Radnóti Glatter Miklósként 1909. május 5-én született Angyalföldön a Kádár utca 8-ban. Apja, Glatter Jakab az erdélyi Radnót kocsmárosának, Glatter Jónásnak a fia, anyja, Grósz Ilona szintén radnóti származású.
A kafkai kor levegője, a ruhákat bőrig átjáró bűntudat talán annyiban csapódott le gondolkodásmódján, hogy egész életében magán hordozta ikerszüléskor meghalt testvére és anyja halálának felelősségét. Talán nem belemagyarázás, hogy az első világháború – az első totális háború – által létrehozott irracionalitás légköre is hozzájárult annak a zavaros identitásnak a kialakulásához, amelyben úgy tekintett magára, mint annak a pusztító erőnek a forrására, amely két embernek a halálát okozta, arra a parazitára, aki testvére elől elszívta az életerőt.
Kezdetben költészete is válasz a korra: tudattalan védekezés a tekintélyelvbe merevedő magyar társadalommal szemben. Az erős ideológiai kurzussal szembeni önkéntelen védekezés: a jelentés nélküli életbe menekülés. A pogány pásztorköltészet, az élet kultusza, a közelebbről meg nem határozott jóság kifejezése.
A nevelőapja által biztosított vállalati munkával felhagy, belevágja tollát az íróasztalba, majd a szegedi egyetem bölcsészkarára megy, készülve a tanári pályára. Minden hat rá, mert mindennek megnyitja magát: tanárok, mentorok, pályatársak: Sík Sándor, a piarista szerzetes költő-tanár, Hont Ferenc, a kommunista előadóművész, Tamási Áron, az erdélyi népi író, később Párizsban Aragon, a kommunista, szürrealista költő; baloldali, katolikus, humanista, népi és avantgárd hatások. Különösebb üzenet nélkül küzd a formák ellen.
Szellemi atyáinak Aranyt, Kazinczyt és Berzsenyit tekinti. ő, a magyar költő, a magyar irodalom újabb „gyönge ága”. Egy kicsit azért is, mert amikor versei alapján beperelik, majd elítélik (nyolc nap fogházra, felfüggesztve) vallásgyalázás miatt, súlyosbító körülménynek tekintik, hogy (ő, a zsidó) „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát”. Radnótiban talán ekkor erősödik meg a gondolat, hogy bizonyítsa, hogy ő nem idegen a nemzet és a „hivatalos” vallás számára.
A harmincas években radikalizálódnak a politikai hatalmak. – Megjelenik verseiben egy külső, fenyegető irracionális erő: a „szorgos halál”, a fenyegetettség, halálraítéltség gondolata, amit megerősít a meggyilkolt költő, Federico Garcia Lorca képe. Erre válaszul az általános emberi értékeket hangsúlyozza verseiben, de a világ brutalitásával szemben élet és erő nélkülinek tűnik a latin aranykor békegondolata, vagy törékenynek a személyes szféra meghittsége.
1939 májusa: életbe lép a második zsidótörvény, majd a hónap végén – megdöbbentő élmény – az általános és titkos választójog bevezetése a választásokon a szélsőjobb előretörését hozza. Szeptember: a rádióban Hitler szava harsog – a németek megkezdték a hadműveleteket. Indulnak a hecckampányok, a zsidók levadászása a szellemi életből. Az egyik célpont Radnóti.
ő úgy érzi, hogy belekényszerítették a zsidó sorsba – nem érdekli a négyezer éves bánat –, hiába nem akarja vállalni, az beteljesedik rajta. Zsidóságát nem tagadja meg, de nem igazán tud vele mit kezdeni, nem érzi zsidónak magát, ez számára kényszer, „életprobléma”. Nem is vállalja zsidó irodalmi antológiákban a megjelenést. ő magyar költő, zsidóságára a külvilág emlékezteti.
Radnóti sorsa az asszimilációs logika kudarca. A második Sonnenschein-generáció tagjaként (A Napfény íze) hiába teszi magáévá a középosztály nemzeti és vallási érzületét, egy megbocsáthatatlan bűne van, zsidó származása. Sorjáznak a zsidótörvények és a zsidókat korlátozó rendelkezések. A zsidókat munkaszolgálatra rendelik sárga karszalaggal, Radnóti is teljesíti. 1942-ben a Vigiliában, a katolikus folyóiratban gyalázkodó hangulatú írás jelent meg, amelyben követelték többek között Radnóti és Faludy internálását.
Vannak, akik Radnótit katolikus költőként tartják számon. Igazából nem volt az. Az, hogy 1943-ban katolizált, nem független a kialakult politikai helyzettől. A kikeresztelkedés május 2-án a bazilikában történik meg. Radnóti szerint nem a menekülés motiválja, hanem a bírósági elítélésekor hozott elhatározása érett meg majd tíz év múltán. Görcsös bizonyítása annak, hogy ő nem idegen ennek az országnak a számára.
1943 szilveszterén egy összegyűlt baráti társaságban olvasta fel Radnóti Nem tudhatom című versét. A felolvasás után szinte rögtön elindult a vita a versről. Valaki felkiáltott: „Mit akarsz ezzel a »hazaffyas« verssel, Miklós?” És felizzik a vita, hogy van-e még haza a zsidótörvények, több száz zsidókat korlátozó rendelet, szögesdrótokkal kerített munkatáborok után.
Érdemes elolvasni ezt a verset megszületése körülményeinek figyelembevételével. Egyik olvasatban a hazaszeretet megható, lírai vallomását kapjuk, másikban pedig az asszimiláció logikájának groteszk önigazolását. Vagy csak egyszerűen egy olyan haza képét, amely talán sosem létezett, csak az irodalmi eszményekben bukkan fel.
1944. május 20-án vonult be harmadik, immár végső munkaszolgálatára Vácra. Előtte néhány nappal írja Sem emlék, sem varázslat című versét. Vannak, akik megkérdőjelezik Radnóti költői nagyságát, hogy igazából csak a téma, az, hogy a holokauszthoz kapcsolódnak versei, tette őt naggyá. Ez a vers egyértelmű cáfolat erre. Viszont az is igaz, hogy ahogy egyre kiszolgáltatottabbá válik a költő élete, úgy foszlanak le művészetéről a kultúra rárakódott, üres rétegei, és jelenik meg műveiben az ember sorsa a maga pőre valóságában; tűnik tova a személyes döntések által létrejött álom és illúzió, mutatkozik meg az emberi létezés megoldatlan problémáival együtt: „… / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem; / …”
Radnótinak lett volna lehetősége arra, hogy – Aczél Györgyék segítségével – hamis papírokkal megmeneküljön, de hajthatatlan volt, nem akart elbújni. Május 27-én indítják őket a szerbiai Borba egy vasúti szárnyvonal kiépítésére. A kemény földmunka mellett egyik este külön engedélyt kapnak egy rögtönzött kulturális műsor előadására. Radnóti a Nem tudhatomot szavalja. A műsor végén még egyszer, mert visszakérik.
Szeptember 17-én visszaindul egy szakasz a nyugat-magyarországi véderőművek megerősítésére. Egy jóindulatú keretlegény segítségével Radnóti bekerül az osztagba, úgy tűnik, így nagyobb esély van a szabadulásra. Így indul a menet a halálba. Az ottmaradottakat két hét múlva egy partizáncsoport kiszabadítja.
Razglednicák, Erőltetett menet – „Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked…” Radnóti két számmal kisebb cipőben. „…hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.” Belgrád, Mohács, Bakony, Győr. „Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!” …Abda…
A katonák, hogy időben érjenek az összevonás helyszínére, a betegeket le akarják adni a győri kórházban, nem veszik át őket. A szükségkórházban sem. Az orvos ilyen dögökkel nem foglalkozik. Abda. Az ártéren az elhagyott régi falu – a munkaszolgálatosokkal gödröt ásatnak. Nem mély, széles. Kettesével állnak a szélére, minden ellenkezés nélkül, úgy lövik be őket. Végén azt, aki segédkezett nekik. Azt hitte, megmenekül.
A költő, úgy látszik, végül hiába fejezte ki hazaszeretetét – talán elsősorban saját maga előtt – a gyilkos kor logikája nem engedelmességet, hanem véres áldozatot kívánt, nem is egyet. Ebben a korban a nemzeti gondolat mögé bújó kíméletlen létharc szedte áldozatait, köztük Radnótit is, akinek hazaszeretete valódi, őszinte és komoly volt, nem úgy a nemzet nevében gyilkoló gyilkosaié.
2009. 04. 30. (XIII/18)
