Évezredek óta kérdés, hogy mikortól számít embernek az ember. Egyes nézetek szerint a fogantatás pillanatától, hiszen már a római jog szerint is feltételes öröklési képessége volt a méhmagzatnak, azaz ha az örökhagyó elhunyt, és élve született a csecsemő, akkor örökölhetett utána.
Az Európai Parlament Politikai Bizottsága közel húsz évvel ezelőtt kimondta, hogy „az élethez való jog a fogantatás pillanatában kezdődik”, és egy évvel később elfogadták az úgynevezett „Rothley” jelentést, mely szerint „az ember soha nem tekinthető tárgynak, hanem mindig el kell ismerni személyiségét. Jogi és politikai rendszerünknek ez az alapelve kategorikusan megtiltja, hogy az emberi lény totálisan mások rendelkezésére álljon”.
A gyakorlat azonban nem ennyire fekete-fehér. Az 1997-es oviedói páneurópai egyezmény – amelyet Magyarország 2002-ben törvénnyel hirdetett ki – védi az emberi lény méltóságát, ugyanakkor rendelkezik embriókon végzett kutatásról, amely megkérdőjelezi, hogy valóban emberi lénynek tekinti-e azokat. A nemzetközi egyezményektől függetlenül a legtöbb országban szabadon végezhető abortusz a terhesség meghatározott szakaszáig, illetve végezhetőek kutatások megtermékenyített petesejtekkel. Magyarországon például a terhesség 12. hetéig van lehetőség az anya válsághelyzetére hivatkozva annak megszakítására, ekkorra az embrión – vagy a magzaton, hiszen az orvostudomány a három hónapot határozza meg választóvonalként – már megjelenik az alkar, a felkar, a kéz, a láb, az ujjak, az ujjpercek körömmel, és a fej gömbölyű és elhatárolt.
2009. 01. 16. (XIII/3)
