Divat lett jointot szívni, gimikben, egyetemeken, kollégiumokban, klubokban,
otthon, szórakozóhelyeken, egyetemi órák között, reggel, este lefekvés előtt. De
már egyedül is szívják, leginkább tizenhat éves kortól harmincig. Ha körbemegy a
joint, ciki nem szívni belőle. Mi van, félsz? Vagy nem mered? Az első cigi
elszívása nem kötődik semmilyen deviáns vagy elrontott élethez, sem
alkoholizmushoz, sem a gazdagsághoz, sem a szegénységhez. Teljesen átlagosnak
mondott család átlagos gyermekéről beszélek, ezek közül kerül ki a legtöbb. Egy
bizonyos zenei ízlés is befolyásolja, rásegíti a gyerekeket a fűre. A
közfelfogás, a kultúra is ki nem mondva, de elfogadta ezt a kábítószert, egy
heroinistával vagy alkoholistával ellentétben, akiket azért lenéznek.
A legtöbb fiatal, főleg ha tanul, elég hamar kerülhet olyan helyzetbe, hogy egy
hasonló korú haverja megteker egy cigit, és a kezébe adja. Ilyenkor tízből
kilenc elszívja. Így kezdődik az őrület, ami persze nem az őrület ruhájában
mutatja magát: szabadságnak, izgalomnak, dilinek, lazaságnak, sőt boldogságnak
látszik eleinte. Kilencből hárman rosszul lesznek, hányás, fejfájás, páran
közülük kórházba is kerülnek, ez a három soha többet nem szív belőle. Ők jártak
jól.
A másik hatnak viszont bejön, ízlik nekik, hajtja a kíváncsiság is őket
ugyanúgy, mint az első pohár ital vagy az első cigi. Ennek a hat személynek az
első élménye kifejezetten pozitív, mindent könnyebbnek, rózsaszínebbnek látnak,
szépnek tűnik az élet, mindenkit szeretnek, ha van problémájuk, annak a súlya
eltűnik. Sőt, olyan dolgokat látnak és éreznek, amiket addig nem. Azt a
visszajelzést élik át a környezetükből, hogy elfogadják, jó fejnek tartják,
szeretik őket. Ez az az élmény, amiért a következő cigit is elszívják. Sok
félszeg fiatal emiatt kap rá az anyagra. Kívülről látja önmagát, s azt is, hogy
mindenki jobb szemmel néz rá. Felszabadult lesz a vizsgákon, a főnökével, a
stressz is megszűnik az életében. Ez az élmény, érzés a legnagyobb csali.
A következő alkalommal beszáll pénzzel is, az azt követő időszakban már egyedül
veszi magának. A rendszerváltás óta gyerekjáték beszerezni, és nem is olyan
drága. Ezer-ezerötszáz forintból két cigit tud tekerni. Ez havi
harmincöt-negyvenezer forint. Aki komolyan dohányzik, az is elkölt ennyit
cigarettára. Emberünk ezek után gyorsan, de mégis szinte észrevétlenül
mindennapjai részévé teszi a füvet, hiszen oldottabbnak, sikeresebbnek, nagyobb
biztonságban érzi magát tőle.
Egy-másfél év után megjelennek a függővé válás tünetei. Ha este nem szív, nem
tud már aludni, ha reggel nem szív, bizonytalanul és feszülten lép az utcára.
Aztán később, hogy ezt ne érezze, nemcsak hogy szív, de mindig kicsit többet.
Jönnek a komolyabb alvás- és koncentrálási zavarok, ezért még többet szív:
reggel, délben, este, dugiban, munkahelyen, WC-ben, parkban, teázókban. És már
nem mer kihagyni egy negyed napot sem.
Az először érzett felszabadult élmény helyett egyik pillanatról a másikra élete
minden területén elveszti a motivációit. Ugyanúgy eljár dolgozni vagy az
egyetemre, fürdik, beszél, tanul, de igazából semmi nem érdekli. Úgy kiüresedik,
hogy nem marad benne már más, csak az anyag.
Az az angyali, tizenöt-tizenhat éves, minden iránt érdeklődő tanuló tizennyolc
éves korára üveges szemmel néz a világra. Sehol nem érzi jól magát, és sehova
sem tartozónak érzi magát. Van, akit a kíváncsiság tovább hajt, és kipróbálja a
többi kábítószert is, a kokaint, heroint, de ez a kipróbálás nem törvényszerű. A
marihuánafüggő később belefordul a saját szerfogyasztásának rabságába, és
gyakorlatilag akkor eszmél föl – ha föleszmél egyáltalán –, mikor kőkemény
függővé vált. Ilyenkor szednek rá nyugtatókat, altatókat, és ez egy olyan lefelé
ható ördögi spirál, amiből nehéz kijönni.
Egy függőségben lévő személy nem azért szívja már az anyagot, mert azokat az
örömöket, pozitív élményeket keresi, amit első alkalmak után megtapasztalt,
hanem azért, mert félni kezd attól, hogy mi lesz, ha nem szívja? Már sehol sincs
a jövőkép, fiatalkori álom, életcél, barátságok, szerelmek, családi szálak
szétesnek, elhidegülnek. Az a valaha kedves mosolyú valaki hideg,
megbízhatatlan, szerethetetlen, távolságtartó, kiégett, üres tekintetű
hazudozóvá válik. A nyugtatók, gyógyszerek után nagy eséllyel a depresszió és a
skizofrénia sem kerüli el, és gyakran késztetést érez az öngyilkosságra, amit
sokszor meg is tesz, de hála Istennek kevés sikerrel.
A külső elváltozások is kezdenek jelentkezni: felső légúti megbetegedések –
esetleg daganatok is, mivel a marihuána szívásakor sok „rosszfajta égési termék”
keletkezik –, az immunrendszer gyengül. De mindezek ellenére, mivel a marihuána
esetében nem olyan látványosak e betegségek, mint például a heroinnál, ezért
nehezebben látja be az illető, hogy függő lett, hogy segítségre szorul.
Idővel kifejlődik benne egy viszonylagos színészi képesség a kettős élet miatt,
mert nem engedheti meg magának, hogy a főnökei, akiktől fizetése, karrierje
függ, megtudják, hogy függő. Ezért játszik. Ügyesen. De azokkal az ismerőseivel,
szomszédaival, barátaival, akiktől nem függ ilyen szempontból, hideg lesz, durva
és idegen.
Az, aki anno családot tervezett, hamar észreveszi, hogy nem képes megszeretni
egy barátnőt sem, egyiket a másik után próbálja, de továbbáll. Az a fiatalkori
lobogás, remények, célok, hogy nevelem a gyerekeimet, hogy agysebész leszek,
vagy vezetem a saját cégemet, szertefoszlik. Egy idő után ezt az illető maga is
érzékeli, de nem a fűnek tulajdonítja. Sok-sok éves praxisom alapján mondom, egy
komoly marihuánafüggésből nem lehet kigyó-gyulni. Ha annyit elérünk, hogy
évekig, netán évtizedekig absztinens lesz a marihuánával szemben, az már óriási
siker.
Nem tudom kimondani a betegeimre, hogy gyógyultak. Csak annyit mondhatok, hogy
absztinens drogfüggők. Ha valaki évekig egyfolytában és állandóan füvezik, olyan
emlék-nyomokat éget az agyába, a személyiségébe, amit az orvostudomány már nem
tud onnan kitörölni.
Ma kétszázötvenezren szívnak.
Ebből tízezren válnak kőkemény függővé.
És hétezerre tehető azoknak a száma, akiknek tönkremegy az élete.
2007. 10. 04. (XI/40)
