Ron Werber és egyik ügyfele Fotó: V. Sz.
"Az érzelmek irányítása: ez a kulcskérdés" – szögezte le Ron Werber az általa naiv értelmiségi hozzáállásnak minősített hozzászólásokkal vitatkozva. Az egykori szocialista kampánytanácsadó szerint – aki hangsúlyozta, ezúttal csak turistaként beszél – semmi más nem számít, mint a választási győzelem, ennek mindent alárendelnek a pártok. "A kampány nem arra való, hogy oktassuk vagy neveljük az embereket" – fogalmazott a jobboldal által előszeretettel gyűlöletkarmesternek bélyegzett szakember, aki elmondta, a tiltott kulcsszó a propaganda – bármit is gondoljanak erről az entellektüelek. A negatív
kampánnyal kapcsolatban arról beszélt, a mindenkori ellenzék számára a hatalom megszerzése lehetetlen anélkül, hogy "a gorombaságig kritikus" lenne a
kormánnyal szemben.
Werber semmi kifogásolnivalót nem látott abban, hogy a kampányok leegyszerűsítettek, szándékoltan együgyűek és kritikusak, illetve nem a választás valódi tétjéről szólnak, valamint, hogy a választási siker érdekében a pártok nem riadnak vissza a félrevezetéstől sem. Hivatkozott a nyári európai parlamenti ellenzéki korteshadjáratára, illetve a Fidesz 2002-es, két forduló közötti kampányára. Talán nem véletlenül egyetlen MSZP-s példát sem hozott fel.
Sükösd Miklós szociológus ezzel szembeszállva viszont politikai fogyasztóvédelmet szorgalmazott az általa kegyetlennek tartott kampányokkal szemben. Szerinte a jelenlegi politikai kommunikációs (azaz: manipulációs) technikák szisztematikusan térítik el a közbeszédet, ami miatt ellentmondanak az állampolgárok informálásáról szóló demokratikus alapelvnek. Sükösd dicséretesnek nevezte, hogy Orbán Viktor kabinetfőnöke, Navracsics Tibor politológus elismerte: a pártok nem tartják az ördögtől valónak a jelenlegi magyar sajtóstruktúrát; ugyanakkor leszögezte, ő maga elfogadhatatlannak tartja mind az álláspontot, mind a pártfüggő sajtót.
Navracsics Tibor szerint viszont – bár a média politikai kötődései hozták létre – az olvasótábor választása megerősítette a politikához hasonlóan kétpólusúvá vált – és elkötelezett – sajtópozíciókat. A politológus nyíltan vállalt álláspontjában kifejtette: az olvasók többsége – két választás közötti időszakban sem – sokoldalú, objektív, független és hiteles hírszolgáltatást, hanem "lojalitásmegerősítést" vár a lapoktól. "Valószínűtlen, hogy a Fidesz vagy a MIÉP szavazói sorban állnának reggel az újságosnál Népszaváért, vagy az MSZP hívei tömegesen Magyar Nemzetet kérnének, csak hogy megismerjék a másik tábor véleményét is" – mondta Navracsics.
Orbán kabinetfőnöke gyakorlatilag egyedül maradt az elkötelezett médiát realitásként elismerő nézeteivel, Kóczián Péter például egyértelműen az újságírók gyávaságát okolta a jelenlegi állapotokért. A Fidesz-közeli Hír TV-től nemrég kényszerűségből távozó újságíró-publicista szerint a sajtómunkások ma Magyarországon magnónak tekintik magukat, feladatukat a küzdő felek véleményének nyilvánosságra hozatalában látják, és egyáltalán nem törekszenek önálló interpretációra, ezáltal pedig lemaradnak az egyre professzionálisabbá váló politikai kommunikátorokkal szemben. "A politikusok az erőből értenek, csak az erőből" – hangsúlyozta Kóczián, aki szerint illúzió várni, hogy a politikai elit megváltoztatja a játékszabályokat, a sajtónak magának kellene szembeszállnia a nyomulással.
Némileg meglepő módon Navracsics ellen beszélt Werber is, pedig a fideszes szakértő egyetértett vele a szimbolikus, érzelmekre ható kampány kapcsán. Az izraeli kampánytanácsadó szerint a magyar média képtelen kihívások elé állítani a politikusokat; "az úgynevezett újságíró csak arra alkalmas, hogy feladja a labdákat, és a politikus kisebb beszédeket mondhasson az interjúban. Némely politikus úgy ül egyes televízióstúdiókban, mintha az övé lenne a tévé, és ötperces monológokban beszélnek" – festette le a hazai sajtó szervilizmusát Werber, hozzátéve, az általa ismert többi országra ennek ellenkezője igaz, általában megizzasztják a riportalanyaikat. Magyarországon – az amúgy ritka – "kötekedő" hangvétel? interjúkra pedig az a jellemző, hogy az alapos felkészülés és az érdemi kérdések helyett a riporterek inkább a politikus földbe döngölésére törekednek.
A Munkapártnak, az MSZP-nek, az amerikai demokratáknak, illetve a balti és a román baloldalnak is dolgozó szakember kifogásolta azt is, hogy az újságírók túl sokszor használnak anonim forrásokat, mert nem tudják rákényszeríteni a közszereplőket véleményük felvállalására.
Az egykori – még liberális – fideszes politikus, Hegedűs István szociológus arról beszélt, hogy a politikai kommunikációt – és főként annak médiában megjelenő válfaját – indokolatlan csodafegyvernek tekinteni. Szerinte a mítosz az 1960-as Kennedy–Nixon-vitától eredeztethető, de egy tévévita csak a szoros állás eldöntésére alkalmas. Példaként a Kerry–Bush-vitákat hozta fel, ahol hiába nyert háromszor is a demokrata elnökjelölt, a választáson mégis a hivatalban lévő president győzött. Werber ugyanerre hivatkozott, amikor arról beszélt, hiba a médiamegjelenést elsőrendűnek tartani; szerinte a legfontosabb a választókkal való közvetlen kapcsolattartás, a "free média" csak a második, a fizetett pedig csak a tizedik a sorban. A kampányszakember kiemelte, hogy az amerikai választások során Al Gore, illetve John Kerry is médiakedvenc volt, miközben Bush szinte csak vicctémaként szerepelt az elnökválasztási kampány alatt a sajtójában, sőt elvesztette a tévévitáit, a választásokon mégis nyert.
Az általában alapvetőnek tekintett tematizáció fontosságát vitatta Sipos Balázs is. A Politikatörténeti Intézet politológusa szerint a médiamegjelenés alapján számolt politikai küzdelem napilapbeli politológus-krónikásai a száz évvel ezelőtt született, de már hatvan éve halott "mindenható média"s elméletnél ragadtak le. Bayer József politológus-akadémikus, a ZSKF főigazgatója pedig ezzel összhangban úgy vélte, a médiahatás korántsem közvetlen, az indirekt manipuláció eszközei hatékonyabbak. Szerinte ennek jó példái a tévéviták és interjúk, ahol "az érvelésnél fontosabb a jó benyomás, a nyakkendő fontosabb a mondanivalónál; a gondolkodás nem illik az első számú politikai kampányeszközzé vált képernyőre: politikai eszméket nem lehet magyarázni a tévében".
2004. 12. 17. (VIII/51)
