Az élet bátor szeretete

Oriana Fallaci. "Élni az ajándékok ajándéka"

Az öninterjú formájában megírt könyv elején megjegyzi, az a morális rák, amely a Nyugatot rágja, súlyosabb, mint az, ami őt kínozza. Az Oriana Fallaci intervista Oriana Fallaci (Oriana Fallaci kérdezi Oriana Fallacit) sorait A harag és a büszkeségnél és a márciusban megjelent kötetnél is markánsabban jellemzi az, amit sokan igyekeztek nem észrevenni, hogy Fallaci ugyan a felszínen az iszlám általa veszélyesnek tartott terjedésével foglalkozik, de legalább olyan hangsúlyos a másik réteg, a nyugati, főleg az európai elit csődjének és kisszerűségének maró bírálata is. A hatalmas vihar, amelyet a magyarul is megjelent A harag és a büszkeség cím? könyve keltett, alapvetően ennek a kritikának szólt, amely kritikára az érintetteknek nem volt válaszuk. Ezért sokkal egyszer?bb volt Fallacit rasszizmussal vádolni, mert az így keletkezett hangzavarban szőnyeg alá lehetett söpörni a kínos kérdéseket, amelyeknek már semmi közük sem volt az iszlámhoz. Csakhogy Fallaci egyre kérlelhetetlenebb. Mindazt, amit a címzettek nem voltak hajlandók tudomásul venni, és cinikusan negligáltak, elmondta még egyszer, és elmondta újra – egyre egyértelm?bben és egyre keményebben fogalmazva. Először tavasszal, majd ősz elején.

Az Oriana Fallaci intervista Oriana Fallaci szeptemberben jelent meg, és a Corriere della Sera cím? olasz napilap egyik számával együtt lehetett megvásárolni. A lap példányait pillanatok alatt elkapkodták, és a könyv több utánnyomása is elfogyott. Noha Fallaci most sem kerüli ki az olyan kérdéseket, mint az iszlám, az iraki háború, ebben a kötetben sokkal inkább az foglalkoztatja, ami lehetővé tette, hogy a terrorizmus réme elérje Európát, sikereket arasson, sőt szimpatizánsok ezreit állítsa maga mellé. És ez Fallaci szerint nem más, mint az általánossá vált álszent politikai klíma, és az azt képviselő vagy kiszolgáló személyiségek. A könyvet már csak azért is nehéz lenne rasszizmussal vádolni, mivel célpontjai egyértelműen a nyugati politikai mozgalmak, mindenekelőtt az általa kollaboránsoknak nevezett globalizációellenes szervezetek és egyes baloldali pártok, tömörülések. A kollaboránsok, akik Fallaci szerint azért tapsolnak a terroristáknak, mert Nyugat-ellenességük rokonítja őket; a globalizációellenes csoportok, a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali személyiségek, akik a falakra pingálják, hogy "tíz, száz, ezer Nasszíriát", hősökké léptetve elő az amerikai katonák holttestét meggyalázó csőcseléket. Akik letagadják hogy a három életben maradt olasz túszt a Delta Force szabadította ki; akik mindenkit felszólítanak, hogy tíz euróval adakozzanak az iraki ellenállóknak – nem az iraki embereknek, pláne nem iskolák, munkahelyek, kórházak teremtésére. Akik Busht háborús bűnösnek nevezik, és Hágába akarják citálni, miközben régi és még regnáló diktátorok, tényleges háborús bűnösök az oltalmukat élvezik. Akik képesek kiírni transzparenseikre, hogy "Olaszország egyenlő Guantanamóval". És akik a Coca-Cola és a Pepsi-Cola elleni bojkott jegyében kedvenc ideológiai italukká tették a Mecca-Colát. Tulajdonképpen ironikus, hogy miközben azok, akik az amerikai ízlés, termékek ellen ágálnak, nem tettek mást, mint hogy egy amerikai italnak kicsit megváltoztatták a nevét, az összetételét, de a név lényegi felét megtartották, és gyakorlatilag az ital is ugyanaz maradt – ahelyett, hogy egy arab nemzeti itallal, egy új, gyümölcsléből készült termékkel próbálták volna helyettesíteni. Vagyis azzal nincs gond, hogy az ital amerikai eredetű, amerikai találmány. Ennyit az elvekről.

Fallaci ítélete könyörtelen: ma a Nyugat ugyanazt teszi, amit 1938-ban. Akkor a kontinens a müncheni szerződést éltette, és cinkosan-gyáván hallgatott, amikor Hitler lerohanta Csehszlovákiát. Most ugyanaz a Nyugat-ellenes gyűlölet, azaz öngyűlölet irányítja – írja. Napjaink önmaguk karikatúrájává vált (és tegyük hozzá: egykori nagy elődeikre még csak árnyékként sem emlékeztető) arisztokratái, akik szivárványlobogók alatt masíroznak, mert ez a trendi, azoknak a leszármazottai, akik Hitlernek tapsoltak, s akiket gyermekkorában Firenzében látott a patinás Teatro Comunale nézőterén éljenezni az oda látogató Hitlert: "Mein Führer, mein Führer!" Nem meglepő, hogy ez az Európa csak az Abu Graibban történt szörnyűségeknek szentel nagy figyelmet, a nyugati túszok, közöttük segélymunkások lemészárlásának nem. Mielőtt bárki azzal vádolná Fallacit, hogy mentegeti a fogolykínzásokat, hozzá kell tenni: pont olyan kemény szavakkal és felháborodással ítéli el a kegyetlenségeket és azok elkövetőit, ahogy a túszejtők rémtetteit vagy a terroristák merényleteit. Nincs rá mentség – mondja ki határozottan –, akkor sincs, ha a foglyok kegyetlen terroristák, és az sem mentség, hogy mit tesznek szabadlábon garázdálkodó társaik. Az elkövetők a legszigorúbb büntetést érdemlik, amiért kivetkőztek emberi mivoltukból. De a kettős mérce ugyanilyen elfogadhatatlan, ugyanilyen elítélendő, hogy a nyugati és távol-keleti túszok, a bolgár Georgi Lazov, a koreai Kim Szun, a nepáli munkások kivégzése korántsem keltett ekkora felháborodást. Vagy ha mégis, azt rögtön követte a "de" szócskával bevezetett magyarázkodás, mentegetés. Nem meglepő az sem, hogy Európa az izraeli védelmi kerítés ellen szavazott a hágai Nemzetközi Bíróság baloldali érzelm? bíráival egyetemben, nem meglepő, hogy Chirac, annak ellenére, hogy Simon Wiesenthal kezébe nyomta a franciaországi antiszemita cselekményekről készített listát, Pétain marsall modorában utasította helyre Saront, amikor az a francia zsidóságot alijára szólította fel. Nem meglepő, hiszen ez az Európa Fallaci lesújtó ítélete szerint egy gazdasági klub, amelyet Franciaország és Németország irányít.

Fallaci magukról a politikusokról sincs jó véleménnyel. Nincsenek komoly politikusok, nincsenek vezetők – jelenti ki. Berlusconi nem ostoba, de rossz embereket választott maga mellé – akárcsak Bush –, akik ráadásul el is árulják. Viszont elismeréssel szól arról, hogy a Lovag (azaz Berlusconi) nem követte Zapatero példáját. "Több bátorságot mutatott, mint amennyit hittem róla." Busht sem tartja szimpatikusnak, bevallja, hogy számára csak Laura Bush rokonszenves, mert megdöbbentő módon emlékezteti édesanyjára mind külseje, mind a tanítás iránti szenvedélye. Ugyanakkor tisztelettel adózik Bush "bátorságának, erkölcsi tartásának és hitelének", koherens emberként írja le, akinek van bátorsága harcolni a terrorizmus ellen (bár Fallaci az iraki háborút hibának tartja), és aki a magánéletben is olyan, mint politikusként, nem játszik két szerepet. Szerinte Bush képtelen lenne arra, hogy egy gyakornoklánnyal enyelegjen, majd letagadja. Kerryt viszont teljesen elutasítja, és kemény szavakkal illeti: mint "kis opportunistát". Egyúttal emlékezteti a republikánusokat már-már ördögként lefestő európai entellektüeleket, akik a demokratáktól várják (várták) most is a megváltást, hogy a vietnami háborút is a demokraták kezdték, és egy republikánus fejezte be.

Baloldali háborúellenes tüntető Rómában. Az európai elit gyávasága Fotó: Reuters