A magyar–osztrák származású – jelenleg Angliában élő – Uri Geller Tel Avivban
született 1946. december 20-án, Geller György néven. Szülei a háború elől
menekültek Budapestről Izraelbe. Később Geller Cipruson nevelkedett, majd
visszatért Izraelbe. Részt vett a hatnapos háborúban, majd 1968-69-ben
fotómodellként és éjszakai bárokban előadóművészként dolgozott.
Bűvészmutatványaival gyorsan híres lett Izraelben, már ekkor műsorszámai között
szerepelt a később világhírt hozó kanálhajlítgatás mutatványa is. Az Egyesült
Államokban és Európában is hamar felfigyeltek rá, a pályafutása csúcsát hozó
hetvenes évek közepétől pedig már világszerte tévéműsorokban kápráztatta a
nagyérdeműt.
A tévé képernyője előtt többféle, általa parafenoménnek nevezett mutatványt
bemutatott, a kanálhajlítgatáson túl zárt borítékban lévő rajzok tartalmát
mondta meg, vagy megállt órákat indított el újra. Állítása szerint mindezt
akarat- és gondolaterejével éri el. Elmondása szerint négyéves kora óta
rendelkezik e természetfeletti képességgel, amikor is egy alkalommal evés közben
egyszer csak kezében eltört a kanál. Geller úgy véli, hogy ez az erő mindenkiben
ott van, csak nem mindenki tudja előhozni. Ha valamiben, ő abban különös, hogy
mozgósítani képes ezt az energiát, és erre másokat is szeretne megtanítani.
Egyes források szerint a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után a
CIA több médium és parafenomén, köztük Geller segítségét is kérte, ám a
mentalista erről titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem hajlandó
nyilatkozni. Elmondása szerint a mára „hobbivá” vált telepatikus képességeit
otthonában nem használja, ott normális emberként él. Számos híres támogatóval
dicsekedhet, köztük volt a napokban elhunyt neves sci-fi író, Arthur C. Clarke,
aki egyik ihletőjének nevezte Gellert.
Előadásainak sajátossága, hogy mindig csak az általa kialakított feltételek
között hajlandó dolgozni. Tudományos vizsgálatnak is csak akkor volt hajlandó
alávetni képességeit, ha ő határozhatta meg annak mikéntjét. Mint mondja,
„nyomás alatt” nem képes teljesíteni. Képességeit először 1972-ben a Stanfordi
Kutatóintézet munkatársai vizsgálták, akik hitelt adtak az általuk látottaknak,
és „Geller-effektus” néven el is nevezték a jelenséget. Később más szakértők,
többek között David Marks és Richard Kammann pszichológusok – 1980-ban megjelent
Az okkult pszichológiája című könyvükben – kétségbe vonták a stanfordiak
állításait.
Geller legelszántabb leleplezője James Randi bűvész, aki a parafenomén
valamennyi mutatványáról bebizonyította, hogy egyszerű színpadi trükk. A The
Tonight Show amerikai show-műsor vezetője, Johnny Carson 1973-ban egy alkalommal
– vélhetően Randi tanácsára – kicserélte a Geller által bekészített kanalakat.
Ám amikor Gelleren lett volna a sor, hirtelen „rosszul kezdte magát érezni”, és
kijelentette, hogy nem lehet a képességeit „csak úgy ki-be kapcsolgatni”, így a
mutatvány elmaradt.
Geller 1991-ben rágalmazás miatt 15 millió dollárra perelte Randit, és a
szkeptikusokat tömörítő, a paranormális jelenségeket vizsgáló tudományos
bizottságot (CSICOP), ám a négy évig húzódó per végén a bíróság Geller ellenében
döntött, és 120 ezer dollár perköltség megfizetésére kötelezte. Geller
hitelrontás miatt mások – többek között a brit médiafelügyeleti bizottság (BSC)
és a japán Nintendo cég – ellen is több alkalommal kezdeményezett pert, ám
ezeket rendre elvesztette, vagy végül elállt a pertől.
Gellerről az utóbbi évtizedben nem sokat lehetett hallani, állítólag a New Age
propagálásán kívül olajtársaságok számára keresett varázsvesszővel olajat a föld
alatt. Emellett festéssel és írással is foglalkozott, eddig 17 könyve jelent
meg, melyből négy regény. Az elmúlt két évben azonban újra a média figyelmének
középpontjába került. A mágus elmondása szerint, mivel belefáradt a kanalak
hajlítgatásába, szívesen átadná a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek. Ennek
érdekében készített műsort Izraelben, az Egyesült Államokban (ahol az
megbukott), Németországban, Hollandiában és legutóbb Magyarországon is. Geller
valamennyi műsorban maga is fellép, de elmondása szerint annak örül igazán, hogy
a fiatalok számára biztosíthat színpadot a bemutatkozásra. Mint elmondta, nem
bűvészeket, illuzionistákat keres, hanem olyan személyeket, akik valamilyen
természetfeletti képességgel rendelkeznek.
Bár az izraeli show-műsor nagy sikert aratott – a döntőt a felmérések szerint az
éppen tévét nézők fele követte figyelemmel –, a legnagyobb kellemetlenséget is
ez a műsor szolgáltatta számára. A You Tube videomegosztó oldalra is feltett
felvételen ugyanis egyértelműen látszik, amint Geller valamilyen eszköz –
vélhetően egy mágnes – segítségét veszi igénybe, hogy az addig mozdulatlan
iránytű végre engedelmeskedjen a mentalista akaratának. Geller a szerzői jogra
való hivatkozással ugyan rávette a You Tube-ot arra, hogy a felvételt levegye a
honlapról, ám mivel később kiderült, hogy nem Geller a szerzői jog tulajdonosa,
és így utasítani sincs joga a You Tube-ot, az árulkodó felvétel most újra
elérhető.
A verseny végén a több országban lefolytatott vetélkedő győztesei mérik össze
majd az erejüket, hogy végül kiderüljön, kit fogad el utódjául Geller. Bár a
parafenomén véleménye szerint Izraelben van a legtöbb mentalista, erős magyar
kötődése miatt mégis reméli, hogy a magyar verseny győztese lesz a végső befutó.
Mentalisták
A mentalizmus egy ősi előadóművészeti ág, melynek gyakorlói a mentalisták,
akik éleselméjűségüket arra használják, hogy a hipnózis vagy szuggesztió
alapelveivel a gondolatolvasás, a pszichokinézis, a prekogníció, a telepátia
vagy az elmekontroll illúzióját keltsék.