A fagypont körüli csípős hidegben gyalogolunk a CFR 1907 Cluj stadionja felé, másfél órával a mérkőzés kezdete előtt. „Ne aggódjatok, szurkolás közben majd kimelegszetek” – jut eszembe Zsolt fél órával ezelőtti bátorítása. Marosvásárhelyről érkezett szurkolótársunk ekkor adta át az általa szerzett négy jegyet, sőt, még parkolóhelyet is talált számunkra: a stadiontól másfél-két kilométerre egy gyártelepen, ahol a portás 10 lejért szemmel tartja autónkat. Velünk együtt több százan tartanak a mérkőzés helyszíne felé, vegyesen hallani román és magyar társalgást, és úgy tűnik, többeket a szurkolói hevület már most kimelegített. Mi is betérünk egy itallerakatba, de csak némi chipsért és egy üveg ásványvízért. Bent jókedvű társaság beszélget mérsékelten alkoholos közegben. A meccsről kérdezősködünk, de kiderül, hogy ők nem szurkolók, csak a munka után jöttek „levezetni”. Búcsúzóul ajándékba adnának egy üveg sört, de tisztelettel visszautasítjuk.
A felújított, 30 ezresre bővített stadion fényárban úszik, a hangszórókból a Bajnokok Ligája főcímdala szól.
A beléptető kapuknál kisebb tumultus alakul ki, mégis gyorsan bejutunk. A biztonsági őrök jobbára csak imitálják a motozást, ha rajtuk múlna, bármit be lehetne vinni a nézőtérre. Szigorúságra azonban nincs is szükség, még a kolozsvári B közép is békés polgári alakulatnak tűnik – legalábbis magyarországi kollégáikhoz viszonyítva. Az egyik oldalsó lelátón a harmadik sorba szól a jegyünk. Körülöttünk csak románok ülnek (a meccs huszadik percében fut be néhány magyarországi drukker), többnyire fiatalok, de mellettünk egy usankát viselő idősebb férfi is izgatottan várja a kezdetet jelző sípszót. Sokan – velünk együtt – a melegítő Roma-játékosokat fotózzák, videózzák, néhányan kiabálva kívánják magukra vonni Totti vagy éppen Baptista figyelmét – sikertelenül.
Erdély Abramovicsa
A hazaiak nagy reményt fűztek a mérkőzéshez. Az 1907-ben alapított vasutas csapat tavaly első román bajnoki címét megszerezve vívta ki a BL-szereplés jogát. (A Kolozsvár egyébként a második világháború idején a magyar bajnokságban szerepelt három idényen keresztül – bajnoki címet itt sem szerzett, legjobb eredménye a harmadik helyezés volt 1944-ben.) Az utolsó mérkőzést – amelyen az elsőség múlt – a városi rivális Universitas ellen játszotta a CFR. A szélsőséges szurkolótábora miatt hírhedt – egyébként akkorra az élvonalból matematikailag már kiesett – alakulat rendkívül durva játéka ellenére a „vasutasok” nyertek. A találkozót követően az első helyért a CFR-rel versengő Steaua tulajdonosának embereit 1,7 millió euróval a táskájukban fogták el a Román Korrupcióellenes Tanács munkatársai – a gyanú szerint a pénzzel az Universitas játékosait kívánták „ösztönözni”.
A helyiek szerint az incidensnek legkevésbé az az oka, hogy Pászkány Árpád vállalkozó (kis képünkön) személyében magyar tulajdonosa van a klubnak. A háttérben inkább az áll, hogy a jellemzően fővárosi csapatok által uralt bajnokságban a feltörekvő Kolozsvár sértette a „nagyok” érdekeit és önérzetét. A Kolozsvári Vasutasba 60 millió eurót invesztáló Pászkány – akit Erdély Abramovicsaként aposztrofálnak, és első millióit a hiánycikknek számító női dezodorok importjából szerezte – ráadásul már más befektetőket is bevont a csapat mögé.
A többnyire portugál és argentin légiósokkal „felturbózott” együttes Trombetta edző vezetésével a BL-ben is sok örömöt szerzett a népes szurkolótábornak. Nemcsak azért, mert olyan csapatokat láthatott a hazai közönség a kolozsvári stadion gyepén futballozni, mint a Chelsea, a Roma vagy a Bordeaux, hanem azért is, mert Tottiékat idegenben 2–1-re múlták felül, az angol elitklubbal pedig idehaza ikszeltek. Igaz, a franciáktól oda-vissza kikaptak. Éppen ezért készültek nagy elánnal a Roma elleni „visszavágóra”: ha itthon is sikerülne a bravúr, az egyben jelentős lépés lenne a továbbjutás felé.
2008. 12. 05.(XII/49)
