Tizenhét óráig tartott az út Budapest-től Padangig, Szumátra fővárosáig. A mentőkutyákat nyilvántartásban tartó nemzetközi szervezet (IRO) különgépének utasterét az indonéz hatóságok felkérésére felkerekedő segélyszervezetek tagjai töltötték meg kutyáikkal, felszereléseikkel együtt. A gép csupán Dubaiban, valamint Srí Lankán tartott rövid, üzemanyag-felvétellel egybekötött pihenőt, s október 3-án, szombat hajnalban érkezett Padang nemzetközi repülőterére. „Negyvenhárom mentőkutya utazott a fedélzeten, ami sokkal kedvezőbb volt, mintha a poggyásztérben kellett volna elszenvedniük a zajt és a hideget. Érkezés után így rögtön munkába állhattunk. Csupán nekünk kellett megszoknunk az Egyenlítő közeli, rettenetes páratartalmat” – mondja Lengyel Tatjana, akinek Calais nevű francia juhászkutyája a gazdi lába mellett aludta végig az utat.
A helyiekkel történő egyeztetés, majd a stratégia kidolgozása után Balázs László irányítása mellett osztották be a teendőket. A károk országos méretekben igen jelentősek voltak: 180 ezer összedőlt ház, 3600 sebesült, 600 halott és 340 eltűnt személy jelezte a szeptember végi földrengések pusztító hatását, amelyek erőssége a Richter-skála szerinti 8,7-es értéket is elérte. A rengések epicentruma a fővárostól 50 kilométerre helyezkedett el, a helyzetet azonban a napokig tartó monszun-esőzés is nehezítette: a földcsuszamlások néha falvakat temettek maguk alá.
„Mire megérkeztünk, az embek már túl voltak a természeti csapások okozta első sokkon, s arcukon beletörődés tükröződött. Öt évvel ezelőtt egy hatalmas cunami, most a földrengések zavarták meg a békés hétköznapokat. A fővárosban minden tizedik ház romokban hevert, szinte számtani pontossággal. Látni lehetett a vékony téglafalakat, mert ezekben az összedőlt házakban sehol sem volt beton” – emlékezik vissza riportalanyunk.
A helyiek először a polgármesteri hivatal romokban heverő épületszárnyához vezérelték a magyar mentőcsapatot, ahol öt eltűnt személy után kutattak. A keresés nagy összeszedettséget igényel: olyan folyamat, melynek során kutya és gazdája lélekben szinte eggyé válik. Amint a kutya emberszagot érez, vagy természetellenes helyzetben lévő személyt észlel, rögtön jelez. „Amikor megláttam, hogy a kutyám zavartan viselkedik, odamentem hozzá, megdicsértem, majd felszólítottam: mutasd! Egy törmelékhalmazhoz vezetett, amely alatt két holttest feküdt. A terepet ezután átadtuk a műszaki mentőknek” – meséli Tatjana.
Sérülteket, élő embereket sajnos már nem sikerült találniuk, munkájuk jelentőségét azonban így sem lehet eléggé hangsúlyozni. A keresés után jön ugyanis a markológép, amely rövid idő alatt mindent eltakarít: „Ez a legszörnyűbb az egészben – mondja Tatjana. – Mindaz, ami egy ember, egy család, egy közösség életét vette körül, most teljesen eltűnik a föld színéről.”
A magyar mentőcsapatot a következő napon egy elzárt faluhoz vezényelték, a több mint fél napig tartó monszuneső azonban meghiúsította a segítségnyújtást. A csapat egy ponyvás teherautó platóján utazott tovább északi irányba, ahol leszakadt hidak jelezték az elmúlt hét történéseit. Nekik is át kellett haladniuk egy erősen megrongálódott, hídnak nevezett alkalmatosságon, amelyen a beton teljesen kettényílt. „Bíztunk abban, hogy a helyiek jól térképezték fel a lehetőséget. A munkával ugyanis nem lehet leállni, ilyenkor nem arról szól a történet, hogy nyolc óra munka, nyolc óra alvás, nyolc óra pihenés” – fogalmaz a hölgy.
A rendkívüli helyzetekre viszont rendkívüli módon fel kell készülniük. Egy ilyen helyzetet illusztrál a Daily Telegraph beszámolója, amely arról ír, hogy a rengések következtében egy építőmunkás a lábánál fogva a romokhoz szorult. Az illető annyira megijedt, hogy a további rengésektől való félelmében az ott lévő kapával, majd egy fűrésszel amputálta le a saját lábát. Végül rendes kórházi ellátást kapott – lába azonban ott maradt a mestergerenda alatt. A horrorisztikus történet Tatjana szerint azt mutatja, hogy az emberek viselkedése rendkívüli helyzetekben rendkívüli módon képes megváltozni. „Lehet, hogy az illetőnek annyira megnőtt az adrenalinszintje, és olyan erős volt a menekülési vágya, hogy a gondolkodása szokatlan útra tévedt. Talán az elméjéből még a fájdalomérzés is kiszorult, a sokk annyira más állapotot idézett elő.”
A mentési munkálatokat a negyedik napon leállította az indonéz hatóság. Túlélők megtalálására már megszűnt a remény, s a mentőalakulatok megkezdték a kivonulást.
A magyar csapat újabb tizenhét órás utazás végeztével hajnali négy órakor landolt Ferihegyen. A lelkes fogadtatás után következnek a csendes hétköznapok – a következő bevetésig.
„Évente átlag harminc-negyven bevetésen veszünk részt. Nemegyszer eltűnt személyeket kell felkutatnunk, gyermekeket és időseket egyaránt” – mondja Tatjana, akinek ez volt az első külföldi útja. Itthon mintegy száz alkalommal vett részt mentési akcióban Calaisszal, aki egyébként az idei, crainovai mentő-kutyás világbajnokságon első helyezést ért el.
2009. 10. 16. (XIII/42)
