Ha nagyon görcsösen akarjuk, akkor igen, lehet baj – állítja Bartha Beatrix, aki sok férfivel próbálkozott, míg végül az, aki házasságot ígért neki, mindenéből kiforgatta. Minden kornak megvoltak a szélhámosai, akik meg tudtak élni mások jóhiszeműségéből, mert megtalálták azt a kiskaput, ami az adott társadalmi körülmények között nekik kedvezett. Ma a kiskapu ott található, ha egy férfi nem a kollégát, a havert, a modellt vagy az alkalmi partnert látja egy nőben, hanem a feleséget és anyát.
A 21. század kórtörténeti tükre Bartha Beatrix (képünkön) története az ő „kamu kérőjével”, amiről könyvet is írt. Adott egy lány, aki huszonévesen összeköltözik egy férfival, aki majdnem tíz éven át halogatja az esküvőt, a gyereket pedig pláne, míg végül a nő harmincegynehány évesen kilép a kapcsolatból, és nekiáll a férjkeresésnek. Túlkorosnak érzi magát, ezért siet. Elfoglalt, mivel komoly munkája, jó beosztása van, és ezúttal biztosra akar menni. Telefonos hirdetést ad fel, családra, gyerekre vágyó jelentkező hívását várja. És álmai hercege hamarosan jelentkezik is. Csupa olyanról beszél, amit a lány mindig is hallani akart, érzi is, hogy túl szép ez, hogy igaz legyen, de aztán úgy dönt, hogy hisz a csodában. Az ígéretes telefonos ismerkedés után létrejön a találkozó, és három hét múlva már az esküvőt szervezik, jóllehet a lány komoly kompromisszumokra kényszerül. De a szülők boldogok, hogy harmincon túli lányuk révbe ér, a lány pedig a saját álmának foglyává válik.
Nem naiv kislány, diplomás, sportos, keményen dolgozó nő, de azért mégiscsak nő. És bizonyítani akar, hogy ő is kell valakinek. A férfi pedig – ki tudja, mit akar. De azt mindig eléri. Bámulatosan képes ráhangolódni az általa kiszemelt személy hangulatára, vágyaira, lehet az orvosprofesszor, recepciós hölgy, postás vagy banktisztviselő. Így nincs olyan ügy, amit el ne tudna intézni, ha érdekei úgy kívánják, miközben áldozata kivételes szerencsének érzi, hogy kapcsolatba kerülhetett vele, és csak jóval a távozása után ocsúdik fel a kábulatból, és jön rá, hogy valójában megkárosították. „Vakmerő, kalandvágyó és tehetséges szélhámos, aki könnyedén manipulál másokat, és nem érez bűntudatot, ha fájdalmat, szenvedést okoz másoknak. Akár házasságszédelgőként, akár üzleti ügyekben képes nagyszabású manőverekre. Ügyesen kelti a hatékonyság és őszinteség látszatát” – írja a szakirodalom a pszichopata személyiségről. Bartha Beatrix és több tucat, egyelőre névtelenségbe burkolózó nőtársa pontosan tudja, milyen szenvedést képes okozni a manővereivel. És a fájdalmukat csak tetézi, hogy a fennálló jog alapján ez nem büntetendő.
Bettitől is teljes odaadást, közös számlát, feltétel nélküli engedelmességet kért, miközben elhitette vele, hogy egyedül ő képes mindent megadni neki, amire vágyik, és rajta kívül nincs más esélye, ezért jól teszi, ha megbecsüli ezt a lehetőséget. A nő a kezdeti kétségei ellenére végül mindenben igyekszik megfelelni a „nagy lehetőségnek”, pedig sok pofonnal jár számára – és nemcsak átvitt értelemben. De az álom – az esküvő és a gyerek – megvalósulásának reménye jó ideig még ezt is elfogadhatónak láttatja.
Szerencsére a barátai gyanakvóbbak, és nyomozni kezdenek, végül kiderül, hogy a magát önfeláldozó gyermekorvosként bemutató férfi – aki egyébként a négy fal között brutális vadállat – rendőrségi körözés alatt áll. Álmodozás, önvád, majd szégyen és félelem váltakozik Beatrix lelkében, míg a barátai végül szinte erővel ragadják ki a profin felépített szemfényvesztésből. Közben a bankszámláján elhelyezett több millió megtakarított forintnak lába kél, a tudta nélkül felhalmozott adósságok kárvallottjai feljelentéssel fenyegetőznek, az állását elveszíti, és még azzal is el kell számolnia maga előtt, hogy miért hagyta magát többször megverni, és elhitetni, hogy mindezt megérdemli.
Valószínűleg a hatályos jog is azon a véleményen van, hogy mindezt megérdemelte – legalábbis az eljárás során ez derült ki Beatrix számára. Többször, többen figyelmeztették, ideértve magát a vádlottat is, hogy annyiban kéne hagynia a dolgot, elég nagy szégyen ez ránézve. ő azonban úgy érezte, a csalás és a lopás büntetendő, ráadásul felelősséget érzett az addigi és a további lehetséges áldozatok iránt. Úgy érezte, mintha álomból ébredt volna fel. Az ördögien tehetséges kaméleon leleplezése krimibe illő izgalmakat hozott az életébe, a barátokról kiderült, hogy tényleg a bajban ismerszenek meg, a rendőrségről, hogy ez itt nem Amerika, a jogról pedig, hogy az nem egyenlő az igazsággal. A különféle cégek ellen elkövetett csalások miatt körözött férfit – aki eszerint nem csupán a nőknek játszotta el Háry Jánost – Beatrix szinte tálcán adta át a rendőrségnek, akik addig nem is vették a fáradtságot, hogy utánamenjenek a rendőrség internetes portálján szereplő személynek.
A bátorságán felbuzdulva még vagy két tucat anyagilag és lelkileg megkárosított hölgy jelentkezett a történetével, amit ők maguk nem mertek megírni. A koreográfia minden esetben hasonló volt: családi életre vágyó, elvált vagy egyedülálló nőknek az álmaik megvalósulását ígéri, cserébe teljes engedelmességet kér, hiszen vele megütötték a főnyereményt. Ha ezt maguktól nem látják be, jönnek a pofonok, szigorúan a nő érdekében. Aztán az akaratától megfosztott nővel elhiteti, hogy csak ő képes megoldani az ügyeit, és végül, miután kiforgatta őket minden vagyonukból, lelép.
A rendőrség szerint Betti örülhet, hogy élve megúszta. Bizonyítani pedig a fennálló jog számára szinte lehetetlen, hogy nem önként adta át a javait. A becsapott nők esete tehát nem is kerül a bíróság elé, a cégek feljelentései nélkül a kaméleon soha nem került volna körözés alá. A fenyegetések nem számítanak bűntettnek, így amikor Beatrix többszöri bántalmazásra és az álvőlegény fenyegetéseire hivatkozva a rendőrséghez fordult védelemért, azt a választ kapta, hogy konkrét esetben tudnak csak eljárni, majd akkor szóljon, amikor történik valami. Barátok nélkül talán már csak a szomszédja riaszthatta volna a rendőröket.
2009. 02. 27. (XIII/9)
