Célszer? talán abból kiindulnunk, hogy a nemzetközi botrányirodalom régóta vizsgálja a politikai botrányokat, és van egy kardinális megállapítása, amelyet a hazai közvélemény nem tud, vagy nem akar mérlegelni. A nyugati botránykutatók tudják, hogy a botrányok abszolút mennyisége nem változik, azonban a botrányok feltárásának mechanizmusa és gyorsasága igen. Mit jelent ez? Azt, hogy Nyugat-Európában, mondjuk, az elmúlt évtizedben nem növekedett meg látványosan a korrupt politikusok és az általuk elkövetett stiklik száma, ellenben nagyon is megnőtt a róluk való ismereteink mennyisége.
Konkretizáljunk. Miért került napirendre Gyurcsány és Orbán ügye? Van egy elvibb-elméletibb és egy nagyon is gyakorlati oka. Az elméleti ok az, amit a politika perszonalizációjaként és mediatizációjaként szoktunk leírni.
Annak az orbitális méret? változásnak, ami Magyarországon körülbelül hat-nyolc éve (Orbán Viktor miniszterelnökségétől kezdve) tart, van egy ritkán elemzett következménye, mégpedig az, hogy a "mediatizált" politikus gyakorlatilag a nyilvánosság játékszerévé válik. Többé nem húzódhat unalmas párt- és kormányprogramok árnyékába, elvégre ő az egyetlen politikailag látható tényező. A perszonalizált politikus tehát vizslatásnak kitett politikus, s valójában ez a negatív oldala annak, hogy a vezérek mindenki más fölé kerekedtek az elmúlt években. Mert ettől kezdve egy pillanat nyugtuk nem lehet. Ami tehát egyfelől akár üdvösnek is tekinthető (hogy a politika legyen megszemélyesítve), az másfelől súlyos veszélyek forrása: a vezéreknek permanens felfordulásban kell élniük. Elvégre egyetlen módon lehet szinte csak kikezdeni őket: a hitelességük felől.
De – mint mondtam – létezik egy gyakorlatiasabb ok is. Ez pedig a politikai elit furcsa tanulóképessége. Azért használom a "furcsa" szót, hogy jelezzem: a politikai elit mindig tanul, de soha nem úgy, ahogyan azt a "laikusok" szeretnék. A laikusok például általában elvárják az erkölcsi okulást vagy belátást, ami azt jelenti, hogy bizonyos ügyeknek vannak egyértelm? erkölcsi konzekvenciái, és azokat le kell vonni. Ha például valaki korrupt, akkor álljon félre – sokszor ilyen egyszerűek a nagyérdem? elvárásai. A politikusok azonban nem így élik az életüket, jobb, ha tudjuk. A politikusok másképpen tanulnak. Például úgy, hogy elemzik a korábbi kampányokat. A Fidesz például nyilvánvalóan sok időt tölthetett és tölt most is azzal, hogy elemzi a 2002-es választási kudarcot.
2001 őszén, 2002 tavaszán a Fidesz vezette koalíció lemondott a személyre fókuszált negatív kampányról. Nyilván nem könnyen, de lemondott. Magyarán: nem hozakodott elő Medgyessy Péter szt-tiszti múltjával. Nem gondolhatjuk azt, hogy ezt azért tette, mert nem tudott erről a múltról, jó okunk van feltételezni azt, hogy tudott, de jól felfogott érdekből úgy vélte: nagyobb politikai hasznot hoz számára, ha nem beszél róla. Ma már csak találgathatjuk, így volt-e, s ha igen, milyen perdöntő érvek voltak azok, amelyek miatt a Fidesz és az Orbán-kormány nem élt Medgyessy Péter támadásával. Hipotézisem az, hogy mindezt azért tette, mert egyfelől bízott abban, hogy e nélkül is győz, másfelől úgy ítélte meg, hogy a Kádár-rendszerbeli múlt felhánytorgatására nem feltétlen lesz vevő a nagyközönség.
2005 őszén láthatólag egészen más kampánystratégia körvonalazódik a Fidesz környezetében. Ennek lényege, hogy a perszonális dimenzióra fókuszál. Amit nem mertek, tudtak és akartak megtenni Medgyessyvel szemben, azt most alkalmazzák. Ahhoz persze, hogy ezt megtegyék, szükségük van egy "alkalmas" célszemélyre is. A Medgyessy személyén keresztül történő támadása – bármennyire is meglepő – kockázatosabb volt. Hiszen a pártállami múlt számos jobboldali vezető esetében is felhánytorgatható lett volna. Nem biztos, hogy egy "Medgyessy-kaland" (a D–209-es ügy behozatala a kampányba) hatalomban tartotta volna a Fideszt. Gyurcsány esetében viszont – úgy látom – a Fidesz kisebbnek ítéli a kockázatot. Miért?
Először is azért, mert Gyurcsányt már nem (vagy nem elsősorban) a pártállami múlt miatt támadja. Természetesen ez is előjön (Gyurcsány kapcsolati hálóinak emlegetésével), de elsősorban mégsem erről, hanem a vagyongyarapodásról van szó. Másodszor, Gyurcsány azért is "alkalmas" célszemély, mert a Fidesz Gyurcsány kormányfővé válása óta küzd a kormányváltás "illegitimitásának" kérdésével. Soha nem mondta hivatalosan, hogy a kormányváltás
illegitim volt, de személyre szabott támadásával végső soron mintha mégis ide akarna kilyukadni. Elvégre hogyan is lehetne Magyarország törvényes miniszterelnöke, aki "törvénytelen ingatlanpanamák" főszereplője? Látni való, hogy a Fidesz által követett stratégia egy tanulási folyamat eredménye, amellyel a Fidesz szeretné magát fölpörgetni és aktív helyzetbe hozni. 2002 ugyanis megmutatta, hogy a "babérokon ülés" kudarcra ítélt stratégia.
Amondó vagyok tehát, hogy akkor járunk el helyesen, ha nem maradunk a felszínen, hanem alája próbálunk hatolni. 2001–2002 ilyen szempontból "kincsesbánya": a pártok választási stábjai nyilvánvalóan az akkori eredmények és kudarcok elemzéséből (is) fontos következtetésekre juthatnak mai stratégiájuk kialakításában. Ma az a "fősodor" számukra, hogy személyi botrányokat kreálnak. Teszik ezt azért is, mert úgy vélik: a kádári múlttal már nem érdemes előhozakodni, hozakodjunk hát elő a kora demokratikus szerepvállalással, a "zavarosban halászással". Bármennyire is lehangolhatja ez azokat, akik szerint a miniszterelnöki stiklik (Gyurcsányé és Orbáné) botrányos dolgok, azt kell mondanom, hogy nem azért botrányosak, mert önmagukban azok, hanem azért lett belőlük botrány, mert beindultak a botránygépezetek. Ez azért különbség.
Más kérdés, mit kezdjünk egy ilyenféle tanulsággal. Azt javaslom, legyünk nagyon éberek. Ha sokat lapozgatjuk a 2001. őszi újságokat, sok mindenre rájövünk majd. Tanulás és tanulás! A mai elit – de főként a Fidesz-elit – 2001-ből tanul. Amit akkor nem, most igen. Nem rögtönzés ez kérem, hanem nagyon tudatos és végiggondolt stratégia. Fifikásabban akarnak nyerni, mint négy éve.
2005. 10. 21. (IX/42)
