Karácsonykor sokan vallásosak. Kevés az igazi hívő Fotó: MTI
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a 2001-es népszámlálás alkalmával összeírtak kilenctizede – több mint 9 millió személy – érdemben felelt a vallási hovatartozást firtató kérdésre. Ezek 74 százaléka megjelölt valamilyen egyházat, felekezetet, további 15 százalék pedig egyházhoz, felekezethez nem tartozónak vallotta magát. A lakosság csaknem 260-féle vallási közösséghez sorolta magát, ebből a népszámlálási adatok szerint a népesség közel 55 százaléka, a vallást megjelölők nem egészen háromnegyede a katolikus egyházhoz tartozik, közülük 5,3 millióan a római felekezetet jelölték meg. A reformátusok valamivel több, mint másfél millióan, az evangélikusok 304 ezren vannak a kitöltött ívek alapján.
Fentiekhez képest érthető izgalmat okozott bizonyos egyházi körökben annak publikálása, hogy a magyar társadalom 84 százaléka – melyből 28 százalék egyáltalán nem, 56 százalék a maga módján vallásos – a szó szorosan vett értelmében nem vallásos, vagyis nem azonosul egyetlen egyház dogmatikai, liturgiai és hierarchikus rendszerével sem. A Miniszterelnöki Hivatal által nem véletlenül a költségvetési vita idejére megrendelt közvélemény-kutatás jogászok bevonásával véleményezett része megemlíti, hogy a Fidesz-kormány hatalomra kerülésének évében, Tomka Miklós vallás-szociológus által készített és a rendszerváltást követő nyolc évet tanulmányozó kutatás adatai gyakorlatilag egybecsengenek a mostaniakkal. Magyarán: az egyházak intézményes struktúrájának állami segítséggel történő felerősítése, és a számos további kedvezmény illetve juttatás sem volt elegendő ahhoz, hogy társadalmi elfogadottságuk, megítélésük számottevően erősödjön. Nagy kérdés tehát, hogy fenti támogatások hiányában hogyan bizonyítanák életképességüket. A sokat hivatkozott népszámlálási adatokra épülő és hatalmas társadalmi befolyásról szóló "lózungok" ugyanis megdőlni látszanak.
Még a főleg jobboldali politikusok és szakemberek által máig sulykolt állítás, amely szerint baloldalon ateista és egyházellenes, jobboldalon viszont vallásos választópolgárok találhatóak, sem fedi a valós helyzetet. A Medián felméréséből kiderül, hogy a jobboldali szavazótábor háromnegyede meglehetősen közömbös az egyházi tekintélyek iránt, egynegyedük pedig köszönő viszonyban sincs a vallással.
Talán ennél is érdekesebb a hazai felekezetek megítélése, ha a derék magyar dolgozó zsebéről van szó. Az összes megkérdezett 43 százaléka teljes mértékben a hívekre hárítaná az egyházak fenntartását, vagyis az önfenntartó egyházmodell régóta megálmodott képe lebeg ezen adófizetők szeme előtt. Még az ellenzéki szavazók harmada is ezen a véleményen van. Ennél szorosabb egyetértés van azonban a nem vallásos emberek adójának egyházak támogatására való felhasználását illetően. A népítélet a következő: 57 százalék helyteleníti, ezen belül történetesen minden második honpolgár jobboldali érzelmű. A kínos anyagiaknál maradva a lakosság többsége igazságosabbnak tartja a személyi jövedelemadó egy százaléka alapján történő állami kiegészítést a népszámlálási alapúnál, viszont 17 százalékuk számára továbbra sem jelentene semmi gondot, ha az állam és az egyházak közötti alkufolyamatok eredményeként új elosztási verziók látnának napvilágot. Amúgy a hazai felekezetek állami támogatásának mértékével a lakosság fele kifejezetten elégedett, egyharmaduk sokallja, és persze van 14 százalék, akik többet is adnának. Itt is hangozzék el, hogy a vallásosnak beállított jobboldal több mint fele azok táborát erősíti, akik ennél a dotációs szintnél húznák meg a határt, ötödük pedig eltúlzottnak ítéli a jelenlegi helyzetet.
Abban a sokat vitatott témában, amely a rendszerváltás utáni demokratizálódási törekvések közepette került egy időre figyelmünk középpontjába, és az egyházak közéleti szerepvállalásának mértékét taglalta, most sem kedvezőbb a helyzet, mint anno. Az összes megkérdezett mindössze tíz százaléka érzi úgy, hogy a vallásfelekezetek társadalmi befolyása kisebb az optimálisnál, míg a válaszadók fele megfelelőnek, egyharmaduk pedig lényegesen nagyobbnak tartja annál, mint ami megilletné őket. Jellemzőnek gondolhatnánk, hogy az erős egyházi kötődésűek szeretnék klerikusaikat pozícionálni, de kiderül, hogy 55 százalékuk elégedett a ráhatás jelenlegi mértékével. És a túloldalon, a nem vallásosak között is majdnem ugyanezt találjuk. Fontos megemlíteni, hogy a lakosság csaknem fele szimpatizál azzal a gondolattal, hogy az egyes felekezetek munkálkodjanak együtt a velük azonos értékeket valló politikai pártokkal.
A közvélemény-kutatás véleményezőinek konklúziója mindezek alapján úgy szól, hogy "minél konkrétabb, az emberek életét közvetlenebbül érintő, anyagi, erkölcsi, politikai kérdésekről van szó, annál inkább egyértelm?bbé válik, hogy az egyházak mögött valójában nem áll számottevő, tényleges társadalmi bázis".
A tradicionális egyházak közül elsőként a reformátusok érezték magukra nézve veszélyesnek a híradást, ezért zsinati irodájuk kommunikációs szolgálata állásfoglalást tett közzé, melyben a Medián kutatásának szakmai bírálatát is megejtik, mondván: "a leegyszerűsített kérdések könnyen vezethetnek hamis válaszadáshoz". A protestáns felekezet szerint egyházi részről nem valósul meg pártpolitizálás, mégis felelősségük, sőt feladatuk van a társadalmi ügyek, így a politika vonatkozásában is. Ami pedig az adóforintokból zajló finanszírozásukat illeti, szerintük az egyházak egyházközségei igenis önfenntartóak, "hitéletüket kizárólag csak önmaguk finanszírozzák". E kijelentések után összegzésül elmondják, hogy a Medián vizsgálatát "a pártpolitikai PR-tevékenység eszközének" tartják.
Karácsony Gergely, a Medián kutatója őszinte csodálkozással fogadta a nyilvánosságra hozott elemzést kísérő mozgolódást, mivel bevallása szerint ezeket az eredményeket tizenöt éve havonta méri minden közvélemény-kutató intézet, így annak nem kellett volna meglepetést okoznia. Tényként kezeli, hogy a valláshoz való viszony, illetve a templomba járási arány nem nagyon változott az elmúlt tizenöt évben, sőt inkább az a meglepő, hogy nem csökkent. A fiatalok között szórványosan megfigyelhető vallás felé fordulás csak arra elegendő a tradicionális egyházaknak, hogy lassítsák támogatottságuk csökkenését – állítja a szakember, aki szerint a népszámlálás során már a kérdésfeltevésből látható volt, hogy felül fogják mérni a vallásosságot. Más eredmény jön ki akkor is, ha úgy
tesszük fel a kérdést, hogy "Tartozik-e valamely vallásfelekezethez?", és más akkor, ha azt kérdezzük: "Követi-e valamely egyház tanításait, jár-e rendszeresen templomba?" – állítja. Előbbinél előre tudható, hogy körülbelül ötven százalék fog igennel felelni, míg utóbbinál ennek csak negyedrésze várható. Karácsony tapasztalatai szerint nagyon sok emberben van egy elköteleződés valamely egyház iránt, de ez a legtöbbször csak abban mutatkozik meg, hogy húsvétkor és szenteste elmennek templomba, illetve templomi esküvőt tartanak. Felméréseik alapján kijelenthető, hogy az összlakosság körülbelül 15 százaléka jár el legalább havonta egyszer misére vagy istentiszteletre, és ők is elsősorban a kistelepüléseken élő idősebb generáció tagjai.
A MeH szakértőinek, a Medián kutatójának, illetve Tomka Miklósnak a valláshoz való viszony rendszerváltástól máig változatlan helyzetére utaló megjegyzéseit a legnagyobb hazai vallásfelekezet berkein belül zajló elemzés is igazolja. A Vigília könyvkiadó gondozásában 1997-ben megjelent Az egyház mozgástereiről cím? könyv a Medián mostani eredményeivel hajszálpontosan megegyező adatokat tartalmaz. Az akkori felmérések szerint vallási szempontból a magyar lakosság három jól behatárolható csoportra osztható. Egyházi hívőnek 13 százalék tekinti magát, 56 százalék a maga módján, de nem feltétlenül felekezethez tartozóan (fél)vallásos, és a megkérdezettek 28 százaléka ateista. A tradicionális egyházak számára már akkor nagy dilemma volt, hogy hová tűnik a sok megkeresztelt, a hittanra járó fiatalok miért nem válnak rendszeres templomba járó hívővé, és miért választják később egyházuk tanításai helyett a maguk elképzelései szerint alakítható hitgyakorlatot. Úgy tűnik, a helyzet nem sokat változott. Ha a krízishelyzetben lévő hagyományos egyházak nem tudnak változtatni a baljós tendenciákon, akkor az előrejelzések szerint tíz év múlva drámai mérték? létszámcsökkenést lesznek kénytelenek regisztrálni.
2004. 10. 08. (VIII/41)
