Azt mondják (világszerte) a szocialisták, le kell számolni egy illúzióval, amit úgy neveznek: jóléti társadalom. Mit is jelentett ez a jóléti társadalom, amíg működött? Alacsonyabb profitrátát, mert a tőkés a profitja egy részéből lekenyerezte a munkásosztályt. Bölcsen azt akarta, hogy a melós maradjon a fenekén, legyen elégedett, szeresse a kapitalizmust, és nézze meg, milyen rohadt az élet a kommunizmusban. Nehogy bedőljön a szovjet propagandának. Nem is dőlt be. Nyugodt vagyok – mondta (például) De Gaulle –; egy népet, amelyik száz fajta sajt között válogat naponta, nem kell a kommunizmustól félteni. És milyen igaza volt!
Csak fölsejlett, hogy gyöngül a szovjethatalom, hogy a fegyverkezési versenyt, az űrversenyt és a csillagháborús katonai fölkészülést – ami, lehet, hogy nem is létezett, sokak szerint Reagan vagy a tanácsadói blöffje volt (így még szebb!) – nem bírja a szovjetgazdaság, mert a tervutasításos államkapitalizmus nem igazán hatékony, a tőke máris támadásba lendült: ha nincs igazi félnivalója a munkástól, nem is kell lekenyereznie. Rögtön megindult a neoliberális agymosás, hogy a jóléti társadalom kész ráfizetés. Persze. Ha a tőke az egyik országban visszavonja a munkásnak adott kedvezményeket, megnyirbálja a szociális hálót: természetes, hogy olcsóbban termel, és akkor a rivális tőkésnek, aki valami emberségből nem vonja vissza a kedvezményeket, és nem követel kevesebb pénzért több munkát, továbbra is segíti a munkanélkülit, a nagycsaládost és más rászorulót, a jóléti modell tényleg tiszta ráfizetés lesz, mert a másik, a neoliberális modellt követő tőkés "aláver", azaz olcsóbban termel, és emezt csődbe viszi. A szociáldemokrácia erre kétségbeesetten keresett valami "harmadik utat": nem segíteni kell a rászorulónak, hanem megtanítani, hogyan segítsen magán, és kitalálták az esélyteremtő modellt.
Csakhogy ez már csak a nevében szociáldemokrácia, ez már hátrálás a tőke támadása elől. Ha a szocialisták is elfogadják a tőkés ideológiát, hogy a tőke és a munka között nincsenek föloldhatatlan ellentétek, a tőkének nem érdeke, hogy minél olcsóbban vegye meg a munkás munkaerejét, és a munkaerejét áruba bocsátónak nem érdeke, hogy minél nagyobb árat kérjen a munkaerejéért (hogy regenerálódhasson is, hogy képes legyen a munkaerejét újratermelni), akkor a szociális, baloldali értékek csakugyan értelmüket vesztik.
Természetesen van antagonisztikus ellentmondás, van osztályérdek-ellentét, ha az osztályharc átmenetileg és egyoldalúan szünetel is, mert a munkásság nem látja megvédhetőnek a helyzetét, nem látja, miből fakadhat az érdekérvényesítési ereje; az elektronika és kibernetika állandóan fokozódó munkanélküliséget gerjeszt, a termelés szerkezete is átalakul: a munkásság nem koncentrálódik egy-egy nagyüzembe, kifejlődött a föltételes munkavállalás, mert a tőke eddig sosem tapasztalt rugalmasságot követel a munkavállalótól, a szakszervezetnek nincs kapaszkodója, nem képes kollektív szerződéseket köttetni, területileg is széthullik, és föladja a harcot. És a szervezetlen, az osztályharcot föladó munkásság nem munkásosztály többé, hanem öntudat nélküli, manipulálható, minden extrémitásra bepalizható, uszítható tömeg (és fogalmazhatnék keményebben is
). Ilyenkor a baloldali erőket valóban csak a lendület, egy szuggesztív vezető lendülete, meggyőző ereje tartja talpon, mint a sebesség a biciklit. Ha a bicikli sebessége a nullára csökken, a bicikli eldől, ez így igaz.
Egy józan tőkésosztálynak nincs szovjet fenyegetésre, a termonukleáris katasztrófa árnyékára szüksége ahhoz, hogy fölismerje: alapvető érdeke a munkássággal megkötött bölcs fegyverszünet, egy újraélesztett jóléti társadalom. Egy józan tőkésosztálynak nincs a terrorizmus fenyegetésére szüksége ahhoz, hogy visszafogja a korlátlan harácsolást. Egy józan tőkésosztálynak nem kellenek a Föld környezeti katasztrófájának látható jelei ahhoz, hogy megfékezze a környezetre káros termelési technológiákat, akár a profit csökkentése árán is. Egy józan tőkésosztály fölismeri, hogy a túlélés érdekében elengedhetetlen, hogy együttműködjék az emberi jogok érvényesüléséért, a Föld lakóinak egészségéért, a környezeti katasztrófa elkerüléséért küzdő nemzetközi (globális!) civil szervezetekkel. De mi veszi rá az erő, a hatalom és a ragadozó fogak birtokosát a józan belátásra?
2004. 10. 08. (VIII/41)
