A német valóságshow-ban a hazafelé tartó fiatalt a kapuban egy teherautó várja a cuccaival, majd szülei közlik vele: el kell költöznie egy albérletbe, és a saját lábán kell megállnia legalább egy hónapig. A műsor végigkíséri, hogyan boldogul az új kihívások között. A végén az illető eldöntheti, hogy folytatja-e az „önállósdit”, vagy visszaköltözik a szülői házba. A tapasztalat az, hogy visszaköltözik.
Általában a szülők keresik meg a műsorkészítőket azzal, hogy segítsenek gyermekük önállóvá válásában: a kétségbeesett felmenők legtöbbször ehhez a végső eszközhöz nyúlnak, hogy kidobják a lustaságot otthonról. Elegük van abból, hogy felnőtt „csemetéjük” egész nap csak szórakozik, haverokkal lóg, zenét hallgat, és ha véletlenül talál munkát, képtelen egy helyen huzamosabb ideig megmaradni, karriert építeni, és esze ágában sincs megházasodni.
Mamahotel, papabank – így jellemzik Németországban az otthon élő fiatalok helyzetét, akik teljes anyai ellátást kapnak, apai finanszírozással. A jelenség Európa-szerte erősödő tendencia, a statisztikák szerint elsősorban a fiatal férfiakat érinti, mivel a nők még mindig korábban kirepülnek.
Christiane Papastefanou pszichológusnő, a téma egyik németországi szakértője szerint, a fészeklakó kismadár tipikusan nőtlen férfi, képzett és jól kereső szülei vannak. Papastefanou lapunknak kifejtette: a Hotel Mama valóságshow-t ugyanakkor nem tartja reálisnak a merőben leegyszerűsített és életszerűtlen szituációk miatt. Szerinte egy sokrétű jelenségről van szó. Az egzisztenciális problémák, a hosszúra nyúlt tanulóévek mellett a fogyasztói értékrend, a kényelmi szempontok és a túlzott kötődés elsődleges szerepet játszanak a fiatalok otthon maradásában, ami bizonyos mértékig egész Európában tetten érhető. Az otthon maradás mellett szól az is, hogy annak ellenére, hogy sok szülőnek nem okozna gondot lakást venni diplomás gyermeke számára, a leválás mégsem történik meg. A német fiatalok 90 százaléka állítja, hogy jól kijön a szüleivel, és 71 százalékuk ugyanúgy nevelné a gyerekeit, mint ahogy őt nevelték.
„A különböző generációk közti hagyományos szakadék teljesen eltűnt, a szülők és a gyerekeik manapság olyan jól megértik egymást, hogy a kiköltözés nem látszik szükségesnek. A fiataloknak megvan otthon minden szabadságuk, teljesen odaszentelhetik magukat a tanulmányaiknak. Ebbe a szülők kényeztető gondoskodása is belejátszik, mindez egyértelműen infantilizáló hatású” – vélekedik a pszichológus. Mi több, ma az elváltak egyre nagyobb hányada, 46 százaléka költözik vissza a szülői ház biztonságot nyújtó menedékébe. A kötöttségek elől hazamenekülő, elvált felnőtteket Papastefanou „bumeráng gyerekeknek” nevezi.
A német társadalom a házasságkötések, a házasságon kívül született gyermekek vagy a válások tekintetében egyaránt a legrosszabb uniós mutatókat hozza. A német szakemberek évek óta kongatják a vészharangot a társadalom kiöregedéséről, a házasodási és családalapítási kedv eltűnéséről. „Úgy tűnik, a 82 milliós lakosú Németország ma intő jelnek, negatív pólusnak számít a hasonló gondokkal küzdő európai országok számára: ha a hedonista életszemlélet a hagyományos családi értékek elé helyeződik, akkor bizony a társadalom kihalása fenyeget” – erősítette meg lapunknak Pongrácz Tiborné demográfus.
Szerinte a legnagyobb probléma, hogy a kutatások azt mutatják: a német társadalom értékrendjében a gyermekvállalás nem számít különösebb pozitívumnak, az emberek a saját boldogulásukat helyezik előtérbe. A német kormányok évek óta hiába fordítanak rengeteg pénzt a családpolitikára, a gyerekvállalási kedvet nem képesek fellendíteni, mert a gyermek nem számít az élet szükségszerű tartozékának. Egy 1992-es nemzetközi felmérésben a kelet- és nyugat-németek 90 százaléka állította azt, hogy sokkal jobb a gyermekteleneknek, mint a gyermekeseknek – Magyarországon épp fordított volt ez az arány.
A szakember szerint Európáról demográfiailag nehéz egynemű térségként beszélni, hiszen teljesen eltérően mozog a demográfiai mutató és a gyermekvállalás megítélése az egyes országokban.
A kelet-európai, többnyire katolikus országok többségében például az átlagosnál lényegesen magasabb a gyerek utáni vágy, ennek ellenére nagyon alacsony a születésszám. A franciáknál a legmagasabb a termékenység, mivel a törvényhozás 1975 óta kiemelt prioritásként kezeli a gyermekvállalás ösztönzését. A hollandoknál is aránylag magas a születésszám, de a gyerekvállalás presztízse nem magas. A németeknél mindkét mutató nagyon alacsony. Az olaszok értékesnek tartják a gyermeket, de a termékenységi mutatóik alacsonyak, akárcsak a lengyeleknél, szlovákoknál, litvánoknál. Érdekesség, hogy bár az erősen katolikus országokban alacsony az élettársi kapcsolat és a házasságon kívüli szülések aránya, de lecsökkent a házasságkötések, és megnőtt a szülőkkel együtt élő felnőttek száma is – fejtegeti Pongráczné. Németországban, ahol régóta igen elterjedt az együttélés vagy a házasságon kívüli gyerekszülés, a 30 év feletti nőtlen férfiaknak legfeljebb az egyötöde él a szüleivel. A vallásosabb beállítottságú Olaszországban viszont a 30 év feletti nőtlen férfiak 70 százaléka a mamánál lakik.
A gyermeket szándékosan nem vállaló felnőttek aránya ugyanakkor Németországban a legmagasabb: 30 százalék. Ez az arány Magyarországon 3-4 százalék, és hasonlóan alacsony más kelet-európai országokban is. A demográfus szerint a németek gyerekfelfogásának oka egyrészt a fogyasztói értékrendben keresendő, erősebben fogalmazva a hedonizmusban, másfelől történelmi-kulturális jellegű. A hitleri birodalmi eszmét követően egészen az ezredfordulóig a népesedéspolitika, a gyermekvállalás ösztönzése vagy bárminemű nemzetféltő gondolat nem számított igazán stílszerűnek a német közéletben. A bevándorlás és az elöregedés problémája hozta felszínre a kérdést. Ráadásul a nők munkaorientációja – a gyerekek szigorú intézményi nevelésével párosulva – hagyományosan erős a német társadalomban. Az élvezetközpontúság sem újszerű jelenség, s mai megnyilvánulásai, például a teljesen liberalizált szexipar is markánsan tükrözi az országban uralkodó értékrendet.
(N. Hegyi Emília, Makki Marie-Rose, Szubotics Mariann)
2009. 10. 16. (XIII/42)
