Nos, a polgári baloldal pontosan a politikai partnerség gondolatával debütált
2001-ben. Se szeri, se száma nem lenne a korai Gyurcsány-idézeteknek, amelyekben
Medgyessy Péter akkori főtanácsadója – erős empátiát tanúsítva a társadalom, sőt
ellenfelei iránt is – partnerségről, együttműködésről beszél. Friss és eleven
gondolat volt ez akkor, s mellesleg még illeszkedett is a nemzetközi baloldal
útkereséséhez. A politikai partnerség a lényegét alkotta Clinton, Blair és
Schröder (hogy csak a legismertebbeket említsem) politikájának.
Mi volt ennek a partnerségnek a lényege, s mi volt az, ami Gyurcsány korai
mondanivalóját oly elevenné és izgalmassá tette? Mindenekelőtt az, hogy meg
akarta valósítani azt, amit a nyugati modellországok vezetői megvalósítottak.
Tanulni akart a riválisoktól. Blair Thatchertől tanulta a piacelvű
gazdaságpolitikát, s kormányra kerülve a baloldal nem is nagyon írta felül a
jobboldal gazdaságfilozófiájának főbb vonásait. A polgári baloldal tehát ott
továbbvitte a polgári jobb örökségét.
Voltaképp erre törekedett kezdetben Medgyessy és – közvetve – Gyurcsány is.
Csakhogy itt más volt a kiindulás: Medgyessyéket nem egy piacpárti
Fidesz-kormányzás előzte meg. Ezért azután csak idő kérdése volt, hol válnak
erőteljesen szét az utak, hol válik el egymástól a polgári bal- és a polgári
jobboldal. Voltaképp 2002 után a politikai partnerséghez szükséges
minimálfeltételek foszladozni kezdtek. Nagy-Britanniában a Blair-féle
baloldaliság (sokak szerint ez az igazi jobboldaliság) polgárjogot nyert a
baloldalon, sőt ellenfelei is képesek voltak tisztelettel tekinteni rá.
Magyarországon ellenben – s különösen ellenfelei körében – a polgári bal, a
harmadikutas szociáldemokrácia gondolata (nyilván Gyurcsány személye miatt is)
kezdettől gyanús. A kritikusok itthon nem fogadják el a partnerség felkínálását
egy olyan embertől, akinek karrierje a KISZ-ből és a gazdasági hálózatok
világából származik. Az, hogy egy baloldali-liberális kormány neokonzervatív
gazdaságpolitikát visz, Magyarországon kiveri a biztosítékot. S mivel a hazai
közönség egy nem kis részének fogalma sincs a nemzetközi trendekről, egyáltalán
nem értik, hogy mit keres a piacpártiság „csizmája” a baloldaliság „asztalán”.
Mint ahogy azt sem értik, hogyan várhat együttműködést az a politikus, aki a
„túlsó partra” vitte át az MSZP-t, azaz leválasztotta a pártot a hagyományos
baloldaliság köldökzsinórjáról.
De van itt más probléma is. 2004 után (de még inkább a 2006. évi választás
megnyerése után) a miniszterelnök szögre akasztotta a polgári baloldal pontjait,
mindenekelőtt a politikai partnerség programját. Sok ok miatt (ezeket itt nem
tudom részletezni) fontosabbnak gondolta, hogy a saját logikájában cselekedjen,
és mellőzte a másik oldal logikáját. Ha tetszik: a társadalmat sem tekintette
partnernek. Március 15-én viszont kiadta az új jelszót, amely a társadalomhoz
próbálja szabni a reformok tempóját. S valóban: a miniszterelnök és a kormány
ezt a dimenziót az elmúlt másfél évben mélyen alulpreferálta. Természetesen nem
arról beszélek, hogy mit gondoltak, hanem hogy mit mondtak erről. Lényegében
semmit. Lényegében azt mondták, hogy a reformokat minden körülmények között
keresztül kell vinni, s nemigen beszéltek arról, hogy mi lehet ennek az ára. Úgy
is mondhatnám, hogy a polgári baloldal korai víziója egyáltalán nem tudott
alakot ölteni a második Gyurcsány-kormány politikájában. A kormány türelmetlen
volt és gyors. Igaza tudatában gyorsan akart eredményeket elérni. Ezzel
meglehetősen erőteljesen elidegenítette magától azokat az állampolgári rétegeket
is, amelyekkel pedig partnerségbe akart kerülni. Nem is beszélve az ellenzékről
(amellyel szintén partneri együttműködést akart).
A polgári baloldal már-már veszni látszott, amikor (már március 9-e előtt is)
Gyurcsány ismét előállott régi kedvenc eszméivel. Ezeket már a szélesebb
közönség is kezdte elfelejteni. S itt nem a népi részvények gondolatára
gondolok, hanem arra, hogy partnernek kell tekinteni a társadalmat és az
ellenzéket is. Gyurcsány ezt korábban tudta, de valamiért „elfeledkezett” róla.
Most visszatérni látszik a hozzá közelálló eszmékhez. A harmadikutas
baloldaliság – érzelmileg is átélhető – eszményéhez. Ez az eszmény soha nem
pusztán azt jelentette, mint amit a régi baloldaliság: „kormányozni, csak
jobban”. Ez az eszmény valami ilyesmit jelent: „kormányozni, de másképpen”. De
ezzel a mostani fordulattal (ki tudja, Gyurcsány szempontjából nem későn jön-e)
a miniszterelnök nem pusztán saját korábbi önmagához próbál visszatalálni, de a
nyugati minták egy másik vonulatához is. A nyugati harmadikutas
szociáldemokrácia ugyanis kezdettől és következetesen beszél új viszonyról a
társadalommal. Érthető persze, hogy Gyurcsány ez ügyben megbicsaklott, hiszen
Magyarországon a jobboldal szinte kisajátította magának a társadalommal való
foglalatoskodást. Ám a nyugati „progresszív politika” nem pusztán reformelvű,
hanem társadalomelvű. Vezető szószólói azt mondják, hogy vigyázó szemeinket a
társadalomra kell függeszteni, mert a társadalommal kell partnerségben lenni,
hogy a politika iránti bizalmatlanságot oldani lehessen.
Valójában rejtély, miért csak most tér vissza a fundamentumokhoz a kormányfő.
Saját nyilvános beszédeiből az derül ki, hogy azért, mert lezárultak az elmúlt
másfél év reformjai, és jöhet a konszolidáció. Az én magyarázatom azonban nem
ez. Az elmúlt másfél évben ugyanis a reform-baloldaliság eszmei alapjai
végletesen meglazultak, a „gazdasági kormányzás” maximalizálódott, s ez nem
bírta el a partnerségnek semmilyen formáját. Mára kiderült, hogy Gyurcsány
politikai jövője nem képzelhető el a nélkül az eszmei alap nélkül, amellyel
beköszöntött a hazai politikában, azaz: ha lemond a polgári baloldaliságról, ha
lemond az állhatatos erőfeszítésekről riválisai megnyerésére, akkor nagyon
könnyen zsákutcába juthat. Azaz: az elmúlt másfél évben talán túlságosan is
olyan irányba tért, amely nem az ő iránya. Nem tudhatjuk, mi lesz a politikai
jövője, ám az megkockáztatható: a saját útját kell járnia, nem pedig a régi
baloldaliság útját. Azaz: a harmadik utat. Persze olyan illúziója nem lehet,
hogy ehhez az ellenzékben partnert találhat. De a politikai partnerséget – ha
kell – mániákusan fel kell kínálnia, ez identitása központi eleme.
2008. 03. 21. (XII/12)
