Az év nagyon nehezen kezdődött, alig vettek valamit az emberek, márciustól indult be a piac – mondja egy pesti belvárosi turkáló tulajdonosa, aki jó minőségű márkás használt ruhákat árul darabáron, mellesleg a Petőfi Csarnoknál is terít hétvégén. Nagyon vegyes réteg jár hozzá, sőt, sztárközönsége is van, akik már szinte törzsvevői évek óta: például egy parlamenti képviselő, aki minden héten megjelenik, és halomszámra veszi a férfiingeket és nyakkendőket, majd elviszi egy pubba, ahol képviselőtársainak némileg drágábban elpasszolja. Vincze Lilla is régi törzsvevője, szinte onnan öltözik. Éppen futó magyar sorozatok színészei is járnak hozzá a Jóbarátokból és a Barátok köztből is. Mint mondja, eddig a nagykerben főleg angol cuccokat vásárolt, de idén már más a tendencia. Az angol emberek, akik eddig odaadományozták a márkás dolgaikat, idén már nem adnak le ruhát, hanem elhordják, mert ott is válság van, ezért az angol használtruha-piac szinte teljesen eltűnt. „Van helyette skót, német és holland, de azok ma már nem elég szépek és igényesek. Viszont a vevőim nem adják lejjebb a minőséget, s ha az nem megfelelő, akkor keményen lealkudják az árat” – teszi hozzá az üzlettulajdonos.
A szakmában ma mindenki az angol használt ruhát tartja a legjobb minőségűnek. „Nagyon meg kell nézni, hogy milyen árut veszel át a nagykertől, érzékkel kell kiválogatni a »kollekciót« – mondja egy tíz éve jól működő kaposvári bálabutikos. – Az sem mindegy, hogy melyik nagykertől vásárol az ember, ez adja a különbséget a boltok kínálata között.” A kaposvári vállalkozó több üzlethelyiséget is bérel a megye több városában. Azt nem érzékeli, hogy a válság miatt nagyon megnőtt volna a forgalma. Kicserélődik a vásárlók egy része: jönnek az új, középosztálybeli vevők, míg sok régi kuncsaft elmaradozik, mivel nekik már a használt is drága lett. Van egy stabil vevőkör is, akik hetente bejárnak, ki szükségből, ki passzióból. Amit nem tudnak eladni, az megy a szociális intézményekbe a rászorulóknak vagy a kukába. Tudomása szerint külföldön nagykereskedők veszik meg pénzért a használt ruhákat, majd a magyar nagykereskedők vásárolják meg tőlük komoly összegekért, s az utolsó láncszemek a kiskereskedők.
„Győrbe és Magyarszékre járunk báláért, oda Hollandiából hozzák a kamionok az árut – mondja Varga Viktória, a Reál Bála vezetője. – A mienk jó minőségű árunak számít, ami nem fogy el hét elején, azt utána leértékelve eladjuk. Mostanság megugrott a forgalmunk az előző évekhez képest, a felső középosztály is egyre inkább képviselteti magát, például főorvosok is a vevőink. Családsegítő ruhakonténereket is bérlünk, illetve értékesítünk, a családsegítő pedig a bérleti díjat arra fordítja, amire szükségesnek látja, hiszen a rengeteg ruhával nem is nagyon tudna mit kezdeni.”
Évtizedek óta megy Nyugat-Európában a használt ruhák piaca, amelynek alapját kezdetben sokáig az úgynevezett outlet ruhák, azaz a nagy márkák visszamaradt raktárkészletei adták, amelyeken a cégek fillérekért adtak túl – tudtuk meg Katona Csilla outletüzletlánc-tulajdonostól. Ezt egészítették ki a nagy segélyszervezetek által begyűjtött és eladott adományruhák. Idővel a kínai konkurencia térhódítása miatt a nagy európai ruhamárkák vagy szűkítették termelői kapacitásukat, vagy saját maguk álltak rá az outletkészletek gyártására és nagykereskedelmi értékesítésére, partnerhálózatokat kiépítve. Ilyen formán a kilencvenes években a használtruha- és az outletágazat teljesen szétvált egymástól. Az outletre egész tömeggyártás állt rá, létrejöttek kifejezett outletmárkák is, mint például a Miss Sixty.
Az utóbbi évtizedben átrendeződés volt tapasztalható a ruhagyűjtő segélyszervezetek körében is. Elvileg máig úgy működik a rendszer, hogy a különböző karitatív szervezetek bedobják logóval ellátott adománygyűjtő nejlonzsákjaikat többek között az angol, német, holland, belga háztartásokba. Az emberek a zsákokat a szükségtelennek ítélt ruháikkal és egyéb tárgyaikkal megpakolva kirakják a házuk elé, amit a szervezetek furgonjai másnap begyűjtenek. A ruhákat aztán eladják nagykereskedőknek, s a befolyt pénzből például gyógyszert, élelmet juttatnak el egy afrikai ország lakóinak. Csakhogy időközben álkaritatív szervezetek is alakultak – ahogyan kell, szórólapokkal, hangzatos névvel, logóval, emblémás furgonokkal –, akik a fenti módszerrel ugyan, ámde saját zsebre dolgoznak. A legális szervezetek, köztük a Nemzetközi Vöröskereszt korrupciós botrányai csak tovább rontottak a helyzeten. Angliában az elmúlt években több botrány is kipattant, az ottani használtruha-piac eltűnésének valószínűleg nem csak a gazdasági válság lehet az oka. A The Guardian terjedelmes cikkben számolt be arról, hogy kelet-európai, főként litván bűnszervezetek megtévesztik az embereket, s a begyűjtött ruhaneműt egyenesen a kikötőkben várakozó nagykereskedők hajóira szállítják. Ezzel nemcsak lejáratják a hitelesebb segélyszervezeteket, hanem az angolok hagyományos segítőkészségét is aláássák, miközben az általuk okozott anyagi kár évi 3 millió fontra becsülhető a karitatív egyesületek szerint.
A brit kormány máig szélmalomharcot vív ellenük, s a védekezés leghatékonyabb módjának a lakosság megfelelő tájékoztatását tekinti.
Mindezek után nem véletlen, hogy minden utcasarkon outlet- vagy használtruha-boltba botlik az ember Magyarországon is, miközben az egyre elképesztőbb mennyiségben hazánkba ömlő importruha eredete egyre tisztázhatatlanabb. Az importbála és a kínai ruha ma olyan konkurenciát jelent, hogy a divatos butikok árfekvése alig különbözik tőlük. Ráadásul a szedett-vedett retro stílus révén a nagy divatcégek nemcsak árban, hanem stílusban is egyre inkább hozzáidomultak a second handhez.
Mentsvár a zálogház
Egy kaposvári zálogháztulajdonos kérdésünkre elmondta, hogy egy éve folyamatosan nő a forgalma, a kuncsaftok 90 százaléka roma, a többi nyugdíjas. Főleg arany ékszereket hoznak, és körülbelül 90 százalékuk ki is váltja azt. Egy másik magánzálogház vezetője arról számolt be, hogy 30-40 százalékkal nőtt a forgalmuk, amit egyértelműen a válságnak tudnak be. Náluk változó a kliensek életkora, származása, egzisztenciája: megszorult vállalkozók is jönnek. Általában aranyat, antik értékeket, régiségeket, képeket, porcelánokat hoznak.
Pesti BÁV-zálogfiók, hó elején, hétköznap délelőtt. Tele a kis üzlet, heten állnak sorban. Kiváltott ezüsttálcával – láthatóan régi, míves darab – igyekszik kifelé egy ötvenes hölgy, egy fiatal, jól öltözött nő pedig vastag arany karperecét adja be letétbe 30 ezer forintért. Az ügyfelek konszolidált külsejű fiatalok vagy középkorúak. Három ezüstgyűrűért összesen 2200 forint az ajánlat, amibe a negyvenes ügyfél azonnal bele is egyezik.
Egy budapesti zálogfiókos tapasztalatai szerint jóval többen adnak le ékszert, mint a válság előtt, a jómódútól a szegényig szinte mindenki. Manapság könnyebben megszorulnak az emberek, főleg közüzemiszámla-tartozások miatt adják be ékszereiket a zaciba. Ennek 70-80 százalékát vissza is vásárolják. Például egy 10 ezer forintos letétű gyűrűt egy hónapon belül 11 ezer forintért kap vissza a tulajdonosa. A zálogfiók mögött egy bank áll, sosem a saját tőkéjüket kockáztatják.
Hidvégi János, a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. munkatársa úgy tájékoztatott, hogy az elmúlt két évben egyértelmű forgalomnövekedést tapasztaltak, mintegy 30 százalékkal nőtt a forgalmuk. Ma az embereknek legalább az egynegyede kényszerül a hitelfelvételnek erre a módjára. Az elzálogosított tárgyak 85-90 százaléka ékszer, ezen belül is leginkább arany karikagyűrű. Megjelent egy tisztesebb középosztály is a kliensek között, mert régebbi stílusú családi ékszerek és márkás karórák is feltűntek az elmúlt fél évben. A karikagyűrűket elzálogosítók sokszor olyan emberek, akiknek nincs más értékesíthető tárgyuk. Amellett az ékszer a legkönnyebben kezelhető, szállítható értéktárgy. Ha valakinek vannak értékes bútorai vagy festményei, annak többnyire ékszerei is vannak, s először azokat zálogosítja el. Bár az ügyletek anonimak, a hétköznapi tapasztalatok szerint nagyon megnőtt az ügyfelek között a vállalkozók aránya, amúgy minden társadalmi réteg képviselteti magát. Nyilván más készlettel rendelkezik egy csepeli vagy egri zálogfiók, mint egy rózsadombi vagy soproni, az értékkülönbség sokszor öt-tízszeres. Ahol nem nőtt a zálogházak forgalma, ott ennek többnyire az az oka, hogy az embereknek már nincs mit pénzzé tenniük. Hó elején inkább a kiváltás, hónap végén pedig a letétbe helyezés vagy a letétek egyre gyakoribb hosszabbítása jellemző. Kiemelt időszaknak számítanak az ünnepek és a tanévkezdés – ez is mutatja, hogy a gyermekes családok a legérintettebbek között vannak. A tárgyak kiváltási aránya elég magas, 90 százalékos, a fennmaradó holmikat pedig kényszerértékesítik, bár ez a BÁV-nak kevésbé éri meg, mint a hitelezés, mivel eladni ma egyre nehezebb.
2009. 06. 12. (XIII/24)
