Mit old meg a népszavazás?

Fotó: Somorjai László

A jelenlegi tandíjfizetési mizéria a felsőoktatási törvény 2006-ban
megtörtént módosításának következménye, melynek értelmében ez év szeptemberétől
a 2007-es év elsőéves hallgatói az eddig államilag finanszírozott szakokon
képzési hozzájárulást kötelesek fizetni. A „gólyák” mentesülnek a tandíj alól,
ami a legtöbb egyetemen alapképzésben 10500 forintot, a mesterképzésben, illetve
az egységes osztatlan képzésben (orvos, építész, jogász) 15 ezer forintot fog
jelenteni havonta. Ez a hír valószínűleg nem fogja megrendíteni a
felsőoktatásban költségtérítéses szakokon tanulókat, akik az egyetemi, főiskolai
populáció felét alkotják, hiszen ők ennek az összegnek a többszörösét fizették
már ki.

„A költségtérítéses rendszer fennállása óta nem lehet azt mondani, hogy közjog a
felsőoktatásban való részvétel, hiszen a hallgatók egy jelentős része már fizet
érte” – mondta el a Heteknek Miskolczy Róbert, a HÖOK (Hallgatói Önkormányzat)
elnöke, és hozzátette, hogy a költségtérítéses szakokra éppen ezért gyengébb
teljesítménnyel is be lehet kerülni. Szerinte nem az általános tandíjfizetéstől
lesz színvonalasabb az oktatás, sokkal inkább a magasabb tudásszint
meg-követelésétől, mely szempont mind az intézménybe való bejutásnál, mind pedig
a bennmaradásnál szerepet játszana, ráadásul valóban motiválná is a diákokat.

Egy hallgató átlagos havi költsége (szállás, útiköltség, étkezés, jegyzetek
stb.) minimum 60 ezer forint, mely összeg nem kis terhet ró a családra. Sokan
emiatt nem választanak budapesti iskolát, és maradnak inkább vidéken. Erre a
problémára szokták felhozni megoldásként a diákhitelt, melyet még a Fidesz
vezetett be 2001-ben. Az ötlet jónak tűnt – mondja a HÖOK-elnök –, csakhogy nem
szabad megfeledkezni arról, hogy ez nem egy ajándék az állam részéről, tehát
vissza is kell majd termelni. Még akkor is, ha csak a hallgatói jogviszony
megszűnése, vagy legkésőbb a negyvenedik életév betöltése után kell elkezdeni az
összeg törlesztését.

Egy felsőoktatásban részt vevő diák jelenleg havi 15-40 ezer forintig terjedő
összeget igényelhet diákhitel címén. Szeptemberben ez az összeg 10 ezer
forinttal emelkedik, és ezt követően minden évben a legmagasabb tandíj
összegének határához igazítják majd. Sokan azonban nem szívesen verik magukat
már pályájuk elején adósságba, így – ha tehetik – inkább munkát vállalnak az
iskola mellett.

Az SZDSZ Új Generációjának elnöke szerint a tandíj egyfajta befektetés a jövőbe,
mert a diploma jobb elhelyezkedési esélyt, nagyobb jövedelmet és nyugodtabb
életfeltételeket teremt az érintetteknek tanulmányaik befejezése után. Léderer
András úgy véli, a befizetett tandíjból javulhatnak az iskolák infrastrukturális
feltételei, és maga az oktatás is, hiszen mód nyílik neves szakemberek, külföldi
vendégtanárok fogadására.

A HÖOK már nem ennyire biztos a financiális fordulat üdvös hatásában, nem látják
biztosítottnak, hogy a tandíjból befolyó pénzeket a valódi szükségekre fordítják
majd. Miskolczy szerint a felsőoktatás megreformálásához, hatékonyabbá tételéhez
nem kizárólag pénzre van szükség, hiszen az elmúlt tíz évben emiatt alakult át
az oktatás morálja. Sok tanár csak terméknek tekinti a hallgatókat, visszaesett
a tehetségek gondozása, és egyes szakmákban fölösleges túltermelés zajlik.

Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció Oktatási és Kulturális Munkacsoportjának
vezetője múlt héten tárgyalt a HÖOK-kal, akiknek kifejtette: a magas minőségű
teljesítmény elismerése céljából tartják fontosnak a tandíjat. Szóba került a
tanárképzés újragondolásának igénye is, a társadalmi és közoktatási igények
szempontjából.

„Gyurcsány Ferenc a tandíjjal azt üzeni a fiataloknak, hogy ha nem vagy gazdag
szülők gyereke, akkor ne akarj továbbtanulni”– nyilatkozta Ágh Péter fideszes
országgyűlési képviselő, a Fidelitas ügyvezető alelnöke azon a demonstráción,
melyet az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel közösen tartottak az
Oktatási és Kulturális Minisztérium épülete előtt. Az aktivisták szórólapjain
„tanuló félévi bérletet” felirat szerepelt, utalva az orvos-, a jogász- vagy a
mérnökképzés féléves tandíjának összegére.

Egyfelől tudomásul kell venni – mondja Sió László, a Fidesz oktatáspolitikusa –,
hogy jó minőségű oktatás a támogatások jelentős növelése nélkül nem lehetséges.
A tandíj ezt a problémát nem oldja meg, ha a jelenlegi összeg marad, az
körülbelül 20 milliárd forint többletet jelent, ami elenyésző a tényleges
költségekhez képest. Összehasonlításként: a diákhitel bevezetése mintegy 140
milliárd forint többletet hozott a rendszerbe. Másrészt a rendelkezésre álló
pénzt is pazarlóan költik el.

Miután az ellenzék szándéka – a kormányoldal szerint – a szegény-gazdag ellentét
jól ismert féltékenységi reflexeinek felkorbácsolása, Katanics
Sándor szocialista képviselő arról értekezett az Országgyűlésben, hogy a kormány
szándéka éppen a nehezebb sorsúak felsőoktatásból való kiszorításának
megakadályozása.

Hiller István már a matematika tudományát hívta segítségül, és azzal érvelt,
hogy a legrosszabbul teljesítő 15 százalék az állami finanszírozású képzésből a
költségtérítéses képzésre kerülne át, míg az ő államilag finanszírozott
helyeikre a költségtérítéses képzésben legjobban teljesítő diákok kerülhetnek. A
rendszer értelme tehát az, hogy a diákok a magasabb teljesítményre lennének
ösztönözve, mely nemcsak tandíjmentességet jelentene számukra, hanem komoly
tanulmányi ösztöndíjat is. A legszegényebbek eleve tandíjmentességet élveznek,
valamint havi 23 ezer forintot kapnak szociális alapon, és ha emellett még jól
is teljesítenek, akár 483 ezer forintos évi ösztöndíjból részesülhetnek.

Ezt az érvrendszert és Gusztos Péter szabaddemokrata képviselő 1993-as
Fidesz-kiadványból idézett tandíjpárti érveit nevezte később Pokorni Zoltán
köpönyegforgatónak. A fideszes honatya nem sorolt ellenérveket, csak a
kormánypártiakéról állította, hogy azok célja a helyzet összezavarása. „Amikor
1998-ban kormányra kerültünk, az első intézkedések egyike volt a Bokros-csomag
idején bevezetett alaptandíj eltörlése, az első diploma mindenki számára történő
ingyenessé tétele” – idézte fel Pokorni Zoltán, aki jelentős különbséget lát
aközött, ha egy ellenzéki párt vállal egy népszerűtlen álláspontot, majd amikor
kormányra kerül, képes felülvizsgálni a tévedését, és eltörli a tandíjat, majd
megteremti a diákhitelt, illetve ha egy kormánypárt előzetesen letagadja a
tandíj bevezetését, majd mégis bevezeti azt.