A magyarok évi 16 milliárd forintot költenek temetkezésre. Egy olcsóbb
temetés ma 100-160 ezer forint között van. Ebben még nincsen benne a sírhely
ára, a ravatalozó bérleti díja, a szállítás és a koszorúk. A temetési
költségeket növeli továbbá, hogy az árba belekalkulálják a temető fenntartását
is. Bár a költségek az átlagbérekhez képest magasak, becsületből még a
szegényebb családok is igyekeznek kigazdálkodni. Több fiatal pár járt már úgy,
hogy az esküvő napján azért nem kaptak pénzt a rokonságtól, mert a félretett
összeg egy közeli hozzátartozó sírkövére ment el. A rendszerváltás előtt szabott
árak voltak, a koporsókét például a minisztériumban állapították meg. Ma már
ezen termékek ára is a piaci viszonyokhoz igazodott, a legolcsóbb
nagykereskedelmi ára – ezt használják a szociális temetéseknél – 15 ezer forint.
A temetkezési vállalkozók szerint a felső határ a csillagos ég. Kérésre bármit
elkészítenek. A vevők általában megállnak néhány százezer forintnál, pedig egy
mahagóni vagy egy rózsafagyökérből készült, intarziás koporsóhoz 300 ezer
forintért már simán hozzá lehet jutni. Az üvegkoporsó ára félmillió. A magyar
gyártók még jó helyzetben vannak, hiszen nálunk még nem jelentek meg az
Amerikában már sok fejtörést okozó olcsó kínai koporsók.
A kiállításon kiderült, hogy a divatot ezen a téren is az olaszok diktálják. Így
várható, hogy hazánkban is egyre nagyobb szerepet fognak játszani a külsőségek a
temetéseken. Egy üzletkötő szerint a katolikus olaszok a halálkor átélt mély
érzelmi megindultságukat jelenítik meg a kellékekben; a csipkékben, fodrokban,
szobrocskákban. A szakma nyitottságát mutatja, hogy Svédországból és
Hollandiából is érkeztek kiállítók. A magyar vállalkozók között voltak a
rendszerváltás környékén alakult cégek, de egészen új kezdeményezések is. Az
egyik fiatal üzletkötő úgy vélekedett, hogy a „koporsó is éppen olyan termék,
mint mondjuk a mirelit áru, el kell adni, miközben az ember elsajátítja a szakma
csínját-bínját”. Be kell kalkulálni például, hogy korlátozott a piac, évente
„csak” 130 ezer haláleset történik. Igaz, hidegfront esetén több megrendelésre
lehet számítani. Sokak szerint természetesen erre a szakmára merőben más
szabályok vonatkoznak, mint egy átlag termék esetében. Ezért szabályozták
törvényileg, hogy egészségügyi intézményekben ne lehessen ilyen szolgáltatásokat
hirdetni, hiszen oda elvileg gyógyulni mennek az emberek. Több élelmes
vállalkozó hidalta át azonban oly módon ezt a problémát, hogy a kórházzal
szembenéző ház faláról virít a reklámja.
Az egyik temetkezési vállalkozó arra biztatja leendő ügyfeleit, hogy gondolatban
máris tervezzék meg saját temetésüket, és akkor rögtön felfigyelnek rá, miért is
fontos az előtakarékosság. A fővárosban néhány év alatt megduplázódott azoknak a
száma, akik anyagi okok miatt nem temetik el hozzátartozóik hamvait. A
temetkezésiek szerint sokan úgy spórolnak, hogy hazaviszik az urnát a
krematóriumból, és vagy a polcon tárolják a megboldogult földi maradványait,
vagy kérését tiszteletben tartva szétszórják a hamvait. Így 40-50 ezer forint
körüli összegből kijöhet a temetés nélküli temetés. De szaporodnak az olyan
esetek is, amikor a család egyszerűen a temetkezési cégnél „felejti” a hamvakat.
Van olyan település hazánkban, ahol minden tizedik elhunytat közpénzen temetnek
el, mert a család nem tud fizetni. Hollandiában az ilyen esetekre született
megoldásként, hogy a hatóságok engedélyt adtak a kartonpapírban való temetésre.
A tehetősebbek között viszont ismét kezd divatba jönni, hogy templomokban
helyezik el az elhunytak maradványait. Az exkluzív szolgáltatás nem olcsó. Az
interneten közzétettek szerint egy belvárosi háromszemélyes urnafülke ára 99
évre 350 ezer forint – szigorúan áfával. Ők eshetnek kísértésbe a milliókra rugó
mészkő, márvány, gránit síremlékek láttán is, vagy a tízmilliós nagyságrendet
elérő kriptaépítés lehetősége hallatán.
A sírhelyek árában is igen nagyok a különbségek. Falvakban már 1000 forintért is
lehet bérelni 25 évre egy darabka földterületet, de például a Farkasréti
temetőben 240 ezer és 5 millió forint között kaphatók a sírhelyek. Igaz, itt 100
évig biztosan nem háborgatják az elhunytat, és ha ő maga nem is, de
hozzátartozói örök panorámában gyönyörködhetnek.
Ami igazán új jelenségnek számít ezen a piacon, az az internetes megjelenés.
Mióta arra is lehetőség van, hogy a gyászhíreket a világhálón tegyék közzé,
kiderült, hogy az ilyen típusú oldalak látogatóinak fele visszatérő vendég,
jellemzően a 40–59 éves korosztályból. És ha már üzlet, olyan internetes
emlékportál is létezik, ahol virtuálisan lehet eltemetni embereket, no meg
állatokat. Az oldalt persze ezek után illik naponta látogatni, különben fogy a
virág, vagy omladozik a márvány a „sírhelyen”.
2007. 05. 25. (XI/21)
