér, amire építeni lehetne operatőrtől felvételvezetőig, rendezőtől íróig. Miért ne lehetne egy csatorna, ami érdekesen szól értelmes emberekhez? Kizárja egymást a kettő? Dehogy. A magyar kultúra nem ny?g, hanem hatalmas vizuális érték. Valami, ami csak a miénk, amit ha hagynak enyészni, minden másban a hollandok a jobbak. Épüljön egy új épület tiszta gazdasági viszonyok között, amit tartson fenn az állam. Nem a szegény Magyarország, hanem egy közepesen fejlett európai ország, melynek állítólag fejlődik a gazdasága. A kenőpénz egy tizedéből. Néhány napja beolvastak egy határozatot. A Panaszbizottság elmarasztalta az MTV rég megszűnt műsorát egy öt évvel ezelőtti adásért. Ébresztő uraim, mert ahogy Szepesi mondta, jönnek a csehszlovákok! Ideje lenne munkához látni! Erre jó ürügy lehet a kezdődő építkezés. Hagyjuk a régi székházban az elmúlt tizenöt évet. Főszereplőkkel együtt.
2004. 07. 09. (VIII/28)
