A Szovjetunió fennállása idején kremlinológiának nevezték azt a „tudományt”, amelynek képviselői Nyugaton látszólag másodrendű, külső jelekből próbálták értelmezni és megjósolni a moszkvai hatalmi körökben végbemenő folyamatokat. (Ilyen például, hogy melyik politikai bizottsági tag állt az ügyeletes főtitkár jobbján a május 1-jei ünnepségen; ki mondta a szervezeti beszámolót a pártkongresszuson; ki hirdette meg a Pravdában a legújabb ideológiai kampányt; stb.)
Az orosz politikai vezetés ma természetesen távolról sem olyan zárt és zárkózott, mint a szovjet volt. A sajtó pedig – legalábbis a nyomtatott, de még inkább az internetes média – viszonylag szabadon számolhat be arról, ami az elitben végbemenő fejleményekről a tudomására jut. Mindamellett a kremlinológia tulajdonképpen máig sem szűnt meg létezni. Az orosz és a külföldi megfigyelők most is jobbára csak találgatásokra vannak utalva, és az ókori madárjósokhoz hasonlóan jelekből kénytelenek következtetni a moszkvai hatalom berkeiben érlelődő változásokról.
Dmitrij Medvegyevet – nem utolsósorban azért, mert a „nemzeti vezető”, Vlagyimir Putyin támogatta – a lakosság szavazatainak 70 százalékával választották elnökké. De vajon ezután is Putyin marad-e Oroszország első számú vezetője? Az elnökválasztás első évfordulóján Robert Clawson, a Szabadság/Szabad Európa Rádió kommentátora Medvegyevet „orosz first ladynek”, Masa Gesszen ismert orosz–amerikai publicista pedig „Putyin árnyékának” nevezte.
Abban az időben még senki sem vonta kétségbe, hogy Medvegyev Putyin kreatúrája, és a tényleges elsőhegedűs továbbra is az a férfi, aki 2000 és 2008 között megszilárdította hatalmát, melyet bizonyosan nem akar kiadni a kezéből. Ugyanakkor több politológus már akkor előrevetítette annak lehetőségét, hogy elkövetkezik majd az az idő, amikor a tanítvány, ráérezve a hatalom ízére, ténylegesen is mestere fölé próbál kerekedni. Amiből, úgymond, értelemszerűen következik, hogy a két politikus szembekerül egymással, és akkor egyikük – ha a szónak csak átvitt értelmében is – kitöri a nyakát.
A Medvegyev–Putyin-párost a sajtó általában tandemnek nevezi. És a tandem ugyebár olyan kerékpár, amelyet bár ketten hajtanak, csak egyik irányít. Vagyis – vélték, vélik sokan – a kenyértörés előbb vagy utóbb elkerülhetetlen.
Putyin már kormányfősége idején is 10-15 éves vagy még hosszabb időt átölelő tervekkel állt elő. Ebből az a következtetés is levonható, hogy 2012-ben, Medvegyev államfői mandátumának lejárta után ismét meg akarja pályázni az elnöki széket (teheti: az alkotmány értelmében ugyanis csak egymás után háromszor nem tehetné ezt meg), majd hatéves mandátumának lejárta után még egyszer megismételheti ezt. Más szavakkal, legalább 72 éves koráig, 2024-ig az ország élén kíván maradni. Legutóbb nyilvánosan meg is kérdezték erről. „Mi (Medvegyevvel) meg fogunk állapodni, mivel egy vérből valók vagyunk, és azonos politikai nézeteket vallunk” – válaszolta Putyin. A Kiplinget idéző válasz („egy vérből valók vagyunk, te meg én”) dodonai, amit a megfigyelők többféleképpen értelmeznek.
Nagyjából ezzel egy időben Medvegyev feltűnően elkezdte „magát mutatni”. Kijelentette például (ez is talányos egy megállapítás), hogy „a sorsom nem közömbös számomra”. Folymatosan külföldi államférfiakkal tárgyal, nagy fontosságú kérdésekben állapodik meg velük, s rendre a külföldet járja. (Ennek jogosságát, mint az orosz alkotmányból következő államfői hatáskört miniszterelnöke is kezdettől fogva elismerte.) Ezen túlmenően ugyanakkor az egész ország sorsát meghatározó, alapvető koncepciók előterjesztésével, és a – Putyin vezette – kormány alig burkolt bírálatával is felhívja államfői mivoltára a figyelmet. Igaz ugyan, hogy a kormány hibáit kritizálva megjegyezte, hogy „csak az nem követ el hibákat, aki semmit sem csinál”, és hogy (Putyinnal) „kéz a kézben dolgozunk”, viszont több alkalommal is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a gazdaság mélyreható strukturális átalakítása sehol sem tart, és hogy Oroszország továbbra is csak a nyersanyag-kivitelnek köszönhetően áll még a talpán. Nem kis feltűnést keltett legutóbb Medvegyev azzal a válaszával, amelyet egy külföldi fórumon adott egy kérdésre. Eszerint, ha a nép megbízik benne, 2012-ben kész indulni az elnökválasztáson.
A Levada-Centr nevű orosz közvélemény-kutató intézet felmérése szerint változatlanul Putyin az ország legnépszerűbb embere, de Medvegyev fokozatosan kezd hozzá felzárkózni. Andrej Cigankov, San Franciscó-i politológus szerint a tandem sorsa a gazdasági válság alakulásától függ. Ha ugyanis számottevően tovább rosszabbodik a helyzet, tovább nő a munkanélküliség, az Medvegyevre üt vissza, mert a lakosság őt teszi majd ezért felelőssé. Az ismét 70 dolláros, és alighanem tovább növekvő hordónkénti kőolajár azonban nem ezt vetíti előre.
A két vezető politikai-ideológiai vonala között egyelőre nehéz különbséget felfedezni. Medvegyev visszatérően hangsúlyozza a demokrácia elmélyítésének, a jogrend megszilárdításának szükségességét, de például semmi jele annak, hogy kifogása lenne az érdemi ellenzék nélkül működő parlamenttel szemben. Ugyanakkor Putyin is híve a „szuverén demokráciának”, amely a német Die Welt cikkírója szerint az apparatcsikok zsargonjában az autokratikus kapitalizmus szinonimája.
A külföldi újságírók, Oroszország-szakértők többsége a fiatalabb, liberálisnak kikiáltott jogászprofesszor Medvegyevnek szurkol a bizonyos szovjet hagyományokat inkább folytató, volt KGB-s Putyinnal szemben. A kettejük és a mögöttük álló érdekcsoportok viszonyát, állítólagos küzdelmét taglaló elemzések értelemszerűen csak élesztik a gyanakvás tüzét az érintettek között, és bizonyosan nem tesznek jót a tandem megmaradásának.
Alapvetően azonban ezek az írások természetesen nem befolyásolják a hatalom csúcsáért folyó harcot. Hogy azonban milyen tényezők lehetnek valóban döntő jelentőségűek – nos éppen erről, a talán legfontosabb kérdésről is csak találgatnak a 21. századi „kremlinológusok”. A Medvegyev–Putyin- párharcnak (már ha egyáltalán létezik ilyen) két kimenetele lehetséges: 1. Az egyik politikus – demokratikus vagy kevésbé demokratikus úton – legyőzi, kiszorítja a hatalomból a másikat. 2. Az erők kiegyenlítettségének vagy más tényezőknek köszönhetően marad a tandem. 2012-ig, a következő elnökválasztásig nyilvánvalóan eldől, hogy melyik alternatíva győzedelmeskedik, és hogyha az első, akkor ki marad felül.
2009. 10. 02. (XIII/40)
