Edward Said
Said és követői ugyanis tudományos harctéren indítottak háborút először a
nyugati Közel-Kelet-tudomány, majd napjainkban a szentföldi régészet ellen. Így
az Izrael-ellenes harc új frontja két oldalról is veszélyt jelent: tudományos,
azaz objektív szintre emeli a cionizmus és Izrael létjogosultsága elleni harcot,
és a sine ira et studio (harag és részrehajlás nélkül) tudományos bástyája mögül
legitim módon nyilvánítja mítosszá a zsidó királyság ókori létét.
Az Orientalizmus lapjain Said arra a megállapításra jut, hogy a közel- és a
távol-keleti kultúrákkal foglalkozó nyugati orientalisztika tudománya az
imperialista-gyarmatosító nyugati hatalmaknak a keleti kultúrák iránti lenéző
attitűdjét emeli tudományos rangra, azzal a céllal, hogy a nyugati országok
gyarmatosító törekvéseit elősegítse, és torz képet alakítson ki Nyugaton a
Távol- és Közel-Keletről. Said ebből a szempontból vizsgálta a nyugati irodalom
Kelettel foglalkozó alkotóit és alkotásait – többek között Goethe, Flaubert,
Kipling műveit – is. Elmélete komoly karriert futott be nyugati értelmiségi
körökben, amelynek politikai gondolkodásmódját is befolyásolta. Ennek oka
alighanem az érintett országok múltjában keresendő, amelyek a hatvanas évektől
kezdődően igyekeznek feldolgozni gyarmatosító múltjukat. Az elméletnek már
megszületésekor akadtak bírálói – George P. Landow professzor például azt
kifogásolta, hogy Said egyoldalúan kritizálja a Nyugatot a Keletről kialakított
kép miatt, miközben nem vesz tudomást arról, hogy a keleti kultúrák ugyanilyen
felsőbbrendűséggel tekintenek Európára vagy az Egyesült Államokra. A Princeton
Egyetem professor emeritusa és a Közel-Kelet-tudományok kiemelkedő kutatója,
Bernard Lewis különböző könyveiben (Islam and the West / Az iszlám és a Nyugat;
Islam – La guerra e la speranza – Intervista a Bernard Lewis/ Iszlám: A háború
és a béke – interjú Bernard Lewisszal) pedig arra mutatott rá, hogy az első
iszlám, arab és perzsa tanszékek Európában a 16–17. században alakultak, akkor,
amikor a török birodalom hódító lendülete töretlennek tűnt, ezért a nyugati
értelmiséget a félelem és a megismerés vágya hajtotta. Azonban különböző
politikai és ideológiai okok miatt csak az utóbbi években kezdték komolyabb
kritika alá vetni Said munkáját. Többek között az Avishai Margalit és Ian Buruma
szerzőpáros, akik arab, perzsa, kínai és japán források alapján mutatják be az
említett kultúrák felsőbbrendűségi és gyarmatosító tendenciáit a Nyugattal és
más kultúrákkal szemben (Occidentalism – the West in the Eyes of its Enemies /
„Nyugatizmus” – A Nyugat annak ellenségei szemében). Magyar szempontból
különösen érdekes, hogy Said elegánsan kikerüli vagy delegitimizálja azokat a
tudósokat, akiknek hazája soha nem volt gyarmattartó hatalom, ezért aligha
vádolhatóak azzal, hogy országuk gyarmatosító törekvéseit kívánnák igazolni. Így
az orientalisztika magyar úttörőinek, Goldziher Ignácnak, Vámbéry Árminnak és
Rusztemnek saidi megítélése magyar szemszögből hangsúlyosan érdekes lehet.
Bernard Lewis
2008. 10. 17. (XII/42)
