Mogorva ötvenes nő ragadja el a papírokat, kimérten tájékoztat, gépel,
nyomtat, majd átadja a kártyát. A kliens agyában tisztul a köd, érdeklődéssel
forgatni kezdi a lapocskát: ni csak, milyen szép, színes valami
Hirtelen
összerezzen: Netán van valami probléma? – harsog az ügyintéző. Dehogy, bokázás,
gyerünk a kijárat felé. Napközben viszont kiderül, a kártya adatai hibásak.
Telefonhívás az ügyintézőnek, aki nem tétovázik: Jöjjön vissza holnap! Mi az,
hogy önnek még van munkahelye? Talán én menjek magához? Másnap, nyitás előtt
ismét az okmányirodában toporog a munkavállaló. Végre megkezdődik az
ügyfélfogadás, és a már ismerős, de még reggeliző hivatalnok teli szájjal közli:
nincs soron kívüli kiszolgálás! Várjon szépen a sorára, különben sem ő az első,
miért nem jött korábban? Az ügyfél dönt: beszélni akar az iroda vezetőjével.
Beszéljen! – vonja meg vállát a hivatalnok, és újabb katonát kap be. Amikor a
felettes 20 perc múltán sem jön elő a számkódos, idegeneknek tilos a „bemenés”
feliratú ajtó mögül, a recepciós megszánja a kivert ügyfelet. Elveszi a rosszul
kiállított kártyát, iratokat, s közli vele: jöjjön vissza holnap, addig
megcsinálják. Mikor másnap – immár harmadízben – áll az állampolgár az ügyintéző
előtt, az fölényes mosollyal nyújtja át az új okmányt, miközben felszólítja:
Lesz szíves rendesen ellenőrizni az adatokat, mielőtt átveszi!
Vigyázzállás, arccal az unió felé!? (Budapest, 2006. április) (MMR)
2006. 04. 14. (X/15)
