Bár az SZDSZ-től különváló MSZP mintha visszavonulót fújna az egészségügyi
reform terén, ez ellenzék továbbra is minden politikai hasznot igyekszik
kinyerni a népszavazás nyomán kialakult szituációból. A szocialisták
bejelentették, hogy a februárban elfogadott egészségbiztosítási törvény
módosításán dolgoznak: a regionális pénztárak létrejönnének ugyan, ám ezek
százszázalékos állami tulajdonban maradnának. Ha valóban így történik, akkor még
nagyobb fogalmi zavar támadhat az Albert házaspár által kezdeményezett
népszavazási kérdés körül, amely az üzleti alapon működő több- biztosítós
modellről szól. (A szocialisták nem mulasztják el hangoztatni, hogy a kérdésre
ők is nemmel szavaznának – ugyanis nem több biztosítóról, hanem több pénztárról
van szó, ráadásul nonprofit alapon.) Ennek ellenére lapzártánk idején Gaskó
István, a Liga Szakszervezetek vezetője úgy nyilatkozott, hogy a referendum
ügyében összegyűjtött 500 ezer aláírást átadják az Országos Választási
Bizottságnak. A KDNP pedig az Alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt.
Kérdés, hogy ilyen viszonyok között mi lesz a hazai egészségüggyel. A szakmailag
indokolt változtatások meg tudnak-e valósulni, vagy tovább halasztódnak?
„A szocialisták kapituláltak, így semmilyen érdemi reformot nem lehet
végrehajtani az egészségügyben, az eddigi eredmények is el fognak veszni. Nagyon
csalódott vagyok” – értékelte a jelenlegi helyzetet Mihályi Péter, az
egészségügyi reform egyik fő teoretikusa, az SZDSZ-es szakminiszter tanácsadója.
A közgazdász szerint a vizitdíj megszüntetésével újra meg fognak növekedni a
felesleges orvos-beteg találkozások, tömeg lesz a háziorvosoknál, emelkedni fog
a receptfelírások száma, és a hálapénz is nagyobb teret nyer. (A vizitdíj több
mint egy éves gyakorlata során a háziorvosi forgalom 25 százalékkal, a
receptfelírások 10 százalékkal csökkentek.) A több-biztosítós modellel
kapcsolatos szocialista visszalépés Mihályi számára azért aggályos, mert „az
állam nem tud önmagával versenyezni”.
Arra a kérdésre, hogy vajon ekkora társadalmi ellenállással szemben mégis miként
lehetne az ilyen és hasonló reformlépéseket kivitelezni, a szakértő azt felelte,
hogy a társadalmi ellenállás egyik fő oka az, hogy az MSZP soha nem állt ki
teljes mellszélességgel az SZDSZ által szorgalmazott változások mellett, és a
szocialista kritikák összemosódtak a Fidesz véleményével. „A reformokkal
kapcsolatban a világon mindenütt zsigeri ellenállás mutatkozik. Azok a sikeres
országok, ahol az adott kormány ennek ellenére be tudja vezetni a szükséges
változtatásokat. Ezt nem tudja mindenki megcsinálni, ez nem olyan, mint a
fekvőtámasz – ez élsport” – fogalmazott Mihályi Péter.
Merőben másként értelmezi az egészségügyi reform helyzetét Gaál Péter, a SOTE
Egészségügyi Menedzser Központjának programvezetője. Úgy látja, a Mihályi által
képviselt elképzelések – elsősorban a magántőkés biztosítói modell – csak egy
szűk, SZDSZ-hez kapcsolható szakmai kör ideája volt, a témával behatóan
foglalkozó egészségügyi közgazdászok többsége ezt nem osztotta. „Emiatt voltak
bizonytalanok a szocialisták is, akik azonban az SZDSZ foglyai voltak ebben a
helyzetben: féltek a liberális pofontól, vagyis a szakítástól” – vélekedett
Gaál, aki szerint éppen a mostani koalíciós szakadás teheti lehetővé egy széles
szakmai és társadalmi támogatással bíró program kidolgozását. Mihályival szemben
úgy gondolja, hogy szakmailag mindenképpen van alternatívája az eddigi
elképzeléseknek. „Az egészségügyi közgazdászok között eddig is erőteljesebb volt
az a meggyőződés, hogy nem a finanszírozási oldalon, vagyis a biztosítók között
kell versenyt generálni, hanem a szolgáltatói oldalon” – hangsúlyozta Gaál
Péter. E szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár továbbra is az alapján
finanszírozna, hogy mennyi és milyen beteget lát el az adott intézmény, ám a
konkrét összeget az ellátás klinikai minőségét jelző mutató is befolyásolná.
Az ilyen módon differenciált szolgáltatásvásárlás mellett az ellátásszervezés
lehetne a másik kulcskérdés. „Az esetek menedzselésével, illetve a beteg
irányításával az ellátást hatékonyabbá lehet tenni, ebben tulajdonképpen nincs
is vita. A nézetkülönbségek ott jelentkeznek, hogy a területi alapon megvalósuló
ellátásszervezést az OEP, a szolgáltatók vagy profitorientált szereplők
végezzék-e” – magyarázta a szakértő. Szerinte hangsúlyosan többségi vélemény,
hogy vagy az OEP, vagy a szolgáltatók kezébe kellene adni ezt a lehetőséget. Az
ellátásszervezők egy adott terület betegeit kapnák meg, kizárva a „válogatás”
lehetőségét, ugyanakkor a szabad orvosválasztás megmaradna. A szervező érdekelt
lenne abban, hogy betegei saját területén belül kapjanak ellátást, ugyanis
ellenkező esetben is ő fizeti a költségeket, viszont nem lesz befolyással a
gyógyítás hatékonyságára. Gaál Péter szerint ez inkább hatna a
költséghatékonyság irányába, mint a vizitdíj, amely ugyan csökkentette az
orvos-beteg találkozók számát, ám a túlfinanszírozásért nem a betegek, hanem
döntően az orvosok felelősek.
Az MSZP által körvonalazott – nonprofit – elképzelés Gaál Péter szerint
egyértelmű előrelépés, ám az ellátásszervezés a regionálisnál szűkebb területi
keretek között működhetne hatékonyan. Ezért – hangsúlyozta – a jelenlegi
pénztártörvény „bütykölése” helyett hasznosabb lenne egy új elképzelést
kidolgozni.
Egy neve elhallgatását kérő szocialista szakpolitikus ezzel kapcsolatban úgy
fogalmazott, a kisebbségi kormányzás miatt nem egy újabb program kidolgozása a
cél, hanem a kármentés. Megpróbálják finomítani a törvényt, hogy a társadalmi
ellenállás csökkenjen, ám egyúttal a kialakult pénztárrendszer a továbblépés
alapja lehessen. Szerinte a szakmailag inkompetens SZDSZ „szorításából”
megszabadulva nem nagy, átfogó reformokat, hanem kisebb, az emberek által
átlátható, értékelhető változtatásokat lenne érdemes „erőltetniük”. A kérdés
csak az, hogy lesz-e ezekhez megfelelő számú szavazat a T. Házban, ugyanis az
SZDSZ túl „lágynak” találhatja az új elképzeléseket, az ellenzék pedig vélhetően
„csípőből” nemet mond rájuk.
2008. 04. 11. (XII/15)
