A Fatah fiatalabb generációjának a tagjai hosszú ideje nehezményezték már a választások hiányát. A szervezet legutóbbi, választásokkal egybekötött kongresszusát ugyanis 1989-ben tartották. Bár a Fatah alapszabálya szerint ötévenként kellett volna tisztújító választásokat tartani, ezekről Arafat hallani se akart, mondván, a Fatahnak a lehető legjobb vezetősége van, kár az időért és a pénzért, amit a választásokra pazarolnának el. Miként köztudott, a szervezet feje maga Arafat volt, ahogy ő töltötte be a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöki pozícióját is. Arafat halálával azonban üresen maradtak bársonyszékei, amelyekre – minden látszat ellenére – nem kevesen pályáznak.
Mert mi a látszat? Az, hogy zökkenőmentesen teljesedik be a néhai, többrendbeli elnök, Arafat végakarata: helyét az állítólag általa kijelölt utódja, Mahmud Abbász, közismertebb nevén Abu Mázen tölti majd be. Abbászt Arafat halálát követően azonnal a PFSZ ideiglenes elnökévé nevezték ki, pedig a posztra Faruk Kaddumi, a szervezet politikai irodájának Damaszkuszban élő vezetője is aspirált, miként Marvan Bargutti, a Fatah illegális fegyveres testületének, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai – jelenleg izraeli börtönben ötszörös életfogytiglani büntetését töltő – parancsnoka is benyújtotta az igényét. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Arafat állítólag a halálos ágyán a feleségének azt mondta, hogy az a kívánsága, hogy az utódja Kaddumi legyen, míg ereje teljében még Barguttit favorizálta.
Az igazság – több mint valószín? – az, hogy a Raisz sem Abbászt, sem Kaddumit, sem Barguttit nem nevezte meg utódjának, mondván: még egy olyan, mint ő, nem létezik. Sohasem gondolt arra, hogy az általa begyűjtött hatalmat bárkivel is megossza, vagy utódot neveljen ki magának. Politikája minden bizonnyal az volt, hogy az utána maradt űr bizonyítja majd be utolérhetetlen nagyságát.
De az élet már csak olyan, hogy a politikusok üresen maradt helyét be kell tölteni. Így Jasszer Arafat helyét, helyesebben helyeit is. Ezért tartanak január 9-én választásokat a palesztin területeken, hogy megválasszák a Palesztin Nemzeti Hatóság új elnökét, hogy ő azután kijelölje a miniszterelnököt, aki majd megalakítja a kormányát. Az idő azonban igencsak rövid ahhoz, hogy e választáshoz megfelelően kampányoljanak a pártok és jelöltjeik, így minden valószínűség szerint gond nélkül megválasztják a palesztin hatóság második elnökét, nevezetesen Abu Mázent. Arafat egykori hívei azért, mert a régi generációhoz, a tuniszi emigrációhoz tartozik, a néhai Raisz ellenlábasai azért, mert Abu Mázen ellent mert mondani
Arafatnak, mi több, föl is állt a kormányfői székből, amikor már nem bírta főnöke diktatórikus módszereit. A reálpolitikusok pedig azért buzdítják majd a népet arra, hogy Abu Mázenre tegyék a voksukat, mert az ő jelölését egyaránt sugallják Washingtonból, Moszkvából, Brüsszelből, az ENSZ székházából és nem utolsósorban Jeruzsálemből. Abu Mázen, vagyis Mahmud Abbász a legelfogadhatóbb palesztin elnökjelölt.
És lám-lám annak tartja őt Faruk Kaddumi is, aki zokszó nélkül visszavonult, amikor az ő neve került
a lista élére, annak tartja a börtönben ülő Bargutti is, hiszen arra biztatja a híveit, hogy Abbászra szavazzanak. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szervezet is kinyilatkozta, hogy a lemondott miniszterelnökre teszi a voksát, de még a Hamasz is Abbász mellé
áll, annak ellenére, hogy Abbász az Izraellel történő megbékélés híve, és annak ellenére, hogy hajlandó tárgyalni Saron kormányfővel és hajlandó kompromisszumokra is, vagyis arra, hogy bizonyos kérdésekben megalkudjon.
Gyanítom, hogy a palesztin szervezetek vagy szervezetten, vagy ösztönösen, külön-külön is úgy gondolják, hogy pillanatnyilag teljesen mindegy, hogy ki kapja meg a látszólagos vezetői posztot, a lényeg az, hogy a jövőben kié lesz az igazi hatalom a palesztin területeken. Válasszák csak meg most Abu Mázent, nyugodjanak meg a belső és külső kedélyek. Vegye le a palesztinokról vigyázó szemét a világ, jussanak el az általános elégedettség babérjai a Gázai övezetbe és Ciszjordániába, csordogáljanak be a palesztin pénztárba a nemzetközi támogatások és segélyek dollármilliárdjai. A fejlett világ politikusai a palesztinok érdekeit képviselve puhítsák meg a keménykedő Izraelt, kényszerítsék velük szemben engedményekre a jeruzsálemi kormányt, s harcoljon ki az új elnök minél többet a számukra a vele tárgyalni hajlandó izraeli kormányfőtől, Ariel Sarontól.
Mindezért még talán az izraeliek elleni merényletekkel is felhagynak egy időre, hogy mire elérkezik az államalapítás ideje, benyújthassák mostani lojalitásukért, Abbász támogatásáért a számlát. Mert hogy benyújtják, az nem kétséges.
Vlagyimir Iljics Lenin nem volt buta ember, és nem volt rossz politikai stratéga. 1905-ben, az oroszországi polgárháborúban adta ki a jelszót: "Be a szovjetekkel a kormányba!" Rá tizenkét évre már azt mondta, hogy "Minden hatalmat a szovjeteknek!", majd azt, hogy "Ki a reakcióval a kormányból!" Gyanítom, hogy hasonlóképpen gondolkodnak ma Mahmud Abbász ellenlábasai is.
Aki Egyiptomban, Jordániában, vagy Marokkóban egy kávéházban egy kávét rendel magának, csak először csodálkozik azon, hogy bár a felszolgáló azt mondta neki, hogy máris hozza, fél órába is beletelik, míg azt végül megkapja. Az arab világban ugyanis az időt nem európai mércével mérik. Hatalomhoz jutni – ezt már a radikális palesztinok is tudják – időbe telik. Győztes forradalmat csinálni pedig csak úgy lehet, ahogy szintén Lenin fogalmazta meg: "a megfelelő helyen, a megfelelő körülmények között és csak a megfelelő időben". Nos, a hely adott, a körülményeket pedig – mint látjuk – Abbász, Izrael, s a haladó világ ellenfelei most alakítják, hogy mikorra a legkedvezőbbé válnak, kirobbantsák a maguk "forradalmát".
Hogy az azután hetven, nyolcvan év múlva megbukik, az már más kérdés.
Egy forradalmár ne legyen következetes
Lapzárta után adta hírül a palesztin hírügynökség a következő két tudósítást:
1. "A Hamasz-mozgalom felszólította a támogatóit, hogy bojkottálják a december 9-ei választásokat, vagyis, hogy ne szavazzanak egyetlen pártra vagy politikai tömörülésre se. Még a Hamaszra se."
2. "Marvan Bargutti, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai parancsnoka mégis jelölteti magát a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöki posztjára. Ezt feleségén keresztül közölte a választási bizottsággal. Barguttiné már letétbe is helyezte a választási listára kerülés árát, a kötelező 3000 dolláros összeget."
2004. 12. 03. (VIII/49)
