hetilap

Augusztus végén már írtunk arról, hogy a rejtélyes históriában több a kérdőjel, mint a pont. (Kísértethajó. Hetek, 2009. augusztus 28.) Azóta szinte csak a kér­dő­je­lek szaporodtak.
Emlékeztetőül: július 22-én egy finn kikötőből algériai rendeltetéssel, faáru rakománnyal a fedélzetén, máltai lobogó alatt kifutott az orosz tulajdonú Arctic Sea teherhajó. Előbb átmenetileg, majd teljesen meg­szakadt a rádiókapcsolata a külvilággal. Állítólag még a Balti-tengeren egy felfújt gumicsónakon érkező, nyolctagú kalózbanda (tagjai orosz nem­ze­tiségű, észt, lett és orosz állampolgárságú tengerészek) kerítette hatalmába. A hajó később az Atlanti-óceánon, a Zöldfoki-szigetek közelében tűnt fel, ott érte utol és „tartóztatta le” a felkutatására küldött orosz flottaegység (1 fregatt, 4 tengeralattjáró). Az Arctic Sea-t átkutatták, az elfogott kalózokat és a legénység nagy részét repülőgépen Moszkvába vitték, magát a hajót vontatókötélre vették, és lapzártánk után szándékoznak Máltán átadni az ottani hatóságoknak.
Mindettől azonban semmi sem vált világosabbá, legalábbis a közvélemény számára biztosan nem. Az orosz és a nemzetközi sajtó érthető módon mindenekelőtt azt a kérdést feszegeti: mi volt a hajó rakománya? A finn vámhatóságok esküsznek rá: csak az okmányokban szereplő faáru. Ha viszont így van, akkor vajon érdemes lett volna-e kalózoknak szemet vetniük rá, és főként: akkor miért küldte volna Medvegyev elnök az Arctic Sea-re csaknem az egész hadiflottát? Nyilván azért – találgatta a világsajtó –, mert illegális, illetve eltitkolni szándékolt fegyvereket szállított. Tarmo Kouts tengernagy, az észt fegyveres erők volt fő­pa­rancs­noka határozottan úgy nyilatkozott az amerikai Time magazinnak, hogy az Arctic Sea rakétákat szállított valahova a Közel-Keletre. Esetleg Szíriába, esetleg Iránba. (Az utóbbi, sokak által támogatott verzió erősen megkérdő­je­lez­hető azzal, hogy Oroszországból ezerszer egyszerűbb, rövidebb és könnyebb a rakétákat nem a fél világot megkerülve, fél tucat tengeren és óceánon át, hanem közvetlenül a Kaszpi-tengeren Iránba eljuttatni.) A londoni Sunday Times sejteni vélte, hogy a „kalózokat” a Moszad izraeli titkosszolgálat bérelte fel, hogy harsány botrány legyen az ügyből, de úgy, hogy Moszkva még az arcát mentve tudjon belőle visszavonulni. Ezt a teóriát látszott igazolni az, hogy a hajó megtalálását követő napon Simon Peresz izraeli államfő, majd nem sokkal később Benjamin Netanjahu miniszterelnök tett váratlan látogatást Moszkvában.
Izraeli részről azt közölték, hogy Peresz a közel-keleti államokba irányuló orosz fegyverszállításokkal kapcsolatos aggodalmát fejezte ki tárgyalópartnereinek, de kereken cáfolták, hogy az Arctic Sea szóba került volna. Netanjahu villámlátogatásán pedig, melyet a szándékkal ellentétben végül is nem sikerült titokban tartani, állítólag azoknak az orosz tudósoknak a listáját nyújtotta át a moszkvai ve­ze­tők­nek, akik részt vesznek az iráni atomfegyverprogramban. Ha nem is a Kreml utasítására vagy beleegyezésével, de legalábbis tudtával.
Itt jön be a képbe egy furcsa párhuzam. Egyes források ugyanis tudni vélik, vagy legalábbis feltételezik, hogy az Arctic Sea gyomrában valóban orosz fegyvereket szállított valahova a Közel-Keletre, ám nem az orosz hivatalos szervek tudtával, hanem aktív vagy leszerelt, de mindenképpen korrupt orosz katonatisztek „maszek” akciójaként. Éppen ezért volt annyira fontos Moszkvának, hogy elfogja a szállítmányt, még mielőtt az ország-világ előtt lelepleződne. Néhány nappal azután, hogy a Ladnij nevű fregatt az Atlanti-óceánon megállította és hatalmába kerítette, a helyszínre érkezett orosz ügyészségi nyomozók átkutatták a hajót, de azon – a hivatalos közlemény szerint – az okmányokban szereplő faárun kívül semmi mást nem találtak. Ugyanakkor Moszkvába irányították a fedélzetén elfogott kalózokat és a kapitányon, valamint három tengerészén kívül az Artic Sea egész legénységét.
Elszállításukra azonban – a francia Le Monde értesülése szerint – három IL-76 típusú repülőgépet küldtek a helyszínre. De vajon minek? Ezek ugyanis egyenként 40 tonna teherbírású, többnyire katonai célokra használt szállítógépek, amelyek a nyolc kalózon, tizenegy tengerészen és szegényes motyójukon kívül akár a hajó egész titkos rakományát is visszavihették Moszkvába. Ahol aztán a kalózokat meggyanúsították emberrablással és tengeri rablással (vizsgálatuk a lefortovói börtönben azóta is folyik; ha megáll a vád, húsz évet is kaphatnak), a „kiszabadított” tengerészeket viszont csak többnapos kihallgatás után engedték haza a családjukhoz. Aki nyilatkozott is közülük ezután a sajtónak, az sem beszélt a rakomány­ról, csupán azt részletezte, milyen kegyetlenül bántak velük, még a kivégzésüket is eljátszották a kalózok. Ha ugyan azok voltak… Egy, a BBC által megszólaltatott bennfentes, Konsztantyin Baranovszkij ugyanis azt állítja, hogy az Észtországból elindult nyolcak egyáltalán nem rablók voltak, hanem egy navigációs rendszert teszteltek, de az csődöt mondott, és a rossz időjárási körülmények miatt már-már veszélybe kerültek a Balti-tengeren, amikor az Arctic Sea rájuk talált, és megmentette őket, azután pedig együtt vodkáztak a teherhajó tengerészeivel.
Nincs elfogadható magyarázat arra, hogy miért kapott életveszélyes fenyegetéseket és volt kénytelen külföldre menekülni Mihail Vojtenko, a Softfracht nevű orosz internetes tengerészeti hírportál főszerkesztője, aki, úgy látszik, túl sok kérdést tett fel az üggyel kapcsolatban. Nem kevésbé rejtély az sem, hogy amikor a Zöldfoki-szigetek közelében elfogták az elkóborolt teherhajót, miért állította először Szergej Zareckij kapitány, hogy az észak-koreai tulajdonban van. Az orosz hatóságok korábban a Las Palmas-i (Kanári-szigetek) kikötőben át akarták adni tulajdonosának, de ez valamilyen oknál fogva mégsem történt meg, a hajót birtokló Solchart nevű, finnországi illetőségű orosz cég pedig emiatt éppen csődöt kíván jelenteni. A hajó fedélzetén hagyott négy ten­ge­rész­től az orosz hatóságok elvették a mobiltelefonjukat, és családjaik nem­zetközi szervezetek segítségét kérik, hogy végre kapcsolatba léphessenek velük.
A 16. és a 17. században számos hajó tűnt el úgy a világtengereken, hogy sorsukról azóta sem tudunk bizonyosat, akárcsak arról, hol ásta el legendás kincseit a félelmetes tengeri rabló, Kidd kapitány. Lehetséges, hogy e soha meg nem oldódó rejtélyek sorát gazdagítja majd a 21. század „bolygó hollandija”, az Arctic Sea, vagy talán egyszer mégis kinyílnak a szövevényes ügy magyarázatát rejtő orosz levéltárak?

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek