„Csak minden harmadik felső tagozatos hisz a munkában és a szüleiben, a
tudásban csak minden tizedik, ellenben a pénzben több mint kétharmaduk. A
jellemvonások közül csak minden tizedik gyerek tartja fontosnak a jóságot és a
szorgalmat, míg a ravasz és az erős jellem kiütéssel győzött. És csupán a
gyerekek 12 százalékának van bármiféle jövőképe” – mondta el érdeklődésünkre
Tóth Istvánné adjunktus, akinek vezetésével nemrégiben egy kaposvári egyetemista
kutatócsoport tinik körében végzett vizsgálatot a barátságról és az emberi
kapcsolatokról. A 8–14 évesek körében végzett felmérés során több mint ezer
általános iskolást kérdeztek meg két év alatt. „Somogyi gyerekeket szólítottunk
meg, de országos merítésből is hasonló – vagy még lehangolóbb – adatokat kaptunk
volna. Az utóbbi évtizedben egyre több szó esik az emberi kapcsolatok
beszűküléséről, az atomizálódó családokról, az idegrendszeri problémákkal
küszködő, depressziós gyerekekről. Egyik korábbi kutatásunk azt hozta ki, hogy a
gyerekek legalább egyharmada nem szeretetteljes környezetben nő fel: nincsenek
barátok, és a család sem erősíti őket érzelmileg. Ez motivált minket egy újabb
kutatásra.”
Megvizsgálták, hogy vannak-e a gyerekeknek bizalmas, hosszú távú baráti
kapcsolatai, esetleg tartoznak-e haveri körökhöz, illetve mennyire jellemzőek
körükben az érdekkapcsolatok. „Az anyagot gyűjtő hallgatóim saját gyermekkorukra
visszaemlékezve felidézték, hogy mindegyiküknek van abból az időből legjobb
barátja, és szinte mindent tudtak egymásról – mesélte Tóth Istvánné. – Azt
hitték, a mai gyerekeknek is hasonlóan működnek a kapcsolataik. Sokak szerint
ebben az életkorban még mentes az ember az érdekkapcsolatoktól, és életre szóló
barátságok köttetnek.”
A vizsgálat azt firtatta: vajon a mai diákok számára mit jelent a barátság? Volt
olyan kisiskolás, aki azt mondta a barátairól, hogy csak addig lesznek azok,
amíg ő azt akarja. Meglehetősen gyakori, hogy a jól szituált gyerekek fizetnek a
barátaiknak, sőt kölcsönt is adnak nekik. A válaszok nagyjából hasonló
gondolkodást sugalltak: a gyerekeknek több mint a fele szerint az a barát, aki
mindent megtesz a másikért, akár magára vállalja a büntetéseket is a másik
helyett. A védelem, a támogatás, az órákon történő súgás is nyomott a latban, de
a nagyobbak a barátság kategóriájába sorolták azt is, ha valamelyik társuk
megosztja velük a pénzét, csokiját, ruháját, és otthon vagy az iskolában szükség
esetén falaz nekik. A haverkodás pedig – mint mondták – arra jó, hogy „nagyokat
röhögjünk, balhézzunk utcán, moziban, plázában”. „Minden korábbinál jellemzőbb
ma a gyerekek körében az érdekkapcsolatok elterjedtsége, a számító, a másikat
alaposan kihasználó magatartás: utaznak egymás pénzére, javaira, s a barátságban
az dominál, hogy „én mit kapok a másiktól” – mondta el a kutatásvezető.
A felmérésből kiderült: a kisebbek egyharmadának van igazi, szívbéli jó barátja,
barátnője, míg a 12–15 évesek 35 százaléka azt nyilatkozta: volt, de hallani sem
akar egy újabbról. Negyedüknek nem volt soha, de nem is hiányzik. A csalódás
leggyakoribb oka, hogy visszaéltek a bizalmukkal, kibeszélték, kigúnyolták őket,
és a bajban nem álltak mellettük.
„Elgondolkodtató a gyerekek magányossága – állapította meg Tóth Istvánné. – A
kiskamaszok 40, a nagykamaszok 60 százaléka nem osztja meg titkait, örömeit,
problémáit korosztálybelivel, és nem is hallgat meg ilyeneket. A fiú–lány
barátságok nem jellemzőek, de nem is rendkívüliek.
Sok szülő nem is tudja, merre jár a gyereke, nincs érdemi kapcsolata vele. A
lányok óriási hányada a plázákban, üzletházakban tölti az időt.
A vizsgálat arra is megpróbált választ kapni, vajon a szülő lehet-e barát.
A lányok mindössze 3 százaléka szerint édesanyjuk jó barátnő, sok mindent el
lehet neki mondani, tanácsot lehet kérni tőle bizonyos dolgokban. 10 százalékuk
szerint nem érdemes a titokba beavatni, mert visszaél vele, felemlegeti,
elmondja az apának is. 50 százalékuk szerint a kisgyerekes, iskolai dolgokat
lehet csak megosztani vele; nem veszi észre, hogy a lánya felnőtt. A többiek
szerint pedig öregek az anyák ahhoz, hogy a problémáikat megértsék, de sok
minden nem is tartozik rájuk – ahogy ők fogalmaztak.
A fiúk szerint az apa lehet jó haver, de barát nem. A lányok egynegyede szerint
az apa csecsemőként kezeli őket, fele szerint kislányként, a többiek úgy látják,
nem tudnak mit kezdeni nagylányukkal. A legérdekesebb intelem az apák részéről:
ne merjenek a srácokkal még szóba állni se, mert mind aljas, és „ugyanazt
akarja”.
Azon is érdekes elgondolkodni, hogy a gyerekek vajon kitől veszik át a negatív
mintákat, hiszen arra a kérdésre, hogy a szüleiknek vannak-e barátaik, a
megkérdezett diákok 30 százaléka nem tudott válaszolni. 25 százalékuk igennel
válaszolt, és 45 százalék mondta azt, hogy a szülőknek nincsenek barátaik. „A
gyerekeknél a felnőtt-társadalom kapcsolatai kép-ződnek le – magyarázza Tóth
Istvánné –, hiszen a szülők között is csak minden negyediknek van igazi barátja.
Sőt, ma már a rokonokkal sem tartják a kapcsolatot. Gyakran még azt sem engedik
meg, hogy a gyerekek hazavigyék a barátaikat.”
A somogyi kutatás „mellékvizén” megkérdezett harmincas, negyvenes szülői
korosztály fele nyilatkozott úgy: egyáltalán nincs barátja. Többségüknek
régebben sem volt. Ám egy hallgató szerint a fiatalabbak sincsenek könnyű
helyzetben: „Itt, az egyetemen sem igazán találtam barátokra, inkább felszínes
kapcsolatok vannak.”
„A politika és az anyagiak erősen meghatározzák az emberi kapcsolatokat, nemcsak
a felnőttek, hanem a gyerekek esetében is – sokszor épp szüleik befolyásának a
hatására” – véli az adjunktus. A gyerekek többségének válaszaiból az is
kiderült, hogy egymás közötti kapcsolataikat jórészt az interneten, chaten
keresztül bonyolítják, sőt: sokuk a számítógépét tartja a legjobb barátjának.
2008. 07. 04. (XII/27)
