A Gellért-hegy, a Lánchíd, a Parlament, a Vár, a Műcsarnok vagy a
Szépművészeti Múzeum – minden, amire büszkék lehetünk, egy cseppet sem érdekli
azokat a fiatalokat, akik egyre gyakrabban látogatják hazánkat kifejezetten
bulizás céljából. Kultúránkra nem kíváncsiak, viszont keresik az olcsó piát, az
olcsó szórakozást, az olcsó magyar lányokat. A kicsapongást kínáló
lehetőségekről egyre több hirdetést lehet fellelni a világhálón.
„Egy ilyen utazás megszervezése a következőképpen zajlik: a fogadó ország
megtervez különféle programokat, összeállít bizonyos csomagokat, melyeket aztán
meghirdet, a beutaztató ország pedig a tényleges igény alapján felveszi a
kapcsolatot a szervező céggel” – tudtuk meg Budai Zsolttól, aki több évig
dolgozott a szakmában.
Mint mondja, leginkább a legénybúcsúk a felkapottak, ahol az utazás célja, hogy
az esküvő előtt még egyszer – szerintük talán utoljára – felhőtlenül jól érezze
magát a vőlegény és baráti köre. De gyakoriak az olyan társaságok, akik a
diploma megszerzése után – sokszor a szülők pénzén – mennek el „kicsit
kiereszteni a gőzt”. Éppen ezért ezek az utak kifejezetten a féktelen
szórakozásról és a „macsós” programokról szólnak.
A legnagyobb népszerűségnek a paint-ball, a tatai tankvezetés, a Trabant-rally
(Budapesttől Szentendréig), a lóversenyzés és az éleslövészet örvend, de van
lehetőség balatoni vitorlázásra is. Azt azonban mondani sem kell, hogy a
fővárostól távol eső helyek jóval kisebb tábort vonzanak, hiszen a fő motiváló
erő maga a budapesti éjszaka. A pesti és budai night-clubok, sztriptízbárok,
kaszinók tárt karokkal várják a külföldi csoportokat. A programszervező irodák
sokszor szerződésben állnak velük, így garantáltan mindenki jól jár, ráadásul a
hosszú távú, jól működő munkakapcsolatok érdekében annak is kisebb az esélye,
hogy csúnyán átverik a vendéget.
És hogy mennyibe is kerül egy ilyen út? Természetesen ez függ az időtartamtól és
a választott programoktól, de azt leszögezhetjük, hogy nem kell olyan nagyon
mélyen a zsebbe nyúlni! Már 175 angol fonttól (kb. 60 ezer forint) vehetik a
bőröndöt az angol fiatalok, persze a felső határ a csillagos ég. Egy átlagos
csomag általában egy hosszú hétvégére szól (2 éj - 3 nap), tartalmazza a
programok árát, egy VIP-belépőt valamelyik night- clubba, egy sztriptízestre, a
reptéri illetéket, az idegenvezetést és a szállást, ami legtöbbször
háromcsillagos hotelekben történik. A fapados légtársaságoknak köszönhetően
pedig a repülőjegy sem horribilis összeg, így marad elég pénz a félkarú rablókra
és a táncoslányokra, na és persze a taxis fuvarokra, melyek nélkülözhetetlenek
egy végigivott este után.
Az idegenvezetőnek az a feladata, hogy végigkísérje a programokon a 10-15 főből
álló csapatot, majd másnap a következő programra összeszedje a társaság
használhatóbb felét. Az excsoportkalauz elmondta lapunknak: „Volt már rá
precedens, hogy valaki annyira részeg volt másnap, hogy nem tudott részt venni
az aznapi programon, ráadásul van, amikor a szálláshely látja kárát a féktelen
bulizásnak, hiszen felspanolt kedélyállapotban könnyebben törik a berendezés,
így sok szálloda nem is látja szívesen a legénybúcsús csoportokat.”
Létezik egy más típusú utazás is a buliturizmuson belül, az úgynevezett
kocsmatúra, mely szigorúan egy estére korlátozódik, és egy hosszabb (általában
Európán körbevezető) utazás állomását képezi. A kocsmatúrák jellegzetessége,
hogy potom öt-hat ezer forintért a csoportot egy este alatt végigvezetik
Budapest 4-5 jellegzetes kocsmáján, ügyelve arra, hogy a nagyérdemű olyan
helyeket lásson, amiket máshol nemigen látna, és ahol szívesen fogadják annak
ellenére, hogy külföldi. Ebbe a kategóriába tartozik a Kazincy utcai Szimpla, a
Kuplung, az Ellátó, a Szóda, melyek hangulata többeket is visszacsalogatott már
Budapestre.
Joggal merül fel a kérdés, hogy valóban csak egy romkocsma vagy a „Bérelj
limuzint sztriptíztáncosnővel!” program vonzza Magyaror-szágra a külföldi
fiatalokat? Hazánk kulturális öröksége cseppet sem érdekli őket? A válasz sajnos
kiábrándító. Bár a programok közé be lehet válogatni kulturális időtöltést is,
az igazság az, hogy ezt alig néhányan teszik. A cél itt a szórakozás, és nem
Budapest megtekintése. A legtöbb fiatalt hidegen hagyja, hogy Budapesten,
Bukarestben vagy éppen Pozsony-ban mulat, s bármennyire is szomorú, pár hónap
múlva sokan arra sem emlékeznek, hogy melyik városban töltöttek el három-négy
napot teljes delíriumban – valahol Kelet-Európában.