Erősen kétséges, hogy szükség van-e a csecsemőotthonokra. A nyílt örökbeadás
módszere – amikor az anya a szülést követően lemond a gyermekéről az általa
ismert örökbefogadó pár javára, és később sem szakad meg a kapcsolata velük – az
egyik legkedvezőbb forma a csecsemőotthoni elhelyezés kivédésére. Akikről nem
mondanak le, vagy akikről titkosan mondanak le, azok kerülnek gyermekvédelmi
szakellátásba. Egy gyermek örökbeadása mindig kényszerhelyzet, de még mindig
jobb, mintha benn ragad az állam „karjaiban”. Ráadásul az elhúzódó bírósági
ügymenet miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert „elfeledkeznek” a potenciálisan
vagy ténylegesen örökbe adható gye-rekekről, számos kiskorút mégiscsak az állam
nevel föl. Mellesleg nagyságrendekkel több pár vár újszülöttre, mint amennyi
örökbe adható csecsemő van.
„Egyszerre jelentkeztünk a TE-GYESZ-nél (Területi Gyermekvédelmi Szolgálat) és a
Gólyahír Egyesületnél örökbefogadásra – meséli a harmincas éveiben járó Vera –,
és egyidőben kaptunk tőlük választ. A TEGYESZ-től egy két és fél éves kislányt
ajánlottak, akiről kiderült, hogy már a születése után lemondtak róla a szülei.
Kérdem én: miért csak most adják örökbe? Végül több év szenvedés, gyermek utáni
vágyódás és megannyi vetélés, »biokémiai terhesség« után megtörtént a csoda: a
Gólyahír Egyesület révén eljutottunk kisfiunkhoz, Zolihoz. Nem 9 hónapig, hanem
évekig voltunk várandósok.”
A várható módosítás része az is, hogy egy éven át azoknak a szülőknek is
biztosítanák a gyest, akik 3 évesnél idősebb gyereket fogadnak örökbe, hogy
legyen idő a gyermek megfelelő fejlesztésére. Minél idősebb a kissrác, annál
komolyabb szüksége van erre, mind érzelmileg, mind mentálisan. Az állami
intézmények léte a lehető legkorlátozottabb mértékben lehet csak indokolt: a
gyermekek – végszükség esetén – minél rövidebb időt töltsenek ott. Az elsődleges
cél a krízishelyzetben lévő családok megsegítése lenne, hogy alkalmassá váljanak
gyermekük nevelésére. Hollandiában a családgondozás annyira sikeres, hogy ott
alig akad örökbe adható gyerek.
„Volt olyan eset, hogy riasztottunk egy örökbefogadó házaspárt egy szüléshez,
ahol az édesanya nyíltan lemondott a gyerekről a pár javára – meséli Móruczné
Gabi, a Gólyahír Egyesület vezetője. – Aztán a baba mégsem került hozzájuk,
hanem ment az állami gondozásba. Hogy miért? Mert az apja nem volt hajlandó
lemondani róla. Menjen csak az állami gondozásba, mondta, kell az a pénz, amit
majd 18 évesen az államtól kap. Sok szülő a fiatalok életkezdési támogatására
»utazik«, ez is oka annak, hogy kevés az örökbe adható gyerek. Ennek az apának
már három gyermeke sínylődik állami gondozásban. Soha nem fog lemondani róluk,
ha kell, félévente felhívja a nevelőotthont, hogy megmaradjon a felügyeleti
joga. Nem fogja őket befogadni a 30 négyzetméteres, komfort nélküli lakásába, de
a pénz kell neki. Játékgépezik, minden fillért eljátszik a gyerekei elől. Hármat
ők nevelnek úgy-ahogy, de inkább a nagymama. A családi pótlékból élnek, de már
kikapcsoltak náluk mindent: vizet, villanyt, fűtést.”
A gyerek mint központ
2008. 05. 02. (XII/18)
