Vadászok erdőjáráson. Vadak ösvényén Fotó: MTI
Köd, eső, rossz látási viszonyok. Az első vizsgálatok szerint ez volt az oka, hogy Urbán Ottó nem vette észre és lelőtte a tőle negyven méterre álló testvérét. A hetvenhárom éves férfi akkor nyitott tüzet, amikor egy vaddisznókonda kiszaladt az egyik útra a Balassagyarmat és Érsek-vadkert közötti vadászterületen. Az idős férfi annak ellenére, hogy már negyven éve vadászik, most egy általános szabályt rúgott fel, amikor a vaddisznókra lőtt. A lövést ugyanis oldalirányba adta le, ahol a többi puskás is vonult. A lövedék ekkor találta el Urbán Árpádot. A honatyát a szíve tájékán érte a lövés és súlyos sérülésekkel szállították a kórházba, ahol viszont már nem tudták megmenteni az életét.
Urbán Ottót a rendőrség kihallgatta, majd szabadon engedte. A szonda nem mutatott ki nála alkoholt. A baleset óta a férfit injekciózzák. Az Urbán családban tíz éven belül ez már a második ilyen jelleg? tragédia volt. Korábban Urbán Árpád harmadik fivérét saját unokaöccse – Urbán Ottó fia – gázolta halálra.
Hazánkban egyébként minimális befektetéssel bele lehet vágni az úri sportba. Ahhoz, hogy ma valaki Magyarországon vadászni indulhasson, alig ötvenezer forintra van szüksége. Ezért a pénzért bárki fegyverhez és vadászati engedélyhez juthat. Tapasztalt vadászok szerint a rendszerbe bele van kódolva a baleset lehetősége. A szakemberek úgy vélik, hogy főként az alkalmasságot vizsgáló orvosi vizsgálatokat kellene megszigorítani, mivel a vadászat az egyik legveszélyesebb sportág. A szabályozást azonban alapvetően jónak tartják.
A magyar politikai elit életében már történelmi hagyománynak számít a vadászat. Közismert például, hogy számos legendás magyar vezető máig bizonytalan körülmények között, pont hajtóvadászat közben vesztette életét. Az úri sport azonban nemcsak a középkorban hódított, hanem még a munkásmozgalmi Kádár- korszak prominenseit is rabul ejtette.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy képviselőink számára külön parlamenti vadászklub működik a T. Házban. Kicsit olyan ez, mint a gittegylet a Pál utcai fiúkban. A különbség mindössze annyi, hogy a harmincfős parlamenti vadászklubban békésen megférnek egymás mellett a vörös ingesek és Boka iskolatársai. A tagság összetétele nagyjából megfelel a törvényhozási arányoknak. Mára már hagyománnyá vált az is, hogy a honatyák vadásztársaságának elnöke kormánypárti, titkára pedig ellenzéki képviselő. A klubtagok évente három-négy alkalommal közös vadászatokon hajtják az állatokat.
A parlamenti vadászklub egyik tavaly januári hajtóvadászatára a média is felfigyelt. Az érdeklődés oka az volt, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők közös hajtócsapata nagyon termelékenynek bizonyult az egyik nyírségi vadászmezőn. A nagykoalíciós vadászatban hatvannégy vaddisznó kan, tizenhét koca és tizenkilenc dámborjú pusztult el. Mindez forintosítva, csaknem egymilliós lövöldözést jelentett képviselőnként. Politikusaink mentségére legyen, hogy a tizenegymilliós végszámlát az egyik milliárdos nagyvállalkozó állta. A képviselők az ő vendégei voltak.
A honatyák önéletrajzát olvasgatva egyértelmű, hogy egyre nagyobb számban igézi meg őket a vad szaga. A hobbik között számos politikus tünteti fel a vadászatot is. Úgy tűnik, hogy ma már nem is sikk, ha egy országgyűlési képviselő mondjuk, csak teniszezik vagy focizik.
Emlékezetes például, hogy néhány évvel ezelőtt az egyik államtitkár születésnapi partiján egy nemzeti park vendégházában finomította lövési technikáját néhány politikus, amikor Somogyi Győző egyik értékes festményére tüzeltek. Tették ezt annak ellenére, hogy a képen nem éppen őzikék vagy szarvasok voltak. A festmény Herman Ottót ábrázolta a Kis-Balatonnál. Valószínű, hogy ha a festőművész ismerte volna politikusaink vadászösztönét a képen látható Herman Ottóra egy golyóálló mellényt is festett volna.