– Mi volt az ok, ami miatt elment a férjed?
– Az interneten keresztül megismerkedett valakivel, majd rövid időn belül elhagyott bennünket.
– Olyan nagy gond volt a házasságotokkal?
– Voltak kisebb-nagyobb problémák, de hol nincsenek? Jó férj és családapa volt, bár vállalkozóként nem túl sokat lehetett velünk, sokszor még a hétvégéken is dolgozott. A környéken mindenki becsületes, dolgos fiatalemberként tisztelte. A szomszédaink sem értik, miért hagyott itt bennünket. Egyre többet maradt ki otthonról, és mindig arra hivatkozott, hogy benn kell maradnia az irodában. Mint utólag kiderült, a kollegája, aki állandóan a neten lógott, mutatta meg neki ezt az "újfajta" ismerkedést, a chatelést. Jópofa játéknak indult, és ez a tragédia lett belőle.
– A munkatársai közül többeknek vannak virtuális kapcsolatai?
– Majdnem minden munkatársa netfüggő. Nem feltétlenül kutatnak komoly társ után, csupán társalogni, szórakozni akarnak. Vannak, akik a meglévő kapcsolatuk mellé újabb kapcsolatot keresnek. Általában ezekről a feleségeik nem is tudnak.
– Mit mondott a férjed, miért jó a chaten keresztül ismerkedni?
– Mert izgalmasnak tartják, egy jópofa játéknak, amitől megnő az önértékelésük. Mivel nem kell felvállalni az arcukat, nem érzik magukat kiszolgáltatottnak. Ahogy ő is mondta, itt nem volt semmi vesztenivalója. Pláne hogy mindenki álnéven jelentkezik be. Ott különböző "szobák" vannak aszerint, hogy valaki alkalmi vagy komoly kapcsolatot, barátot vagy levelező partnert keres-e. Egy helyen több alakkal beszélget egyszerre, s az marad a körben, aki a beszéde alapján a legszimpatikusabb. Öt mondat után fényképet és telefonszámot cserélnek, és már indul is a nagy szerelmi akció. Ennek talán az az oka, hogy hamarabb eljutnak a személyes, intimebb témákig. A férjem elmondása szerint már az első próbálkozását "siker koronázta".
– Próbálta titkolni az új kapcsolatát?
– Az elején igen, de én rögtön láttam rajta, hogy valami nincs rendjén. Érzéketlen és elutasító lett velem is és a gyerekekkel is. Egyre kevesebb dolgot mondott el nekem. Napi 8-10 órákat volt képes beszélni vele telefonon – még vasárnap is, olyankor kiment az udvarra –, ami megnövelte a telefonszámláját is. Azóta minden hétvégén megteszi a 800 kilométert oda-vissza, mivel ilyen messze lakik a nője. A munkáját hanyagolja, nekünk pedig már egyáltalán nem ad pénzt, mióta elköltözött itthonról.
– Milyen embernek tartod ezeket az asszonyokat?
– Ezekről a nőkről tudni kell, hogy legtöbbször előnytelen külsővel rendelkeznek. Azért is választják ezt a fajta kommunikációt. Sokan közülük azt mondják, hogy ez az első alkalom nekik, csak ki akarták próbálni. Először a lelküket szerettetik meg a férfiakkal, utána már könnyebb az elfogadás. A férjem mostani partnere depressziós, többszörösen megcsalt, elhagyott asszony.
– Már találkoztál vele?
– Sikerült megszereznem a telefonszámát. Felhívtam, hogy higgadtan megmondjam neki, szeretem a férjemet, és nem akarom elveszíteni. Erre ő azt mondta, neki is két férje volt, az egyik alkoholistaként nyomorította meg az életét. A másik meg a chat révén szedett össze valakit, és ezért ment el. A nő ezután próbálkozott még néhány kapcsolattal, de egyik sem jött össze. A chat izgalmas, vonzó dolog a számára, és nem érdekli, ha a partnerei nős, családos emberek. Nincs szándékában a férjemet elengedni. Szeretne ő is végre másnak fájdalmat okozni, a maga életét pedig rendbe akarja hozni.
Instant message sex
A számítógépek nyújtotta kényelem megváltoztatta a házasemberek félrelépési szokásait – állítja a University of Florida munkatársa, az online hűtlenséget tanulmányozó Beatriz Avila Mileham. A szakember szerint a chatszobák interaktív természete miatt az ezekben való részvétel sokkal komolyabb jellegű, mint a szimpla fantáziálgatás.
A Yahoo "Házasok flörtje" nev? e-mailcsoportja például egyike azoknak a weben található oldalaknak, amiket kifejezetten azért hoztak létre, hogy segítsenek a házas-embereknek kapcsolatot kialakítani másokkal. A Yahoo és a Microsoft flörtölni kívánó házasemberek számára létrehozott oldalairól válogatta össze az alanyokat Beatriz Avila Mileham egy éven át tartó kutatásához. A megkérdezettek úgy vélték, hogy a kezdeti online flört nem számít megcsalásnak. Több mint 80 százalékuk úgy érezte, mintha csak a "számítógéppel beszélgettek volna". Mileham azonban úgy találta, hogy az online enyelgések fokozódhatnak: a megkérdezettek 30 százaléka, azaz 26 ember találkozott végül személyesen online partnerével. Kettő kivételével mindegyik futó kapcsolatként végződött. Jennifer P. Schneider, a cyberszexfüggőség orvosszakértője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a web tabunak számító viselkedési formákat normalizál.
(psychologytoday.com)