Vichet valahol egy kambodzsai falucskában született, ugyanabban az évben,
amikor Pol Pot kegyetlen diktatúrájának vége szakadt. Addigra az agrárparaszti
kommunista állam létrehozását célzó rezsim már közel hárommillió embert irtott
ki, az értelmiségi réteg nagy részét haláltáborokban semmisítve meg. 1979-től a
Vörös Khmereket elűzték a hatalomból, de a környező hegyekből és őserdőkből
tovább folytatódtak a kegyetlenkedések. Vichet ebből annyit érzékelt, hogy a
faluja melletti erdőben rejtőzködő gerillák és a hadsereg közötti lövöldözéseket
folyamatosan lehetett hallani. Olyan is előfordult, hogy a polpotisták
betévedtek a faluba. Egy ilyen alkalommal rátaláltak Vichetre, aki iskola után a
család teheneit szokta legeltetni a falutól néhány kilométerre levő réten, de
nem bántották a kisfiút. Később egészen megszokták a gerillaharcosok jelenlétét
a falu környékén, szinte összebarátkoztak velük.
Mindemellett Vichetnek nagyon szép emlékei vannak a gyerekkoráról. A barátjával
járt vadászni, lándzsákkal és egy hosszú késsel, ami egyébként mindig náluk
volt. Kedvenc játékuk a „majomfogó” volt, ami csak annyiban különbözik a magyar
„fogócskától”, hogy hatalmas fákon ugrálva kell játszani. „Az egyik barátom le
is pottyant egyszer, és eszméletét vesztette – meséli Vichet –, de nekünk amúgy
is mindig csoportosan a fákon kellett tartózkodnunk a vadállatok miatt. Nem
támadnak, ha többen vagyunk együtt. Azt tudom mondani, hogy a vidéki élet
Kambodzsában egy békés és boldog élet. A városban mindig rohanás van, és
mindennapi küzdelem a megélhetésért.”
A huszonnégy éves Leak a fővárosban született, de mivel szülei nem tudták
eltartani négy gyermeküket, vidékre küldték őket a nagyszülőkhöz, ahol mindig
volt mit enni. Körülbelül tízéves volt, amikor Pol Pot emberei jöttek a
falujukba. Ő azelőtt már kérdezősködött nagybátyjától, ki is az a Pol Pot, amire
azt a választ kapta, hogy egy „bácsi, aki piros ruhát visel”. Azon a bizonyos
napon egy pirosba öltözött szerzetest látott meg, mire annyira eszeveszetten
kezdett kiabálni, hogy az egész falu felkavarodott, és menedékeikbe húzódtak. Az
emberek mindig halálos rémületbe estek, ha Pol Pot nevét hallották. Hamarosan
valóban megérkeztek a gerillaharcosok, de akkor még nem fogta fel, hogy kikkel
is áll szemben, és beszédbe elegyedett velük. „Megkérdezték tőlem: »mi az
apád?«, mondtam nekik, hogy »katona«, ami nem volt teljesen igaz, mert a
miniszterelnök testőreként dolgozott. Akkor még nem tudtam, de ha az igazat
mondtam volna, megölnek. Aztán cipelnem kellett nekik egy nagy fegyvert. Aztán
egyszer csak elmentek. Szerintem megkedveltek, de nekem épphogy csak száraz
maradt a nadrágom” – mondja nevetve Leak.
A tizenhárom éves polgárháborúnak ENSZ-békefenntartók vetettek véget, és
1993-ban először végre szabad választásokat tartottak Kambodzsában. Vichet és
Leak is Phnom Penhben, a fővárosban folytatta tanulmányait. Itt hamar rá kellett
döbbenniük, hogy országuk államformája csak hivatalosan demokrácia, ami a
gyakorlatban még nem minden területen működik. A gyülekezési és vallásszabadság
korlátozását személyesen is tapasztalták. Kambodzsa államvallása a buddhizmus,
ami ebben az esetben valójában a hinduizmus és a buddhizmus egy sajátságos
keveréke. Ez a 13 milliós népesség 95 százalékát teszi ki, míg a keresztények
száma kevesebb, mint 1 százalék. Leak és Vichet mindketten keresztények, és a
hatóságok részéről különféle kisebb-nagyobb atrocitások érték már őket hitük
gyakorlása közben. A keresztény istentiszteleteket gyakran próbálják feloszlatni
vagy megzavarni.
A jelenlegi kormánnyal a khmer fiatalok általában nincsenek megelégedve,
különösen a miniszterelnököt szeretnék leváltani, aki már huszon-kilenc éve van
hatalmon. Mindenki számára világos, hogy óriási a korrupció, ami Vichet szerint
az egyik fő probléma Kambodzsában. Sok fiatal ettől értékvesztett lett, nem
érdekli őket a tanulás, semmit nem csinálnak. A másik nagy probléma az AIDS, ami
1993 óta terjedt el az országban, rengeteg árvát hagyva maga után. Ezek a
szegény gyerekek (akik sokszor maguk is HIV-pozitívak) többnyire a nagyvárosok
utcáin koldulnak.
A sportolás nagy népszerűségnek örvend Kambodzsában, Leak a futballt szereti,
kedvenc csapata a Manchester United. A különféle küzdősportokat is sokan űzik, a
khmerboksz csillagai pedig minden tévécsatornán naponta láthatók.
A kambodzsaiak nagyon szeretnek ünnepelni is. Egy évben harminc ünnepnap van,
legyen az khmer, kínai vagy keresztény újév, ebben az országban mindegyiket
megünneplik. A khmer újévet buddhista vallási tradíciók szerint tartják meg, és
a holdat imádják, míg karácsonykor
a Mikulás látogat el a kambodzsai otthonokba.
Ami a gasztronómiát illeti, a kambodzsai ízlés merőben különbözik a magyartól.
Talán azt még nem nehéz „megemésztenünk”, hogy Ázsia bizonyos részein a fő
táplálkozási forrást a rizs és a hal jelenti, viszont azt már nehezebben
„vesszük be”, hogy Kambodzsában előszeretettel fogyasztanak különféle békákból,
pókokból vagy férgekből készített ételeket. Főzve-sütve, vagy legyen szó akár
egy jó kis barbecue-ról, a tücsök, sőt a kígyó is állítólag kifejezetten
ízletes. Olyan régiók is vannak, ahol patkány is szerepel az étlapon: Vichettel
megtörtént, hogy meghívták valahová ebédre, ahol a házigazda az aznap vadászott
patkányokkal kínálta vendégét. „Ilyenkor nincs mit tenni, muszáj megenni” –
állítja Vichet, aki meglehetősen jó egészségnek örvend. Az emberek szervezete
hozzá van szokva az ilyesfajta étrendhez, csakúgy, mint a folyó vizéhez, amiből
isznak. „A nagyvárosban elszoktam tőle, így amikor visszamentem vidékre
látogatóba, napokig gyomorrontásom volt” – emlékszik vissza elfintorodva.
„Levest” Magyarországon ettek életükben először, Leak krumplilevest is tud már
főzni.
Magyarország rengeteg újdonsággal szolgált a három hónapja érkezett Leaknek és
Vichetnek. A töméntelen mennyiségű graffiti mindenfelé megijesztette a
hárommilliós kambodzsai fővárosból jövő diákokat. „Nálunk ilyen nincs. Úgy
érezzük ettől, hogy nem vagyunk az utcán biztonságban, mintha sok banda
garázdálkodna Budapesten. Persze otthon is vannak bandák, de nem csinálhatják a
dolgaikat ilyen nyíltan” – állítják. A kultúrsokk másik okozói a közlekedési
dugók voltak. Kambodzsában buszok csak vidékre járnak, a városban szinte
mindenki motorbiciklivel közlekedik, nem tart túl sokáig eljutni egyik pontról a
másikra. Azonban a legszembetűnőbb különbségnek magyarok és kambodzsaiak között
Leak és Vichet egyhangúlag a dohányzást tartja. Kambodzsában szinte senki nem
dohányzik az utcán, éttermekben, kávéházakban szigorúan tilos dohányozni, az
pedig egyenesen kizárt dolog, hogy egy nő cigarettázzon. Ezenkívül eddig úgy
tapasztalták, hogy „a magyarok jó emberek, családközpontúak és nagyon
barátságosak”.
2007. 10. 18. (XI/42)
