Fotó: Somrojai László
Javaslat a Koordinációs Bizottság ülések rendjére
1967. január 17.
Az igazságügyi és bűnüldöző szervek közötti koordináció fő módszere, hogy a
szervek vezetői a felmerült vitás kérdéseket egymással megtárgyalják. Fontosabb
ügyekben a MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály is részt vesz a
megbeszéléseken.
Amennyiben a megbeszélések nem vezetnek eredményre, vagy az ügy jelentősége
indokolja, a kérdést koordinációs ülés elé kell vinni.
A koordinációs ülés elnöke: Biszku Béla Elvtárs. Részt vesznek az ülésen:
belügyminiszter, igazságügyminiszter, Legfőbb Ügyész, Legfelső Bíróság elnöke, a
Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetője, valamint a koordinációs ülés
titkára.
A koordinációs ülés ideje: minden hónap harmadik hétfője.
A megtárgyalásra kerülő anyagokat egy héttel az ülés előtt a MSZMP KB
Közigazgatási és Adminisztratív Osztály vezetőjének kell megküldeni. Az osztály
az anyagokat vitára előkészíti és szétküldi az ülés résztvevőinek.
A koordinációs ülésen született megállapodásokról a MSZMP KB Közigazgatási és
Adminisztratív Osztály emlékeztetőt küld a résztvevőknek, és ellenőrzi a
meghatározott feladatok végrehajtását.
Borbándi János
A Bizottság felállításáról kerültek elő dokumentumok?
– Eddig még nem, mint ahogyan az 1957 és 1964 között keletkezett iratok sem.
Viszont egy 1973-as Politikai Bizottsági jegyzőkönyvben Kádár János beszél
arról, hogy az akkor egy külkereskedelmi vállalat ügyei miatt vitába keveredett
elvtársak – Biszku Béla és Nyers Rezső – emlékezhetnének rá, hogy 1957 óta
létezik a Koordinációs Bizottság, amelynek éppen az a feladata, hogy
összehangolja az igazságszolgáltatás és a belügy szereplőinek a munkáját
egymással és a párt iránymutatásával.
Miféle viták keletkeztek a monolitikusnak ismert szocialista
igazságszolgáltatás szereplői között?
– Az 1956 utáni 6-8 év a totális megtorlás időszakaként él a közvéleményben,
ám úgy tűnik, ennél árnyaltabb a kép: az ügyészség és a bíróság jobban érezte
szerepük joghoz kötődését, nem volt olyan szabad pofozkodási joguk, mint a
rendőrségnek. 1956 decemberében volt egy országos rendőr-főkapitánysági
értekezlet, ahol a Nyíregyházáról érkező osztályvezető szóba hozta, hogy ha egy
ügyész bemegy a fogdába, akkor biztosan kihoz egy ellenforradalmárt. Ezzel arra
utalt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatás, az őrizetbe vétel normáit
próbálta számon kérni a rendőrségi gyakorlatban. Bár az ügyészség is tudta, hogy
az ő feladata is a megtorlás, de az egyik keze azért meg volt kötve.
Ez a rendőrség-ügyészség szembenállás olyan mértékű vitához vezetett, hogy szó
szerint hangzik el a nyíregyházi osztályvezető szájából: „kitiltottam az
ügyészeket a fogdából”. 1957 nyarán egy politikai bizottsági ülésen pedig maga
Szénási Géza legfőbb ügyész mondja, hogy a rendőrök lefasisztázzák az
ügyészeket, mondván, hogy miközben a rendőrök harcolnak az osztályellenséggel,
az ügyészek meg a bírák szinte osztályárulók az enyhe ítéleteikkel.
Évente hányszor tartottak üléseket?
– Kezdetben kéthetenként, majd a hetvenes évektől minden hónap első hétfőjén
üléseztek.
Ez azt jelenti, hogy a párt napi szinten szólt bele az igazságszolgáltatásba
és a belügyi kérdésekbe?
– Pontosan. De nem csak akkor, amikor valamilyen ügy keletkezett, amit
sürgősen meg kellett vitatni, hanem a Bizottság teljesen formálisan úgy
alakította ki féléves munkaterveit, mint egy hivatalos állami szerv, amely
folyamatosan útmutatást ad az igazságszolgáltatás és a belügy számára.
Annyi komoly ügy keletkezett, hogy kéthetente-havonta össze kellett
trombitálni a vezetőket?
– Az iratokból az látszik, hogy gyakorlatilag úgy érezték, fennhatóságuk
minden olyan ügyre kiterjed, ami a szélesebb nyilvánosságot érdekli. Többször
megvitatták például, hogy milyen témákkal foglalkozott a Kék fény című műsor,
helyes volt-e tájékoztatáspolitikai szempontból ennek vagy annak az ügynek a
föltárása, vagy hogy egy bizonyos ügynek használt-e, hogy a Népszabadság a saját
interpretációjában ismertette a közvéleménynyel, és nem várta ki a Koordinációs
Bizottság állásfoglalását. De foglalkoztak a külföldiek által nálunk elkövetett
jogsértésekkel, szovjetellenes cikkekkel, a háborús bűntettek leleplezésével,
renitens párttagok fegyelmezésével, maoista egyetemistákkal, Zsille Zoltán
Hegedűs-interjújával, és még napokig lehetne folytatni a sort.
Egyedi ügyként gyakran foglalkoztak miniszterek gyerekének disszidálásával vagy
közlekedési balesetével. A Pest megyei párttitkár fia például Olaszországba
disszidált, de az apja hazahozta. Ezt nagy sikerként és méltánylandó
eredményként értékelte a Bizottság. Vezérelvük az ilyen esetekre általában az
volt, hogy „hagyjunk szabad folyást az igazságszolgáltatásnak”, majd az ítéletet
követően egyéni végrehajtási kegyelmet kezdeményeztek.
2008. 01. 25. (XII/4)
