hetilap

Mali Zoltán polgármester

Milyen mértékű kamat esetén beszélhetünk uzsorakölcsönről?

– Az uzsora nem büntetőügyi kategória, csak abban az esetben, ha be lehet
bizonyítani az üzletszerűségét, tehát ha van tíz-tizenöt ilyen eset, és látszik,
hogy egy-egy embernek a nevéhez köthető: akkor jogosulatlan pénzügyi
tevékenység, három év a büntetési tétele és három év az elévülése is. Vagyis
nagyon enyhe büntetéssel jár, ha bárkit uzsorázáson fognak. A mi körzetünkben
százas nagyságrendű a sértettek száma.

Mivel magyarázza az uzsorások sikerét?

– Minden oda vezethető vissza, hogy rendkívül rossz a mai magyar szociális
rendszer, ezért tudják azt megcsinálni, hogy lenyúlnak ingatlanokat: nálam napi
három-négy megkeresés van lakásmaffiás ügyekben.

Mikor, hogyan kezdődött ez a történet?

– Azzal kezdődött, hogy néhány romagyerek „kinőtte magát”, és a környékbeli
embereket elkezdték sarcolni. Hozzá teszem, ez most is zajlik, egyszerűen
kikerülhetetlen.

Az uzsorázás a romákhoz köthető?

– Dél-Baranyában egyértelműen cigánykérdésről van szó.

A sértettek többsége is roma?

– Igen. Annak az ügynek, amiben nemrégiben két embert letartóztattak, az
összes sértettjét ismerem: kivétel nélkül cigány emberekről van szó.

Országosan hány ember vált ennek az iparágnak az áldozatává?

– Szerintem tízezres nagyságrendről beszélhetünk. Két-háromszáz ismert ügy
van itt, az ország déli peremén, de ez messze nem az összes, mivel nagyon sokan
meg se mernek szólalni.

Hogy zajlik a kölcsönzés a gyakorlatban?

A környékbeliek tudják, hogy ki az a néhány ember, akiktől pénzhez juthatnak?


– Nem néhány, körülbelül negyven ilyen ember van a látókörünkben. Az uzsorás
általában úgy tünteti fel magát, mint jótevő, még kéreti is magát, megvan ennek
a koreográfiája. Először nem akar hitelt adni, visszahívja a kérelmezőt, hogy
„nem adok neked, de alszok rá egyet”, és másnap már izgul a csóró, mert ki
kellene fizetnie valamit: vagy karácsony van, vagy játékautomatára kell, vagy
nagyon sok esetben kenyérre, villanyszámlára. És másnap visszamennek az
uzsorások, a készpénznek pedig nagyon nagy varázsa van. Kap például negyvenezer
forintot a szerencsétlen, a kamat havi száz százalék. De mindig úgy csinálják,
hogy az első hónap végén vagy nem is jelentkeznek, vagy azt mondják, „jól van,
most nem kell annyira a pénz, írunk másik papírt”. És az első hónap végén
megírják nyolcvanezerről, a második után már százhatvanról, és az ötödik hónap
végén az a negyvenezer forint már egymillió-kétszáznyolcvanezer. És ekkor
közlik, hogy „most már annyi az adósságod, hogy írni kell egy adásvételi
szerződést a házadról”. Onnantól kezdve az ember ott ül a kelepcében. De minden
eset teljesen egyedi: van, akinek tízezer forinttal meg egy csomag kávéval
kezdődött a története.

A havi száz százalék kamat általános, vagy most egy extrém példát említett?


– Ez az általános. Bár a humánusabb fajta ötven százalékra is ad.

Hihetetlen, hogy vannak emberek, akik belemennek egy ilyen üzletbe. Ön
szerint ennyire tájékozatlanok? Nem tudják, hogy egy ilyen ügyletből előbb-utóbb
dráma lesz?

– Dehogynem tudják. De mit tegyen, amikor nincs mit enni. Nem tudom, volt-e
olyan helyzetben, hogy nincs mit enni?

Nem voltam.

– Akkor nem tudja átérezni, hogy ott van a négy gyereke, és nem tud nekik
enni adni. Két választása van: vagy elmegy lopni, vagy elmegy az uzsoráshoz,
mert nincs más. Itt a délvidéki falvakban azt szokták mondani, hogy ha defektet
kap egy idegen, ne álljon meg kicserélni a kereket. Ha nem érkezik meg a segély,
akkor éhséglázadás tör ki.

Ezek egyébként szorgalmas, rendes emberek lennének – legalábbis egy részük –, ha
volna munkalehetőségük, de az sincs. Jönnek ilyen butaságokkal, hogy szegények
bankját hoznak létre. Ezeknek az embereknek a kilencven százaléka a banki
adósrendszeren BAR-listás, tehát semmilyen pénz­intézettől semmilyen támogatást
nem kapnak. De ez egy másik történet.

Az uzsorára visszatérve, eljön az idő, hogy már egymillió-kétszáezerrel
tartozik. Miért megy bele abba, hogy átíratja a házát?

– Erre elmondok egy esetet: „Járda”, aki egy közismert ember mifelénk, és
azért „Járda”, mert a járdán szülte meg az anyja, szóval neki húszforintos
fröccsökből jött össze ötszázezer forint tartozása. Az uzsorások elvitték.
Levetkőztették pucérra, és lefotózták, hogy bizonyítsák, egy haja szála sem
görbült meg. Aztán bevitték az ügyvédhez, pontosan megírták az adósságelismerő
levelet, majd megint levetkőztették, és megint lefotózták, hogy igazolni
lehessen: se az aláírás előtt, se utána nem bántották. Aztán az ügyvédi iroda
udvarában összeverték, és a csomagtartóban hazavitték. Azóta, mint a rabszolga,
úgy él.

Egyébként az uzsorások is haladnak a korral: a legújabb divat, hogy az áldozat
bankkártyáját veszik el.

Ön nemrégiben akciót indított: szórólapot osztanak magyar és beás nyelven
azzal, hogy „Ne fizess az uzsorásnak!”. Még nem félemlítették meg?

– Dehogynem: szombat este kaptam egy akkora flaskát, hogy majdnem kiestem a
nadrágomból. A feleségemért mentem a munkahelyére, és elém állt egy kétméteres
férfi, és kérdezte, nem félek-e. Mondom, nem. Aztán elkezdett köcsögözni, végül
úgy hátba vágott, hogy azt hittem, kiköpöm a tüdőmet. De aztán gyorsan helyre
tettük ezt a dolgot. Én korábban válogatott rögbis voltam. Később kiderült, hogy
a fickót felbérelték, hogy intézzen el.

A károsultak hogyan reagálnak az uzsora-ellenes kampányra?

– Riadóláncot szerveztünk, és ahol megjelennek az uzsorások, tíz percen
belül ott van hatvan-hetven önkéntes ember. Visszaverjük a támadást. Másképp nem
megy. Nem lehet odamenni, hogy jó napot kívánok, én vagyok a polgármester, mert
ledöfnek, mint a kutyát. Hanem odamegyünk többen. Nincs más választás. Már a
jelenléttől megijednek.

Nagyon súlyos, ha már egy polgármester is csak a fizikai erőszakkal tud
érvényt szerezni a törvénynek.

– Nincs más lehetőségünk. Ha megjelennek egy családnál, oda kell menni, és a
személyes jelenlétemmel tudom garantálni, hogy nem eshet senkinek bántódása.

Odamegy egyszer, hárítják a bajt. De mi van akkor, ha ön elérhetetlen?

– Be vagyok kapcsolva, nonstop.

Miért vállalja ezt?

– Itt vagyok a dolgok sűrűjében. Nagyon nehéz azt mondani valakinek, aki
idejön segítségért, hogy nem segítünk. Mert az országgyűlési képviselők, meg a
piti vajdák nem mennek el, hogy segítsenek, sem a cigányszervezetek. Most is azt
kérdezem: hol van Horváth Aladár, hol van Kolompár Orbán vagy Teleki László? A
hangjukat föl nem emelték, pedig a romákat verik agyon. Ha meglátnak itt egy
gárdistát, elkezdenek kiabálni, hogy náci, de ilyenkor elhatárolódnak.

Elmentem az országos cigányvajdához, Kállai Csabának hívják, Újszászon lakik.
Ajándékot vittem neki, mint a cigányvajdáknak illik. Az étkezőasztal az
irodájában annyit ér, mint Drávapiski egész éves költségvetése. Mondtam, hogy
kell a segítsége, mert a saját fajtája vájja a saját fajtája szemét. Azt mondta,
ilyen ügyekben ő nem foglal állást, ez nem az ő dolga.

Ha senki nem segít, mekkora esélyük van az uzsorások ellen?

– Annyit elértünk, hogy a nagyobb uzsorások nem mernek elmenni a
törlesztőrészletekért. Megpróbáljuk elvágni a pénz útját, illetve a másik
vonalon egy teljesen civil szerveződés indult el: vannak benne nyugalmazott
rendőrök, ügyvédek, nyugdíjasok, tanáremberek, egy alapítvány is, akik segítenek
a rászoruló embereken. Összeraktuk ezt a kis csapatot, és megpróbálunk
hatékonyan fellépni a károsultak érdekében.