Egy év telt el a második Gyurcsány-kormány beiktatása óta, és sokak számára
meglepetés, ami történik a kormány körül. Az ellenzék káoszról beszél: nem
pusztán a reformok bevezetése kapcsán észlel fejetlenséget szinte minden
területen, hanem a kormányzati posztok cseréjében is. Ha politológiailag nézzük
a dolgot, sem meglepődésre nincs okunk, sem pedig a „káoszelméletet” nem
igazolhatjuk vissza.
Először is a magyar rendszerváltás utáni időszakban szinte valamennyi kormány
változtatott irányán és személyi összetételén az egy év leteltével. Nem
Gyurcsány Ferenc tehát az első miniszterelnök, aki így tesz. Gondoljunk csak
arra, hogy ő maga éppen a Medgyessy-kormány egyéves működése után került
Medgyessy kormányába. Miért a bűvös egy év?
Nem más, mint az, hogy amikor egy kormány megörököl elődjétől egy személyi
állományt és egy programot, akkor az bizony még nem az új kormány szándékait
tükrözi. Hiába lett Gyurcsány 2004 nyarán miniszterelnök, minisztereinek jó
részét 2006 tavasza után is vinnie kellett magával, mint ahogy a 2004-ben
meghirdetett új kormányprogram sem volt még Gyurcsány Ferenc „személyes”
programja. Sokkal inkább volt egy öszvér program, amelyben óvatosan benne volt
már Medgyessy politikájának bírálata, de még csak nagyon nyomokban volt benne
egy merőben új politika meghirdetése.
S bármennyire is furcsának tűnik: Gyurcsány 2006-os választási programja sem
volt az övé. Ha összehasonlítjuk az MSZP Erős köztársaság, sikeres Magyarország
című 2006-os választási programját, valamint a választások megnyerése után nem
sokkal elfogadott új kormányprogramot, akkor megérthetjük, hogy a kettő alig van
köszönő viszonyban egymással.
De tovább is mehetünk. Még az érvényben lévő kormányprogram sem fedi teljesen a
miniszterelnök személyes szándékát. Még kevésbé fedte az a személyi garnitúra,
amely 2006 nyarán kormányzati pozícióba került, és amelynek az őszödi beszéd
szólt. A beszéd elhangzásának egyéves évfordulója után érdemes észrevennünk,
hogy természetesen az Őszödön elmondott beszéd az MSZP általános állapotáról és
a tehetetlenségről szólt. Gyurcsány – a baloldalon megszokott virágnyelven –
arról beszélt, hogy a pártot voltaképp alkalmatlannak tartja a változásra,
ugyanakkor szolidáris is vele. A „hazudtunk
” kezdetű – hatalmas karriert befutó
– idézet nem arról szólt, hogy saját maga hazudott, hanem arról, hogy noha ő
pontosan tisztában van a belső viszonyokkal, (ha tetszik) a hazugságokkal,
egyelőre nincs ereje változtatni ezeken.
2007 nyarán valamivel több már az ereje, és ezt az erőt – egy év eltelte után –
a valóban hozzá hű személyek kormányzati pozícióba emelésével szeretné
kimutatni. Ugyanakkor persze vannak Gyurcsány erejének korlátai is, amelyek
azonban az MSZP belső állapotából, szerkezetéből fakadnak. Ez a párt nem Tony
Blair pártja, ahol a Főnök – amíg persze ment a szekér – tetszés szerint emelte
embereit meghatározó pozíciókba. Gyurcsány egy rendkívül nehézkes, a megújulásra
szinte képtelen pártot örökölt, s hiába vezetője ma már ennek a pártnak is, a
belső struktúra borzalmasan nehezen enged az innovációnak. Azaz: miközben az
MSZP szeretne nyitni a fiatalabb korosztályok felé, a legkevésbé engedi egyelőre
a fiatalabb politikusnemzedék felnövekedését. Megmerevedett a struktúra, az
egzisztenciális pozícióféltés az egyik legnagyobb gátja annak, hogy Gyurcsány az
általa helyesnek gondolt személyzeti politikát folytathassa.
Az egy évvel a kormányalakulás utáni személycserék ezért továbbra is
kompromisszumosak, és a szolidaritás mozgatja őket továbbra is. Ahelyett, hogy a
kormányfő bátrabban nyúlt volna új arcokhoz, egy új politikusnemzedékhez.
Csakhogy ez a mostani átalakítás nagyon keményen rávilágít arra, hogy egy ilyen
nemzedék még csak nyomokban sem áll készen, vagy ha alacsonyabb szinteken jelen
is van, miniszteri rangú megjelenése rövid távon nem várható.
Holott a Fiatal Baloldal, az Amőba köre és más baloldali ifjúsági szerveződések
régóta jelen vannak a politikában. De mintha a fiatal nemzedék tapasztalatait
egyelőre az MSZP nem tudná vagy akarná megfelelően hasznosítani.
Az sem adhat okot a meglepetésre, hogy az átalakítás oka az, hogy a kormány első
éve valójában még nem az új célok maradéktalan megvalósításával, hanem az
öröklött zavarok kiküszöbölésével telik el. Az öröklött zavar ebben a konkrét
esetben az MSZP tizenhét év alatt mit sem változó belső struktúrája, amely
fölött a miniszterelnök egyensúlyozni kényszerül. Annál inkább meglepő azonban,
hogy az átalakítás egy meghatározott személyi körön belül történik. Ily módon a
miniszterelnök politikájának megvalósítása alapvető támaszok híján marad.
Ne felejtsük el egy pillanatra sem, miképpen kezdődött Gyurcsány Ferenc
nagypolitikai karrierje a 90-es évek legvégén. A róla készített könyvben el is
mondja, hogy ő valójában azért fordult a gazdaság felé, mert el akart szakadni
az érdekcsoportoktól, azaz független személyiségként akart visszatérni a
politikába. Ehhez képest úgy tűnik, mintha ezt a függetlenséget nem sikerülne
fenntartania, a párt különféle erőcsoportjaival való kompromisszumok nagyon nagy
energiáit kötnék le.
Gyurcsány Ferenc kormányzása szempontjából kulcskérdés, hogyan tudja fenntartani
kormányzóképességét. Ez hovatovább az egyetlen olyan terület, amelyben a
miniszterelnök markánsan jobb, mint jobboldali riválisa. A pártnépszerűségi
listán az MSZP immáron alulról ostromolja a 20 százalékos határt, de a
kormányzóképességben az emberek a Fideszt nem látják jobbnak a mostani kormányzó
pártoknál. Ez az MSZP és a kormány szinte utolsó aranytartaléka. Ám azt is látni
kell, hogy ezt a jobboldalon is pontosan tudják, s ezért is írt a Fidesz egy
valóban komoly és az utóbbi tíz évben párját ritkító vitairatot Jövőnk címmel.
Ha tehát a kormányoldalon nem jelennek meg markánsan érdekes és színvonalas új
politikai karakterek, az a jövőben rontani fogja a baloldali-liberális koalíció
esélyeit. Ilyen összefüggésben a mostani kormányátalakítás, ha nem is meglepő,
és nem is viseli magán a káosz jegyeit, de mindenképpen csalódásnak tekinthető.
2007. 06. 22. (XI/25)
