Nagy-Britanniában, az intelligenciaszintjük alapján a legfelső öt százalékba
sorolható intézet diákjai a metálzenét „zsigeri brutalitása” miatt dicsőítették.
A megkérdezett 1057 fő, 11–19 év közötti diák több mint egyharmada jelölt meg
kedvenc irányzataként agresszív metált játszó zenekarokat.
A vizsgálatot vezető Stuart Cadwallader, a Warwick Egyetem pszichológus
professzora akkor úgy vélekedett, hogy mivel az intellektuális elit gyakrabban
találja szemben magát olyan szituációkkal és behatásokkal, melyekkel alacsonyabb
képességű társaik nem, a metálzene „csupán egy katarzist kifejező és stresszoldó
eszköz az alacsony önkifejező készséggel bíró fiatalok számára”. Az agresszív
zene pedig „csak a hétköznapi csatornája a frusztrációnak és a dühnek”. A
tanulmány eredményeit az alábbi szavakkal bagatellizálta el a professzor:
„gyakori tendencia, hogy a szülők aggódnak emiatt egy picit, de ez csak egy
katartikus dolog, ami semmiféle problémához nem vezet”. A tanulmányból azonban
világosan kitűnik, hogy az agresszív metált hallgató diákoknak problémáik vannak
mind a családi, mind a baráti kapcsolatteremtés területén.
2008. 10. 03. (XII/40)
