A több mint fél évszázada közvetített produkció, mely ma is százmilliókat szögez a képernyő elé, egyre növekvő globális üzletté nőtte ki magát. Az idén a világ második legnagyobb arénájában, a moszkvai Olimpia Stadionban megrendezett versenyre 42 millió dollárt költöttek. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) Eurovíziós Dalversenye eredetileg 14 nemzet versenyzésével indult 1956-ban. Annak idején még több olyan tehetség tűnt itt fel, mint Celine Dion, az Abba, Cliff Richard vagy Olivia Newton-John.
A színvonal erodálódását jelzi, hogy már az első helyezettek is hamar a feledés homályába merülnek. Egyre több zenei szaktekintély egyszerű giccsparádénak titulálja a versenyt. Leslie Mandoki magyar származású könnyűzenei producer a Revue című hamburgi magazinnak azt nyilatkozta, hogy a fesztiválban ma már a tartalom számít a legkevésbé. Koncz Zsuzsa vonatkozó blogbejegyzései megegyeztek Mandoki kritikájával. A monumentális stadion speciális LED-lámpás fényeffektjei, plafonról belógatott, táncosokkal teli úszómedencéi, és szépségkirálynői múlttal rendelkező műsorvezetői ellenére a nevező országok legjobbjai csak a nyolcvanas évek egyslágeres előadóinak felturbózott dalait voltak képesek egy kicsit gyorsabb ritmusú, esetenként a most divatos népies elemekkel ötvözve színpadra vinni, igencsak szűk jelentéstartalommal bíró dalszövegekkel („vigyél az álmaidba”, „a szemek, melyek sohasem hazudnak”, „everybody move your body”). A német előadók például Marilyn Manson volt feleségét, egy sztriptíztáncosnőt kértek fel arra, hogy zenei előadásuk előrejutását segítse – nem sok sikerrel.
Vannak persze kivételek is, ahogyan idén is akadt, például Patricia Kaas híres francia énekesnő komoly énektudást bizonyító produkciója, vagy a Sir Andrew Lloyd Webber által komponált és zongorán előadott dal, a brit Jade Ewen tolmácsolásában. Ezeket az alkotásokat azonban nem juttatták be dobogós helyre.
2009. 05. 29. (XIII/22)
