Csáky Pál
Csáky Pál a kampányára szánt szűk két hetet hatékonyan kihasználta:
végiglátogatta a járási szervezeteket, tárgyalt a küldöttekkel, emellett pedig a
médiában megvádolta Bugárt, hogy a pártot eddig egy szűk gazdasági lobbicsoport
érdekei szerint vezette. Bugár, aki az MKP kilencéves történetének eddigi
egyetlen elnöke, úgy tűnik, alábecsülte ellenfele aktivitását, s bár cáfolta a
vádakat, igazából nem sokat tett, hogy hatalmon maradjon. Bízott abban, hogy a
küldöttek többsége a folyamatosságra szavaz. Tévedett. Távozásával egy
mértékadó, sikeres korszak zárul le a szlovákiai magyarság politikai
történetében. Nagy kérdés azonban, hogy a most lehetőséget kapó régi-új arcok
milyen változást hoznak, és hogy ehhez mit szól majd az eddig viszonylag
stabilnak mondható szavazóbázis.
A Magyar Koalíció Pártja kétségkívül speciális helyzetben van a szlovákiai
politikai palettán, és a nyolc év kormányzás után az ellenzéki szerepet
újratanuló tömörülésnek szüksége van a változásra és az önreflexióra is. A
történet még a rendszerváltás utáni időkre nyúlik viszsza. A kezdetekben három
szlovákiai magyar párt versengett a mintegy félmillió potenciális választó
kegyeiért: a klasszikus jobboldali-konzervatív Magyar Kereszténydemokrata
Mozgalom, a rendszerváltó liberális értelmiséggel fémjelzett Magyar Polgári
Párt, valamint a népi-nemzeti ideológián szerveződő Együttélés. A három párt
nyolcéves története azt bizonyította, hogy mindhárom politikai-eszmei
irányultságnak van létjogosultsága, szavazótábora Szlovákiában.
A korábbi Meciar-kormány által megszigorított (és észrevehetően a magyar pártok
választási koalíciója ellen irányuló) választási törvény vezetett 1998-ban
ahhoz, hogy a három tömörülés egy közös pártot alakított Magyar Koalíció Pártja
néven. A Bugár Béla vezette párt ezután a szlovák jobbközéppártokkal kétszer is
kormánykoalícióra lépett, önmagát is leginkább a kereszténydemokrata értékek
mentén határozta meg, és tagságot nyert az Európai Néppártban is. A párt
gazdaságpolitikájára a gyakorlatban nagyfokú liberalizmus volt jellemző. Bugár
érdeme, hogy a „kényszerszövetséget” egy működő, egységes párttá szervezte, az
egyesülést pedig igazolta az azóta lezajlott három parlamenti választás,
amelyeken az MKP lényegében a szlovákiai magyarság számarányának megfelelő
eredményt ért el.
Többször elhangzik azonban a kritika, még a közeli szlovákiai pártok köreiből
is, hogy az MKP nem standard párt, mivel egy heterogén, egyedül nemzeti alapon
összetartó közösséget próbál politikailag artikulálni, képviselni. És valóban, a
párton belül is folyamatosan kitapinthatóak a korábbi három párt ideológiai
törésvonalai. Bugár kompromisszumkészsége, reálpolitikája tartotta eddig egyben
a pártot, sőt, sikerült olyan képet kialakítania, miszerint az MKP egy stabil,
belső viszályoktól mentes, szavatartó, megbízható politikai erő magas koalíciós
potenciállal. Ezzel szlovák szavazókra is szert tett a párt, és a csupán nemzeti
(értsd: magyar) érdekek vádjának sikeresen ellenállt. Bugár a szlovákok körében
is elfogadott, szimpatikus politikus, háttérbe szorulásával legismertebb arcát
veszíti el az MKP.
Persze a kép azért nem ennyire idillikus. A kritikusok szerint a nyolc év
kormányzás alatt több, a magyarságot jobb helyzetbe hozó törvényt is el lehetett
volna fogadtatni. Emellett a párt és a szlovákiai magyar értelmiség párbeszéde
nem nagyon működik, az ehhez szükséges fórumok nem alakultak ki, a
megfogalmazott jogos kritikákat általában nem követik nyilvános viták. A
szlovákiai magyarság igényeinek szakszerű monitorozása sem működik valódi
intézményi háttér hiányában. Bár az MKP politikusai előszeretettel tartják
magukat a magyar kisebbség egyetlen jogos képviselőjének, a fentiek nyomán a
párt mára kissé elszakadt szavazóitól.
A mostani vezetőségváltás sajnos azonban nem ezen szempontok, inkább Csáky Pál
és több, eddig második vonalba szorult személy ambíciója mentén történt, a helyi
szervezetek elégedetlenkedőinek megszervezésével. A Csáky által megfogalmazott
kritika is erősen sántít: mivel ő eddig folyamatosan alelnöki funkcióban volt,
így ő is nagymértékben felelős az eddigiekért. További aggályokat vet fel (a
szlovák média az elmúlt napokban leginkább ezt hangsúlyozta), hogy Csáky elnökké
választása Duray Miklós asszisztálásával, segítségével történt, akinek személye,
és az általa képviselt nemzeti radikalizmus megosztja nemcsak a szlovák, de a
magyar közösséget is. Bár az új elnök cáfolja, a radikalizálódás veszélyének
megfogalmazódása megalapozott. Ráadásul ez az irány a jelenlegi szlovák
politikai helyzetben semmiképpen sem volna kívánatos. Csáky és a változás igénye
nyert most, de csak a további felelős, átgondolt politizálás által lehet az MKP
és a szlovákiai magyarság is győztes a jövőben.
2007. 04. 06. (XI/14)
