A forradalom résztvevői ezek után a tettek mezejére léptek, hogy ily módon is
kifejezzék ellenérzéseiket. A nyálzeneáramlat képviselőinek összetört CD-ire
nagy adag ketchup került, majd egy kerékpár segítségével biztosították
megfelelően kis darabokra történő további aprózódásukat. Végül a hanghordozók
rituális vízbe fojtása következett a szökőkútban, amellyel állításuk szerint
számos óvodást mentettek meg a nyálzene káros hatásaitól, és ezzel kikiáltották
a forradalom győzelmét.
A szervezők Kodály Zoltán gondolatait felidézve foglaltak állást, mi-szerint „a
minőségi zene minőségivé teszi az embert”. „Ez azonban fordítva is igaz. A
többség nem ezt a zenét szereti, de csak ezt kapja. Nem azt akarjuk, hogy többé
ne játsszanak nyálzenét a rádióállomások, hanem hogy más zenei irányzatok is
kapjanak helyet. Döntetlent ajánlunk.”
A forradalmárokhoz csatlakozók hiányolták az óriási tüntetéseket, de a szervezők
felhívták a figyelmet a prioritásokra: „Nem a tömeg a fontos, hanem az ész! A
nyálzene mondjon le!” A tömeg tehát ezúttal elmaradt. A demonstrálóknak be
kellett érniük a Főépület előtt várakozó, mit sem sejtő egyetemistákkal.