hetilap

Így van. Magyarország ma rendért kiált. És pontosan ezért kell ma a szabadság értékeiről is beszélni, és védeni őket. Ez a feladat azonban valóban értelmezhetetlen a népszerűségi mutatók, kutatási adatok és szavazatszámok bűv­köréből nézve. Egyszerűbb az egyik, az éppen népszerűbb értékre rábökni, és ész nélkül képviselni, mintsem gondolkodni (netán erre kérni a választókat is). Mert a rend és a szabadság értékei között nem választani kell, hanem helyes arányban, a kor követelményeihez mérten együtt képviselni, s amelyik éppen jóval gyengébb a másikkal szemben, azt megvédeni.

Két évszázados története folyamán a konzervatív politikában mindig is központi kérdésként merült fel: hogyan lehet megteremteni a rend és a szabadság kényes egyensúlyát. A konzervativizmus azonban mindig is ódzkodott a szabadság és a rend univerzális definiálásától. A politikai cselekvést nem „nagybetűs" fogalmakból, hanem a mindennapokban meggyökerezett, a common sense által legitimált kategóriákból kívánta levezetni. A konzervatív ember a szabadság és a rend absztrakt értelmezését mindig is gyanakodva nézte (Edmund Burke szavaival: „Absztrakt szabadság más absztrakciókhoz hasonlóan nem létezik" ), és az ideáknál sokkal többre értékelte a valódi tartalommal bíró szabadságjogokat és a valódi eredményeket felmutatni képes, szervezett erőt.

A konzervativizmus felismerése helyesnek bizonyult: egy állam akkor mondható stabilnak, ha a szabadság és a rend kiegyensúlyozottan jelenik meg a politikai erőtérben. A kiegyensúlyo­zott politika feltétele az, hogy a szabadságpárti és a rendpárti hagyományok ne merüljenek feledésbe, mindkét elvnek legyenek markáns kép­vi­se­lői, és legyenek olyan mérsékelt politikai erők, melyek képesek felmutatni a két elv praktikus szintézisét.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek