hetilap

Képünk illusztáció

Egy tea mellett beszélgetünk, szentpétervári lakásában. A konyhaasztalra
kiterített térképen a Csendes-óceán partján fekvő falucskára bök:

– Ez itt Pereticsina falu. Azért szerepel a térképen, mert azon a környéken
viszonylag civilizált helynek számít. Ennek közelében töltöttem el nyolc hónapot
egy fakunyhóban.

De hogy kerültél te egyáltalán oda?

– Moszkvából Vlagyivosztokba repülővel utaztam, ez egy tizenkét órás út.
Aztán a brigáddal, akik hozzám hasonlóan a természet kincseiből kívántak hasznot
húzni, még négy napig autóztunk a faluig. Ezerkétszáz kilométer Vlagyivosztoktól
északra, az örök fagy birodalmában. Bár nyáron melegen süt a nap, az óceánban
nem tanácsos megmártózni.

Miért tartott ennyi ideig az út?

– Egy nap után a normális útnak vége lett. Ami utána következik, az nem a
gyors haladás barátja. Egy katonai GAZ-66 teherautóval utaztunk, de ha nem
mennek előttünk a hatalmas Uralok, aligha érünk oda. Többször húztak ki
bennünket az átjárhatatlan dagonyából. Később traktorra szálltunk át, a falu
környékén ez a legmegbízhatóbb közlekedési eszköz.

Arrafelé vad a táj, és süket csend honol?

– Tulajdonképpen igen. A falut a Fehér Hadsereg katonái és tisztjei
alapították. Amikor a Távol-Keleten is elvesztették a vörösökkel vívott
polgárháborút, felhúzódtak Vlagyivosztoktól északra, és a kietlen tajgán
telepedtek meg, az óceán partján. Arról, hogy ott egy falu alakult, a bolsevikok
csak évekkel később szereztek tudomást. Ilyen a hely, ilyenek az utak. Akkora a
tér, hogy könnyű rejteket találni, eltávolodni a világtól.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek