Az utóbbi tíz évben létrejött hazánkban egy sajátos, egyre bővülő jelenség: a fesztiválok ifjúsága – mondja Gábor Kálmán, a Felsőoktatási Kutatóintézet Ifjúságkutatási Csoportjának vezetője, akinek a napokban látott napvilágot A fesztiválok ifjúsága és a drog cím? kötete, mely a Sziget-kutatások részét képezi. A mind alsó, mind felső korhatár tekintetében egyre jobban kiszélesedő közönség egy ifjúsági korszakváltást jelez: a kilencvenes években felgyorsult a fiatalok korai önállósodása. Ez azt jelenti, hogy a diákok egyre korábban válnak nagykorúakká, főként a fogyasztás tekintetében, viszont egyre később tagozódnak bele a munka világába. Tinédzserek ma komoly zsebpénzek felett rendelkeznek, szülők nélkül járnak el szórakozni, utazni, és egyre fiatalabban tesznek szert szexuális tapasztalatokra is. Ezzel párhuzamosan megnövekedett az iskolában töltött időszak, a felsőoktatás tömegessé válásával kitolódott a munkába állás, a házasodás, gyermekvállalás ideje. Felborult a hagyományos életciklusok rendje. A szülőkkel ugyan egy fedél alatt élő, de önálló életvitel ma tizenkét-tizenhárom éves korban kezdődik, és elhúzódik a harmincas évekre. Ez a folyamat Nyugat-Európában már a hatvanas években elindult, s ezzel egyidej? volt a szórakoztatóipar kiépülése. Ennek részeként a hagyományos értelemben vett magaskultúra is egy kiterjedt élménykultúra része lett. A magyarországi könnyűzenei fesztiválok mai közönsége esetében egyúttal a nyolcvanas évekre jellemző underground rétegkultúra kiterebélyesedésének is tanúi lehetünk.
Ugyanakkor a korai önállósodás óriási kihívást is jelent a fiataloknak – hívja fel a figyelmet a tanulmány szerzője –, a felkészületlen életkorban rájuk zúduló fogyasztói kultúra szinte maga alá temeti őket, miközben a magánélet és a karrierválasztás felelősségével is egy kiélezett versenyhelyzetben kell megbírkózniuk. A korai önállósodás része az is, hogy az iskolai és a szülői tekintély meggyengülésével párhuzamosan fölerősödik a média befolyása a fiatalok értékválasztására. A fokozódó teljesítménykényszerben a mind intenzívebbé váló tanulási tevékenységhez kapcsolódik levezetőként egy egyre intenzívebb szórakozási kultúra is. Ez az egyre
intenzívebb életvitel bizonyos ajzószerek, pörgőszerek fokozottabb használatát is jelenti. Ez szorosan összefügg a mintakövető magatartással is: a fiatalok szórakozási formáikban a drogon kívül ugyanolyan eszközöket használnak, mint a felnőttek, azaz alkoholizálnak, cigarettáznak.
Ilyen körülmények között a fesztiválok egy közvetett kontrollszerepet is játszanak a fiatalok életében, hiszen ezeken a helyeken a nyilvánosság előtt zajlik az életük. A rendezvény-helyszíneken megjelennek különféle civil segítő szervezetek, például az egyházak képviseletében, amelyek a fiatalokkal foglalkoznak. Itt helyben lehet segítséget kérni, a Szigeten például minden negyedik fiatal fel is keresi ezeket a helyeket.
Tulajdonképpen azáltal, hogy nagy nyilvánosságot teremtenek ezek a fesztiválok, meg lehet ismerni és valamiképp kezelni is lehet a fiatalok problémáit, legalábbis az ott megjelenő csoportokét. Egyre kiterjedtebbek a lokális fesztiválok, és ma a családok is jobban tisztában lehetnek azzal, hogy mi történhet ott a gyerekükkel. Ez is az oka annak, hogy ezek a rendezvények a drogozás szempontjából nem tekinthetők kiemelten veszélyes helyeknek – állítja a szociológus. Viszont azok a csoportok – vidéki, illetve alacsonyabb iskolázottságú rétegek –, amelyek kiszorulnak ezekből a terekből, sokkal problematikusabbak, elérhetetlenebbek, és jóval agresszívabb kultúrákat hordoznak magukkal. Szórványos tapasztalatok szerint a különféle fesztiválok látogatóit egyrészt egy helyszínről helyszínre vándorló fővárosi törzsközönség, másrészt a helybeli elit gyermekei adják.
Ha nem törődünk azzal, hogy a fiatalok nagyon korán válnak a felnőtt társadalom részeseivé mint piaci szereplők – figyelmeztet Gábor Kálmán –, ha nem törődünk azzal, hogy ennek a rétegnek a szabadidős tevékenységében, a kultúrához való hozzájutásában megteremtsük az esélyegyenlőséget, akkor a különféle feszültségekkel együtt a feszültségoldó technikák is megszaporodnak, és egy fokozott konfliktushelyzettel kell számolnunk. Különféle szabadidőtöltési lehetőségek kellenének, olyan terek, ahol a fiatalság közvetetten kontrollálható lenne, mert közvetlenül ma már szinte lehetetlen ellenőrzést gyakorolni felette. Különösen vidéken hiányoznak az alternatív szórakozási-kulturális feltételek. Az új idők új kihívásaival másként kellene szembenézni. Ugyanez a probléma az iskolákban, egyetemeken is: tudásközpontú intézményeink vannak, holott egyre nagyobb hangsúlyt kellene helyezni magára a nevelésre. Amikor egy olyan életformaváltás zajlik le a fiatalság egészére kiterjedően, amely a kockázat és a sebezhetőség növekedésével jár, akkor a művészeteknek, a kultúrának – és nem utolsó sorban az ezek révén is létrejövő közösségeknek – sokkal nagyobb szerep juthat a védelemben.
2005. 07. 01. (IX/26)
