Mihail Hodorkovszkij életéről, páratlanul gyors meggazdagodásáról, perbe
fogásáról, rabéletéről már jó néhány könyvet írtak, s talán csak az meglepő,
hogy forgatókönyv és film nem készült még sok szempontból tipikus karrierjéről
és bukásáról.
A most 45 éves férfiú vegyészmérnöknek tanult Moszkvában, az egyetemen aktív
szerepet töltött be az ifjúkommunista szervezetben, majd élve az idők adta
lehetőségekkel (peresztrojka, a Szovjetunió felbomlása) és komszomolista
káderkapcsolataival kávéházat nyitott, számítógépeket és hamisított szeszes
italokat importált, később bankot alapított, végül beszállt a kőolajbizniszbe.
Mindezt néhány röpke év alatt. A korrupt jelcini privatizáció idején mindig
sikerült jó időben jó helyen lennie. A mostani évtized elején a Jukosz nevű
mamut olajvállalat első embereként már nem is egyszerűen multimilliárdosként,
hanem Oroszország leggazdagabb és az egész világ tizenhatodik leggazdagabb
embereként tartották számon.
Ám a tündérmese nem tartott örökké. Némileg leegyszerűsítve azt mondhatnánk: a
Borisz Jelcint az elnöki székben váltó Vlagyimir Putyin 2002-2003 körül
nekilátott az alig tíz év alatt milliárdossá lett – mint Oroszországban nevezik
őket – oligarchák megrendszabályozásának. Valójában inkább arról volt szó, hogy
1. az új államfő igyekezett közvetlen vagy közvetett állami ellenőrzés alá vonni
a gazdaság kulcságazatait (arany-, kőolaj- és földgázkitermelés, energetika,
hadiipar); 2. ezekben szerephez juttatni a jelcini „család” uralma idején
háttérbe szorult szilovikokat (főként volt állambiztonsági embereket); 3. de
mindenekelőtt azt biztosítani, hogy az oligarchák ne szállhassanak szembe a „putyini
konszolidációval”. Abramovicsnak, Gyeripaszkának és több más meghatározó
milliárdosnak, aki hajlandó volt pénzével és súlyával támogatni az új elnök
kurzusát, egyetlen haja szála sem görbült. Mások viszont, akik nem álltak be a
sorba – például Berezovszkij, Guszinszkij, Nyevzlin –, emigrációba
kényszerültek. Későn ébredt viszont Mihail Hodorkovszkij, aki egyes hírek
szerint amerikai monopóliumokat akart bevonni a szibériai olajkitermelésbe,
itt-ott pénzelte a liberális ellenzéket (igaz, állítólag a mostani
kormánypártot, az Egységes Oroszországot is), mi több, nem zárta ki, hogy
közvetlenül is részt vegyen a politikai életben. Üzleti úton éppen Szibériában
tartózkodott (természetesen saját magánrepülőgépén), amikor a novoszibirszki
Tolmacsovo repülőterén őrizetbe vették.
Az ügyészség elsősorban adócsalás címén emelt ellene és helyettese, Platon
Lebegyev ellen vádat (plusz a Jukosz biztonsági főnökét gyilkossággal vádolták).
A bíróság bűnösnek találta, és előbb kilenc, majd másodfokon nyolcévi
börtönfokozatú szabadságvesztésre ítélte. A Jukosz ezután – áttételesen – állami
ellenőrzés alá került, Hodorkovszkij vagyonának legnagyobb részét elkobozták. Ő
maga 2005-ben a kelet-szibériai krasznokamenszki táborban megkezdte büntetése
letöltését. Ügyéről akkor is, azóta is rengeteget cikkezett és cikkez az orosz
és a nemzetközi sajtó. Voltak próbálkozások, hogy „lelkiismereti fogolynak”
állítsák be (a brezsnyevi időkben ez volt a hazai ellenzéki, illetve nyugati
elnevezése az Oroszországban „disszidenseknek” nevezett politikai foglyoknak).
Ügyvédei ártatlannak mondták a terhére rótt bűncselekményekben, és felmentetésén
igyekeztek. Ugyanakkor a közvélemény döntő többsége meg volt győződve róla, hogy
Hodorkovszkij bűnös, ám akik ezt vallották, azok közül is sokan vélekedtek úgy,
hogy üldöztetése „szelektív”. Vagyis, hogy a terhére rótt bűncselekményeket
valóban elkövette, de ugyanilyen alapon, úgymond, el lehetne ítélni valamennyi
orosz oligarchát, viszont a hatalom csak őt állította bíróság elé. Egyrészt,
hogy megakadályozza politikai céljainak megvalósításában, másrészt, hogy ezzel
is figyelmeztesse a többi orosz milliárdost arra, hol húzódik az a határ,
amelyen túl a hatalom nem tűri el „egyénieskedésüket”.
A törvényesség betartására (vagy legalábbis annak látszatára) a hatóságok
gondosan ügyeltek. Hodorkovszkij a lágerben megkapta mindazokat a
kedvezményeket, amelyek egy elítéltnek járnak (beszélők, könyvek, újságok,
élelmiszer-csomagok stb.), illetve amikor megfosztották ezektől, minden
alkalommal volt rá formai indok. Jobb híján rabtársai vallomásai szolgáltak erre
ürügyül. Amikor a volt Jukosz-vezér büntetése felének letöltésekor – élve
törvény adta jogával – kérte feltételes szabadlábra helyezését, ezt azzal
utasították el, hogy megszegte a szabályokat: a fegyintézet folyosóján való
vonuláskor nem tette hátra a két kezét. Ezt vallotta ugyanis egy Igor
Gnyezgyilov nevű elítélt tolvaj. A „vamzer” nemrégiben bevallotta: gyermeke
nevelése érdekében sürgősen szabadlábra akart kerülni, ezért tette annak idején
ezt a főnökség füleinek kellemes vallomást.
Tavaly az ügyészség újabb ügyet kezdeményezett Hodorkovszkij ellen. Ebben már a
többi között 350 millió (!) tonna kőolaj ellopásával és 25 milliárd dolláros
pénzmosással vádolták. Az idén, éppen a 45. születésnapján kapta kézhez a
legújabb vádiratot – az ügyvédek szerint az előző alig módosított változatát –,
és az új eljárásra való tekintettel átszállították a csitai „szizó”-ba (előzetes
fogházba). Ez nem sokkal azután történt, hogy a frissen beiktatott orosz elnököt
bécsi sajtóértekezletén a „lelkiismereti fogoly” sorsának lehetséges
alakulásáról kérdezték. Dmitrij Medvegyev kijelentette, hogy Hodorkovszkij –
„akárcsak bármely elítélt állampolgár” – folyamodhat egyéni amnesztiáért. Ezt
értették egyes sajtótermékek úgy, hogy Oroszország új, „liberális” elnöke kész
kegyelemben részesíteni az exoligarchát. Történetesen néhány nappal később
terjesztettek elő az állami dumában egy olyan törvényjavaslatot, amelynek
értelmében az előzetes letartóztatásban eltöltött időt másfélszeresen
számíthatják bele a letöltendő büntetésbe, és ilyen alapon a 2003-ban
letartóztatott és nyolc évre ítélt Hodorkovszkij jövőre szabadulhatna.
Az új vádak azonban, amelyeket új bírósági tárgyalás és – nagy valószínűséggel –
új, további hosszú évekre szóló ítélet fog követni, nem ebbe az irányba
mutatnak. Hodorkovszkij a fogságban is politizált, tanulmányokat írt és
juttatott ki külföldre. Úgy tűnik, hogy nem az ilyeneknek tartogatja Medvegyev
az elnöki kegyelem lehetőségét. Ámbár ki tudja
2008. 07. 25. (XII/30)
